Kategória: DDL

Miért is nyert a RapidShare?

Nem kétlem, szinte méltatlan, hogy napra pontosan fél év elteltével tudok érdemben véleményt formálni a RapidShare „legfrissebb” németországi pereinek végkimeneteléről. A lényegre már tettem utalást korábban, de hát az futtában készült, ezért íme egy tartalmas jogi összefoglalás. Ne bonyolítsuk a kérdést azzal, hogy e blog

Egyre jobbak a RapidShare pozíciói

Máig nem jutottam oda sem, hogy a blogon érdemben írjak a RapidShare idei sikereiről. Lévén idén legkevesebb három lényeges sikert könyvelhetett el a tárhely (vagy sokféle megjelölése közül hosting vagy DDL) szolgáltató. Az elmúlt hónapokban egyszer már Németországban és az Egyesült Államokban is kimondta egy

Fordul a kocka? A RapidShare megúszta

Korábban is beszámoltam már RapidShare ügyekről, illetve még cikkeztem is erről tavaly, ezért érdekes meglepetésként ért engem is, hogy a RapidShare-t másodfokon nem találta vétkesnek a düsseldorfi fellebbviteli bíróság a fogyasztók által elkövetett jogsértésekért. Sajnos mindezt egyelőre még csak egy TorrentFreak hír alapján tudom leírni,

Újabb per elé néz a RapidShare

Ezúttal a Perfect 10 trilógiából már jól ismert, „felnőtt tartalmak” gyártásával foglalkozó amerikai cég perelte be a tárhelyszolgáltatást nyújtó német céget. A felperes érvelése szerint a RapidShare a Perfect 10 filmjeit és képeit engedély nélkül értékesíti, kárt okozva ezzel a cégnek. A bírói végzést, amely

Elmarasztalták a RapidShare-t Németországban (megint)

A RapidShare DDL szolgáltatóval kapcsolatban januárban már írtam egy röpke bejegyzést (illetve egy bejegyzés egyik részét). Mivel előszeretettel követem nyomon ezt a technológiát, örömmel konstatáltam a TorrentFreaken, hogy újabb ítélet született a DDL-lel kapcsolatban. Persze az ítélet nem épp hízelgő a RapidShare számára, azonban a

Megnevezték a P2P vadászokat

Nem sokkal azután, hogy a HADOPI logóját nyilvánosságra hozták, megnevezték a bírósági eljárások beindításához elengedhetetlen bizonyítékok gyűjtésére hivatott céget is. A francia alapítású, de az Egyesült Államokban is aktívan jelen lévő Trident Media Guard jó ideje ismert a fájlcserélés megakadályozására hivatott technológiák fejlesztéséről, illetve ezek