Rövidhírek Franciaországból

Az alábbi írásban francia szerzői jogi aktualitásokból szemezgetünk.

Harangoztak a szerzői jognak (Cour d’appel d’Aix-en-Provence (2e ch.), 29 novembre 2018, n° 16/12104)

Egy harangjáték hangzása vajon élvezhet-e szerzői jogi oltalmat? Ez a nem szokványos kérdés merült fel az Aix-en-Provence-i Fellebbviteli Bíróság előtt nem is olyan rég. A festői szépségű Villefranche-de-Rouergue város templomának harangtornya ugyanis egy carillonnak ad otthont. A carillon, más néven harangjáték, harangok sorozata, amely dallam játszására alkalmas. A harangtorony számára egy hét harangból álló sorozatot készített és állított fel 1819-ben a Dubois nevű vállalat. Az évek során a carillont folyamatosan kibővítették: 1936-ban 18 elemmel egészítették ki, 1939-ben pedig a Paccard vállalat készített 6 új harangot. Ez utóbbi 1971-ben egy további kiegészítő harangot öntött a templom számára. 2013-ben a városvezetés közbeszerzési felhívást tett közzé 16 új harang beszerzésére. A bővítésben részt vevő Paccard vállalat is indult ezen a közbeszerzésen, amelyet végül nem nyert meg. Csalódottságában ezért bírósághoz fordult, és keresetében amellett érvelt, hogy az új harangok felállítása miatt sérül az „ő” carillonjának a hangzása.

Az esetnek két érdekessége van:

  1. A francia szerzői jog a személyhez fűződő jogokat a természetes személy szerzőnek ismeri el, azok az ő személyéhez tapadnak és elidegeníthetetlenek. Ez pedig nem keverendő össze a bírói gyakorlat által kialakított vélelemmel, amely lehetőséget ad arra, hogy a jogi személy a szerzői jogok gyakorlója lehessen. A bíróság contra legem értelmezéssel azonban mégis szerzőnek tekintette a vállalatot a szerző személyhez fűződő jogainak érvényesítése kapcsán.

2. Francia közigazgatási bíróságok több ízben is úgy ítélték meg, hogy egy hangszer (harangjáték, vagy éppen orgona) hangzása élvezhet szerzői jogi védelmet. A jogirodalom megosztott a kérdésben, egyes jogtudósok követendőnek tartják ezt a joggyakorlatot a rendes bíróságok esetében is, mások elvetendőnek tartják, mivel szerintük ezek zenei alapegységek, amelyeknek nincsen egyéni-eredeti jellegük és szabadon felhasználhatónak kell maradniuk. Az ügyben eljáró bíróság ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy maga a hangzás szerzői jogi védelmet élvezhet, azonban a Paccard vállalat keresetét mégis elutasította. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy a carillon beállítása, hangolása technikai jellegű kérdés, amely nélkülözi a szerző személyiségének lenyomatát, vagyis az egyéni, eredeti jelleget. A döntés emiatt ellentmondásos, hiszen nem világos, hogy ha egy harang hangzása önmagában szerzői jogi oltalomra méltó, miért nem az a harangok sorozatából álló carilloné.

Mi is az a paródia? (Cass. 1re civ., 22 mai 2019, n° 18-12.718, M., épouse G. c/ Le Point)

A Deckmyn-ügy óta az első ízben döntött a francia Semmítőszék a paródia kivételéről. Az egyik francia hetilap címlapján egy süllyedőfélben lévő Marianne-szobrot (ez a köztársaság szimbóluma) ábrázolt, az alábbi felirattal: „Corporatistes intouchables, tueurs de réforme, lepéno-cégétistes… Les naufrageurs – La France coule, ce n’est pas leur problème”  (Kb.  „Érinthetetlen korporatisták, reformgyilkosok, Le Pen-ista-szakszervezetisek… A süllyesztők – Franciaország süllyedőben, és ez nem az ő bajuk.)

Le Point címlap

A montázson szereplő szobrot készítő szobrász özvegyének nem tetszett a mű ilyen módon történő felhasználása, ezért a szerző jogutódjaként a személyhez fűződő és vagyoni jogokat ért sérelem miatt indított eljárást. Az ügy központi kérdésévé pedig a paródia célú szabad felhasználás vált.

A CPI L.122-5, 4º cikke a paródia célú szabad felhasználásról az alábbiakat tartalmazza:

„Nyilvánosságra hozott mű esetében a szerző nem tilthatja meg: (…) A paródiát, pastiche-t és karikatúrát, amennyiben az a műfaj szabályainak megfelel”.

Csakhogy a CPI a műfaj szabályainak ismertetésére már nem tér ki, azt a bírói jogértelmezés csiszolja – ahogyan tette ezt a Semmítőszék a fenti esetben is az EUB Deckmyn-döntésére való kifejezett utalással.

Az első ilyen szabály a Semmítőszék szerint, hogy az eredeti műnek és a paródiának nem szabad egymással összetéveszthetőnek lennie. Jelen esetben a Semmítőszék úgy ítélte meg, hogy az összetéveszthetőség nem állja meg a helyét, mivel a címlapon egy montázs található, ami magában foglalja az eredeti mű egy részletét is.

A második, hogy a paródiának nyilvánvaló humoros szándékból kell létrejönnie. Ez a kitétel is korábban megjelent már a francia joggyakorlatban, azonban eléggé tágan értelmezve: több olyan döntés is ismert, amely lényegében a humoros elem mellőzésével, mintegy a véleménynyilvánítás szabadságának szerzői jogi vetületeként használja a paródia kivételét – és értelmezi tágan ezt a kivételt, lehetővé téve így ennek alkalmazását a valamilyen kritikát magában hordozó művek esetére. A Semmítőszék gyakorlatilag ezt az értelmezést tartotta meg, annak ellenére, hogy az EUB a Deckmyn-ügyben kifejezetten a paródia fogalmi elemének tekintette a humor vagy gúny megjelenését. A Semmítőszék a süllyedő szobrot a Köztársaság süllyedésének humoros metaforájaként értelmezte, függetlenül attól, hogy az ehhez kapcsolódó cikk korántsem vicces. Ehhez hozzáfűzendő, hogy valójában a címlapon található montázs sem fakasztja nevetésre az olvasót. Vagyis a társadalomkritikai célzat esetén a paródia kivétele továbbra is felhívható maradt, csak éppen humornak kell hívni.

A harmadik szabály pedig az arányosság gyakran hangoztatott mércéje, vagyis a paródia nem járhat a szerző vagy jogutódja jogos érdekeinek aránytalan sérelmével. Itt a háromlépcsős teszt harmadik lépcsője köszön vissza, újabb adalékkal szolgálva a háromlépcsős teszt és az egyes kivételek közötti viszonyról szóló jogtudományi diskurzushoz.

Google és a sajtókiadókat megillető szomszédos jogok (CDSM-irányelv 15. cikk, LOI n° 2019-775 du 24 juillet 2019 tendant à créer un droit voisin au profit des agences de presse et des éditeurs de presse)

Ahogyan arról itt a blogon is beszámoltunk, a CDSM-irányelv sajtókiadóknak szomszédos jogot garantáló 15. cikke volt az egyik, amely a legnagyobb visszhangot kapta. Franciaország meglepő módon rekordgyorsasággal ültette át ezt a cikket, és az új törvény október 24-én már hatályba is lépett. És ezzel egy valódi harc vette kezdetét a Google és a sajtóorgánumok között.

A Google ugyanis a törvény hatálybalépéséhez időzítve megváltoztatta sajtókiadókra vonatkozó gyakorlatát: vagyis továbbá nem jelennek meg a cikkekből részletek, az ehhez tartozó fotók és videók a sem a keresési eredmények között, sem pedig a Google News-on, hacsak a sajtókiadók nem egyeznek bele abba, hogy a Google ezt ingyenesen tegye meg. Vagyis gyakorlatilag a Google olyan kényszerhelyzetbe kívánta hozni a sajtóorgánumokat, amely mellett lemondanak az őket szomszédos jogi jogosultként megillető díjról (ami egyébként a felek közötti megállapodás tárgyát képezi). Ellenkező esetben csak a cím és egy egyszerű link jelenik meg, a keresési eredmények között így „elrejtve” bizonyos találatokat. A kiadók félelme, hogy így az olvasottságuk lecsökken, mivel az olvasók nem fognak olyan cikkekre kattintani, amelyek ilyen kevés információt tartalmaznak, és ezáltal bevételektől fognak elesni.

A két megjelenítési forma közötti különbség jól látható az alábbi keresésben a bekeretezett részben:

Néhányan, többek között olyan olvasott lapok, mint a Le Monde, belementek a Google által szabott feltételekbe, de a Közszolgálati Sajtó Szövetsége (Alliance de la presse d’information générale – APIG) a Versenyhivatalnál indított eljárást a Google gyakorlatával szemben. Ezzel próbálják meg a Google-t rákényszeríteni arra, hogy fizessen díjat a cikkek részleteinek megjelenítéséért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük