Emlékkonferencia Prof. Dr. Tattay Levente tiszteletére
Emlékkonferenciát szervez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Prof. Dr. Tattay Levente tiszteletére. Pogácsás Anett beharangozója.
Tattay Levente professzor közelmúltban bekövetkezett halála nem csak családjának, szeretteinek, de a szellemi alkotások jogával foglalkozó közösségnek is nagy veszteség. Élete során a szellemi alkotások jogának legkülönfélébb területeivel foglalkozott, mind a szerzői jog, mind az iparjogvédelem világában otthonosan mozgott. Kimagasló életműve előtt tisztelegve a szellemi alkotások joga köré szerveződött az a konferencia is, melynek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara – amelynek Levente alapítása óta elhivatott oktatója volt – ad otthont.
Az emlékkonferenciára 2021. szeptember 24-én, 13 órától kerül sor a PPKE JÁK Szent II. János Pál pápa dísztermében (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.), számos kiváló előadó részvételével. A központi szekció személyes megemlékezéssel kezdődik, majd olyan témák kerülnek terítékre a szakma elismert képviselői által tálalva, melyek nem csak rendkívül aktuálisak, de Leventének is fő kutatási területei voltak. Ezt követően három panelben folytatódik a program jobbnál jobb előadókkal és témákkal, nehéz helyzetbe hozva a közönséget a választást illetően. Az első panel munkanyelve az angol lesz.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a részvételhez egy rövid regisztrációra van szükség az alábbi linken.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelenleg hatályos előírások értelmében a rendezvény csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők által lesz látogatható (amennyiben a járványhelyzet úgy alakul, fel vagyunk készülve arra is, hogy a konferencia az online térbe kényszerül, ebben az esetben küldjük majd a szükséges linket)!