Egy lépéssel közelebb a Pelham ügy lezárásához?

Á, dehogy! Miután tavaly nyáron az EUB szembement a német Szövetségi Alkotmánybírósággal (BVerfG), és szigorúan értelmezte a szerzői jogi előírásokat, ezzel elutasítva a hangmintázási eljárást, a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnak (BGH) kellett volna lezárnia a jogvitát. Nem sikerült.

Moses Pelham is ott járt a tárgyaláson (jobb szélen). Fotó: Uli Deck/dpa. Forrás: Spiegel

Ahogy arról a Spiegel online felületén olvashatunk (amely linkért nagy köszönet Simon Apel német ügyvéd kollégának), a BGH az e heti tárgyalási napon nem hogy nem hozott ítéletet, de a legnagyobb valószínűséggel visszautalja még egy eljárásra a hamburgi szövetségi fellebbviteli bírósághoz (OLG Hamburg) a jogvitát. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy egy rendkívül összetett folyamat részeként a BVerfG még 2016-ban megsemmisítette az OLG Hamburg jogerős ítéletét, ahonnan az ügy a BGH-hoz került, amely azonban előzetes döntéshozatali eljárás keretében az EUB-hoz fordult. Az uniós fórum megállapításai azonban a jelek szerint ténybeli értékelést feltételeznek még (a hangminta azonosíthatóságáról – megjegyzem, ez nem igényel nagy mérlegelést, a minta jól hallható), és ezt a BGH nem teheti meg a német jogrendben. A Spiegel cikkében megszólaltatott ügyvéd, aki Moses Pelhamet képviseli az ügyben, azt sem tartotta kizártnak, hogy a BGH utóbb még egyszer az EUB-hoz fog majd fordulni.

Fontos jelezni: a felhasználás 1999-ben történt. A jogvita azóta húzódik. És vajon hol van még a vége?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük