Szezonzáró: források a Leonardo da Vinci kutatáshoz

Május 2-án rendhagyó sorozatot indítottunk a blogon: Leonardo da Vinci halálának 500. évfordulóján év végéig hónapról-hónapra áttekintettük, mit jelenthetett e hatalmas alkotó a képzőművészet és a jog világára. Áttekintettük a reneszánsz kor forradalmi jelentőségét a szerzői jog fejlődésére nézve, Leonardo da Vinci kreativitását, a művészet értékét a reneszánsz korban, LdV egyes mesterműveit, a megrendelésre készült művek jogi sorsát a reneszánsz korban, Leonardo hatását a pop-kultúrára és bemutattuk személyes (nem szakmai!) élményeinket LdV művészetéről. zárásként álljon itt egy csekélyke összeállítás arról, milyen forrásokat használtunk a munkánk során.

Mivel a sorozaton többen is dolgoztunk (szám szerint öten), magától értetődik, hogy egymástól független – ám egymástól érdemben nem eltérő – forrásokat vettünk alapul a kutatómunkánk során. Személy szerint két nagy művet tartottam a legfontosabbnak annak megértésében, hogy mit jelentett a reneszánsz, milyen korban is élt Leonardo, hogy ki volt ő valójában, és hogy a művészete milyen jellegzetességekkel bírt. Ami a korszakot illeti, leginkább Jacob Burkhardt kötetét[1] vettem alapul. Persze megfelelő távolságtartással. 1860-ban még nem ott tartott a reneszánsz kutatása, mint napjainkban. Ám nehezen vitatható, hogy a svájci történész munkája alapmű a reneszánsz korszak megértése kapcsán. Érdekes tanulság ugyanakkor, hogy a kötet több helyen, de csak marginális jelleggel foglalkozik Leonardóval (a magyar fordítás szerint „Lionardóval”). Nem véletlen: a mester „reneszánsza” inkább a 20. századra tehető. Ebből a szempontból volt érdekes számomra az a két történeti magyar mű, amelyben Hekler Antal,[2] illetve Bitay Ilona[3] ragadta meg Leonardo, illetve a „reneszánsz reneszánszát”. Ha már történelem, értelemszerűen mindenki visszanyúlt Giorgio Vasari alapművéig, amelyben korának legkiválóbb itáliai festőiről adott portrét. A Leonardo életrajz azonban igencsak tanulságos.[4] A fejezet csupán hatodik a második kötetben, a hossza pedig elenyésző – mi ez az alig több mint 20 oldal Michelangelo közel 200 oldalas életrajzához képest? Sőt, hemzsegnek benne az anekdoták és jelentős tévedéseket is tartalmaz – legalábbis a modern kutatások igazolták Vasari számos tévedését. Mégis, a legérdekesebb ebben az életrajzban annak ködös jellege, hogy milyen misztikus lepelbe burkolva ismerhetjük meg Leonardót. Ha egyáltalán megismerhetjük. Vasari jelentőségét leginkább abban látom a Leonardo kutatások szempontjából, hogy megalapozta a nagy festő celeb státuszát.

A másik alapművet Walter Isaacson könyve jelenti.[5] Színekben, történetekben, képekben gazdag kötet, nem kendőzi el a kényesebb kérdéseket sem, lépésről-lépésre veszi Leonardo életútját, környezeti hatásait, társadalmi korát és még sorolhatnám. Isaacson ugyanakkor újságíró, és ez a könyvből is jól átjön. Nem egyetemi katedráról, hanem a globális világ szemlélőjeként elemzi Leonardo lényegét és jelenségét is. Szerintem épp ezért olyan jó ez a vaskos kötet.

A reneszánsz világot egyébként számos további érdekes műből lehet megismerni. Jómagam limitált hozzáféréssel rendelkezek e téren (bárcsak lenne időm mindig ilyeneket olvasgatni). Ezért javarészt ahhoz fordulhattam, amit a könnyebben elérhető könyvespolcokon találtam. Így akadtam Makkai László kötetére[6] is, aki a reneszánsz világának általános, politika- és művészet-történeti elemzését adja, színes példákon, történeteken, sőt elképzelt beszélgetéseken keresztül, ide értve számos magyar adalékot is. Miközben számos ténybeli tévedést tartalmaz Leonardo da Vinci életpályáját illetően, s ezért általában véve a kötet hitelességét illetően is vannak aggályaim, nagyon érdekes és találó gondolatokat tartalmaz azt illetően, hogy miért Itália volt a reneszánsz bölcsője, és miért akkor, milyen környezetben születhetett meg; felvázolja az európai (nem itáliai) reneszánsz skiccét is; és összeveti a reformációval ezt a kultúrtörténeti időszakot. Sőt, kiválóan rávilágított arra is, hogy a nyomdászat megjelenése nem csupán a kultúra, de a vallás nemzetivé válását is elhozta. Ennyiben pedig a nyomdászat nem csak a szerzői jog, de a nemzetállamok előhírnökeként is számon tartható.

Ugyancsak viszonylag régi kötet volt, ám számos apró adalékkal szolgált Richard Friedenthal Leonardo életrajza,[7] illetve a reneszánsz kort illetően E.H. Gombrich kötete a művészet általános történeti fejlődéséről.[8]

És persze ezen felül a „színes-szagos” anyagokból számos napvilágot látott 2019-ben. A National Geographic magyar (és felteszem nemzetközi) száma alapvetően a reneszánsz mestert emelte a fókuszába,[9] a New York Times rendszeresen cikkezett Leonardo kutatásokról, a Salvator Mundi eltűnéséről, a Louvre virtuális kiállításáról.[10]

Kollégáim is számtalan kiváló forrással gazdagították a „forrásjegyzékünket”, amelyeket azonban nem állt módomban megismerni, ezért nem tudom őket felkonferálni sem.

Mindent egybe vetve azonban elértünk a Leonardo emlékévünk végéhez. Nagy kaland volt, különösen érdekes élmény szerzői jogászként a művészet történetére kitekinteni. Hangsúlyoznánk persze még egyszer: nem művészettörténetről írtunk. Azt szubjektív szemüvegen engedtük keresztül, és gondolatkísérletünkkel arra kerestük a választ, hogy milyen hatásokat, ötleteket szabadít fel belőlünk, szerzői jogászokból Leonardo da Vinci művészete, életútja, kora és hatása.

Köszönjük mindenkinek, aki végigkövette ezt a kísérletet. És természetesen örömmel fogadunk minden ötletet, hogy mit lenne még érdemes átolvasnunk, hogy bővítsük ez irányú ismereteinket.

Források:
[1] Jacob Burkhardt: A reneszánsz Itáliában, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1978 [Eredeti kiadás: Die Kultur der Renaissance in Italien, 1860).
[2] Hekler Antal: Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája, Napkelet, 1927/10. szám, p. 1000-1006.
[3] Bitay Ilona: A reneszánsz-kutatás reneszánsza, Korunk, 1971/9. szám, p. 1395-1402. (A forrásból azért a szocialista kor körítő szövegeit tessék lehámozni.)
[4] Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete – 2. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983: p. 87-111.
[5] Walter Isaacson: Leonardo da Vinci – A zseni közelről, Helikon Kiadó, Budapest, 2018: p. 171-176.
[6] Makkai László: A reneszánsz világa, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1983, p. 7-167.
[7] Richard Friedenthal: Leonardo – Életrajz képekben, 2. kiadás, Gondolat, Budapest, 1975.
[8] E. H. Gombrich: A művészet története, Gondolat, Budapest, 1974.
[9] A legfrissebb, színes összeállítsa Leonardo ismert (befejezett és befejezetlen, illetve eltűnt/megsemmisült) alkotásairól a National Geographic májusi számában látható. Lásd: Claudia Kalb: Leonardo da Vinci örökifjú szelleme, National Geographic, 2019. május, p. 54-55.
[10] Ugyanerről a Financial Times-ban is olvashattam: Jan Dalley: Can a virtual Mona Lisa match up to the real thing?, Financial Times Weekend, 5-6 October 2019, p. 20.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük