Kategória: Európai szerzői jog

Angol konferencia-körút

Az EPIP az egyik legjelentősebb szellemi tulajdonvédelmi konferencia Európában, és az idei esemény szeptember 14-16. napokra esett. Összeszerveztünk hát ezzel egy londoni NFT konferenciát is, hogy a lehető legtartalmasabbra sikeredjen a hét. Rövid beszámolóm következik.

A Bizottság szerint a nem átruházható díjigény nem ütközik a CDSM 18. cikkébe

A CDSM irányelv elfogadását követően egyre több országban vezettek és vezetnek be közös jogkezelést az előadóművészi teljesítmények online felhasználása után. Ilyen megoldást hoztak létre például Németországban, Horvátországban, Belgiumban. (Magyarországon és Spanyolországban pedig már a CDSM irányelv elfogadását megelőzően is közös jogkezelésben voltak ezek a jogok.)

Konferenciák sűrűjében – hármat egy csapásra

2022. június 23-24. a sűrű napok közé kerül be az emlékeim között. Egyéb – részben személyes – teendőim mellett arra is időt kellett találni, hogy két online és egy személyes jelenlét mellett megtartott konferencián is előadjak. Csak röviden arról, hogy mik is voltak ezek.