WIPS kiadvány: elérhető az MR-Int 2019/2

A fenti talányos cím nem jelent mást, mint hogy a 2019. májusában Szegeden megrendezett negyedik WIPS (Workshop on Intellectual Property Law in Szeged) keretében tartott előadások közül nyolc is megjelent az osztrák Medien und Recht International idei második tematikus lapszámában.

Magáról a konferenciáról megemlékeztünk itt magyarul és angolul. Épp ezeket az angol nyelven írt gondolataimat szedtem ráncba, és adtam le bevezetőként a lapnak. A kiadvány ezen kívül tartalmazza (sorrendben) Simon Apel keynote előadásának leiratát a Pelham ügy átfogó ismertetéséről, az én előadásomat a de minimis elv amerikai és európai helyéről, Bernd Justin Jütte és Caterina Sganga egyaránt az alapjogok kontra szerzői jogok területén fejtették ki véleményüket (így mi négyen már ki is tértünk minimálisan az EUB szerzői jog v. alapjogok trilógiájára). Philipp Homartól a díjigényekről olvashatunk, John Cross az amerikai misuse doktrínát szedte ízekre, Iony Randrianirina a mesterséges intelligenciáról, Luis Javier Capote Pérez pedig a spanyol személyhez fűződő jogokról írt egy rövid, velős cikket.

Tervben volt még egy kilencedik tanulmány is Clemens Appl-től, de az sajnos nem készült el, talán a következő MR-Int számban már szerepel. A kiadvány fizetős, de akit érdekelnek a fenti gondolatok, érdemes ellátogatni a megadott linken keresztül a kiadó weboldalára, és megvásárolni a lapot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük