Kategória: EDRi-gram

Szemezgetés – EDRi-gram #9.10

Rendszeresen szokásom az EDRi kéthetente megjelenő hírújságát szemlézni (a legutóbbi bejegyzést lásd itt), bár nem mindig gyűlik össze annyi inger gazdag információ, hogy külön bejegyzés készüljön róluk. Ezúttal azonban más a helyzet: a 9.10-es szám dúskál digitális szerzői jogi kérdésekben. Az első hír szerint az

Hol tart az ACTA elfogadása?

Ide s tova majd öt hónapja annak, hogy megjelent a Kalózkodás Elleni Kereskedelmi Egyezmény (ACTA) végső, hiteles szövegtervezete. S immáron majd négy hónapja, hogy utoljára említettem az ACTA szót ezen a blogon. A héten azonban két hír is arra sarkallt, hogy kicsit utánajárjak, hogyan is

Szemezgetés – EDRi-gram #9.6 és #9.7

Belga rapszódia: mégsem csapnak oda négyszer? A jogérvényesítési irányelv felülvizsgálata – nem eszik olyan forrón a kását? Internetes jogok és alapelvek – sose mondjunk le róluk! Nagyjából így lehetne összefoglalni az EDRi szokásos hírlevelének elmúlt két számának a – jelen bloghoz szorosan kötődő – legfontosabb

Szemezgetés – EDRi-gram #9.5

Hosszú ideje annak, hogy az EDRi kéthetente kiadott hírleveléből részletesen szemezgettem. Rendszerint sok az érdekes hír bennük, mégis általában külön posztokat készítettem a legfontosabb hírekről az elmúlt hónapokban. Ezúttal azonban olyannyira sok hasznos hír van benne, hogy a legegyszerűbbnek e hírek vázlatos összefoglalása tűnik. Így

Újabb RapidShare siker

A svájci RapidShare 2010-ben több országban (Németország, Egyesült Államok) is sikerrel bizonyította szolgáltatása jogszerűségét. Nemrég egy újabb győzelmet arattak, ezúttal ismét Németországban. Úgy fest, hogy a düsseldorfi fellebbviteli bíróság előtt a RapidShare jó pozíciókkal rendelkezik. A hamburgi fórummal ellentétben, mely ugyancsak nemrég – saját korábbi

Blackout for Hungary

Még a kalózok is tiltakoznak a magyar médiatörvénnyel szemben! A blogot követő „anikonaso” olvasómnak ezer hála, hogy felhívta a figyelmemet erre a napfogyatkozásnál is ritkább eseményre. A The Pirate Bay egy napra (2011. január 5-én teljes 24 órán át), az új médiatörvény elfogadásával szembeni tiltakozása