All posts by Dr. Mezei Péter

A digitális sampling története

A modern sampling történeti kialakulása egybeköthető a hip-hop megjelenésével. Egy érzékletes, bár nem feltétlenül helyes megfogalmazás szerint: „a digitális sampling az a rap zene számára, mint a precedens a joggyakorlat számára”. Egy másik megjegyzés szerint: „a régi felvételek azok a hip-hop producerek számára, mint a

Az IFPI jelentés mélyére nézve

A héten egy röpke posztban jeleztem, hogy az IFPI kiadta szokásos éves jelentését a digitális zenepiacról. Az alábbiakban röviden összefoglalom ennek tartalmát, és véleményemet róla. Természetesen ez a beszámoló, akárcsak az IFPI jelentése, szubjektív lesz, ezért ha bárkit érdekel a témakör, a jelentéssel kezdje! (Megjegyzem,

Rap nagypapi lehet, hogy jogot sértett?

A hétvége során gyöngyszemre akadtam! Érdemes az alábbi oldalon elérhető írást végig olvasni, és aki csak teheti, az ott feltűnő, alábbiakban a YouTube-ról beillesztett két dalt is meghallgatni. A történet szerint egy Larry Platt nevű vezérezredes (sajnos a katonai rangokban nem vagyok otthon, angolul General

Elhunyt J.D. Salinger

Bár nem egy digitális szerzői jogi kérdésről szól a mai megjegyzés, mégis ildomos lejegyezni. J.D. Salinger elhunyt. Ő volt a XX. század egyik leglegendásabb és egyben legellentmondásosabb alkotója. Zsenialitását mindössze néhány kötetében, de annál több novellájában mutatta meg, ellentmondások pedig (leginkább) 1965-ös visszavonulása óta övezték

Megnevezték a P2P vadászokat

Nem sokkal azután, hogy a HADOPI logóját nyilvánosságra hozták, megnevezték a bírósági eljárások beindításához elengedhetetlen bizonyítékok gyűjtésére hivatott céget is. A francia alapítású, de az Egyesült Államokban is aktívan jelen lévő Trident Media Guard jó ideje ismert a fájlcserélés megakadályozására hivatott technológiák fejlesztéséről, illetve ezek