All posts by Dr. Mezei Péter

Még ötven napig tart a homály

2011. márciusában Denny Chin bíró elutasította a módosított Google Books megállapodást. A feleknek azóta több mint két hónapjuk volt, hogy eldöntsék, mihez kezdenek az elkaszált megállapodással, esetleg folytatják a megkezdett pereskedést. 2011. június 1-én került sor az esedékes „státusz tárgyalásra” („status hearing”). Ez alapján csak

Újabb per elé néz a The Pirate Bay

A The Pirate Bay 2010. novemberi svédországi elmarasztalása ellenére továbbra is domináns meghatározója a fájlcsere világának. A vele szemben indított pereknek azonban lassan se szeri, se száma. Újabb eljárás indult az indexáló oldallal szemben – ezúttal Finnországban. Az említett svéd felsőbírósági döntés ellenére az oldal

Breaking News: Egy feladat kiPIPÁlva

Az Egyesült Államok jogalkotói egy lépéssel közelebb jutottak ahhoz, hogy törvénybe iktassák a Protect IP Act elnevezésű tervezetet és annak szigorú rendelkezéseit. Május 26-án a Szenátus Igazságügyi Bizottsága ugyanis egyhangúan elfogadta a – Ron Wyden szavaival élve – PIPA-t. Az alig két hete benyújtott törvényjavaslat

Középiskolások az internetről és a fájlcseréről

2011. márjus 25-én a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) nyilvánosságra hozta az „Online felmérés középiskolások körében – 2011” című jelentését, mely az említett korosztály internetezési szokásainak feltérképezésére irányult. A legtöbb kutatáshoz hasonlóan e 68 diából álló dokumentumból is nehéz rövid és tömör blogbejegyzést készíteni. Szorítkozzunk

Uniós morzsák

A tegnapi nap igazi blogolós nap lehetett volna, de a magánélet közbeszólt. Ma pótoljuk kicsit az elmaradást. Az „Uniós morzsák” címet az inspirálta, hogy az elmúlt két napban legkevesebb három fontos uniós szintű szerzői jogi téma került elő. Ezek elemzése is megtörtént már több helyen

Digitális lehetőség – Angol IP reformötletek

Évekkel ezelőtt, a Gowers jelentés keretében már napirendre került az angol szellemi alkotások jogának a reformja. (Ezzel összefüggésben lásd a Debreceni Jogi Műhely 2008/1. számában publikált cikkemet.) A 2006. decemberében kiadott dokumentum 54 javaslatából 25-öt megfogadott a jogalkotó. Mindez mégsem bizonyult elegendőnek az angol IP