Kategória: InfoSoc-irányelv

Negyedik „WIPS” Szegeden

2019. május 10-én negyedik alkalommal került megrendezésre a „WIPS – Workshop on Intellectual Property Law in Szeged”, amely előadói a szerzői jogi kivételek és korlátozások régi és legújabban felmerülő kérdéseivel foglalkoztak.

Paródiával kapcsolatos döntés született Németországban

Megszületett az első paródiával kapcsolatos ítélet Németországban az Európai Unió Bíróságának sokat kritizált Deckmyn-döntése óta.  A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság igen érdekes döntést hozott, lássuk a tartalmát! A paródia szerzői jogi megítélése különösen izgalmas téma, a blogon legutóbb Harkai István kolléga számolt be a Family Guy Star

Új EGEDA-döntés

Az EuB ismét állást foglalt a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjak kérdésében, ráadásul ismét a spanyol megoldást vette górcső alá – amit éppen a (szintén spanyol) Padawan-ügy miatt vizsgált felül a jogalkotó. Az EuB döntésének érvelése illeszkedik a korábban kialakított esetjoghoz, összességében azonban nem könnyíti

(Blokkolt) Hírmorzsák #6.5

Az élet a jogérvényesítés, azon belül is a blokkolás, valamint az értesítési és eltávolítási eljárás világában azután sem állt le, hogy a témában egy kétrészes, átfogónak szánt tanulmány első fele megjelent. Jelenlegi szösszenetünkben azt kívánjuk áttekinteni, hogy az idő folyása milyen irányba vitte tovább a

Részesülhetnek-e a kiadók a magáncélú másolásra tekintettel fizetett díjakból?

A magáncélú többszörözésre tekintettel fizetett méltányos díjazás kérdése a Padawan-döntés óta folyton visszatérő témája az EuB elé kerülő előzetes döntéshozatali kérdéseknek. A saga újabb epizódját a HP Belgium és a Reprobel közötti perben előterjesztett előzetes döntéshozatali kérdés jelenti, amely a korábban felmerültekhez képest egy újabb