Kategória: ESZERINT

Szemezgetés – InfoJog 2011. február

Megjelent az Infokommunikáció és Jog című folyóirat legújabb száma. Bár tartalma alapján elsősorban a médiajoghoz és az adatvédelmi joghoz kapcsolódik a mostani kiadvány, szerencsére találunk benne érdekes írást, ezúttal Tóth Péter Benjámin tollából. A 2010. decemberi számban található többszerzős mű (mellyel kapcsolatos bejegyzésem elsőként lépte

Ez a statisztika éve lesz

Elsőre igaznak tűnik a fenti cím, hiszen eddig is tömegével jelentek meg kutatási anyagok a fájlcserélés negatív hatásairól (és csekély mennyiségben annak pozitív hatásairól), azonban az eddigi alig több mint két hónapban már legkevesebb öt olyan anyag született, amelyekről – azok jelentősége folytán – magam

Egyáltalán vége lehet-e a fájlcserének?

A minap közölt egy bejegyzést az E.SZER.INT blog arról, hogy a legnagyobb magyar jogszerű online zeneportál (több mint egy milliós repertoárral!), a Songo, bezárja kapuit március 31-ével, de már most sem lehet vásárolni rajta. (Az alábbi screenshot a nyitóoldalukról készült.) [Most látom, hogy már az

Felmérések az online szerzői jogsértésekről

Nem is oly rég készítettem egy bejegyzést az E.SZER.INT blogra (az elérhetőséget lásd lejjebb), ami egy olyan jelentést elemzett, ami az online szerzői jogsértések hatásait vizsgálta. ezen a blogon pedig szépen kielemeztem az IFPI Digital Music Reportját (elérhetőség szintén lentebb). Most van két újabb anyagom,

Digitális Médiafogyasztási Kiáltvány

Dóri olvasóm volt olyan szíves, hogy felhívta a figyelmemet a Digitális Médiafogyasztási Kiáltványra. Egy alig néhány nappal ezelőtt tartott konferencián húsz lelkes fiatal összeállított egy rövid, de igencsak tartalmas dokumentumot. E kiáltvány azon feltételeket tartalmazza, amelyek teljesülése esetén a kiáltvány aláírói (akik a mai napon

Sikeres bloghónap

Biztosan sok kritika érhetné a blogger szolgáltatását, én mégis elégedett vagyok vele. A magam kis egyszerű blogjának kiváló ez a felület. A mai napon azonban felfedeztem egy olyan szolgáltatását, ami nagyon érdekes. Ez a statisztika rovat. Ennek segítségével ugyanis nyomon követhetem, hogy meghatározott időszakokban hányan