Az Arsboni Cikkíró Pályázatának szerzői jogi témájú cikkei

2019-ban ismét meghirdette az Arsboni közösség a (már szokásosnak mondható) Cikkíró Pályázatát, amelyre idén is szép számmal érkeztek írások a legkülönbözőbb jogi témákban. Érdemes a sok színvonalas mű közül mindenkinek érdeklődésének megfelelően szemezgetnie.

A szerzői jog iránt érdeklődőknek figyelmükbe ajánljuk az alábbi cikkeket, melyek közül Blogunk alapítója, Dr. Mezei Péter is többet véleményezett.

1. Karácsony Bálint: Az internet népe nevében

A cikk írója ötletesen, egy kisebb időutazás keretében mutatja be pályaművében az Európai Parlament és Tanács digitális egységes piac szerzői jogáról szóló 2019/790 irányelvet. A bevezető történet szerint 2021. nyarán járunk, amikor is az irányelv átültetésére szabott határidő már lejárt és egy olasz bíróval folytatott fiktív interjún keresztül kerülnek bemutatásra az irányelv sarkalatos pontjai és azok hatásai. A beszélgetésben először az online tartalommegosztók előszűrési kötelezettségéről esik szó a 17. cikk vonatkozásában, majd a mémek, GIF-ek, kommentek további sorsára vonatkozó kérdések kapcsán a bíró megnyugtatja az olvasókat, hogy azok továbbra is szabadok maradnak (bizonyos feltételek betartásával), így nem sérül a véleménynyilvánítás szabadsága. Az interjúban kitérnek arra is, hogy a hiperhivatkozások és snippetek továbbra is szabadon felhasználhatóak lesznek, amennyiben a beágyazott tartalmak nem céloznak új nyilvánosságot, és ha az online platform az eredeti kontextusban jeleníti meg a cikket.  Ezt követően az irányelvet ért negatív kritikák, a startup-ok, mint új tartalommegosztó szolgáltatók felelősségének ismertetése után, a Youtube új, manuális szűrési gyakorlata és az online sajtókiadványok szerzői jogi védelme is terítékre kerül az elképzelt interjúban.

2. Vincze Farkas: De hisz csak játszanak a kamera előtt!

A szerző a videójátékokat játszó videósok és élő tartalomközvetítők, azaz a streamerek által generált szerzői jogi problémákat elemzi.  A téma aktualitásának alátámasztásaként a cikk írója először a videósok és streamerek által megosztott tartalmak gazdasági jelentőségére és arra hívja fel a figyelmet, hogy mindezek ellenére az még a mai napig nem tisztázott, hogy előadóművészeknek vagy szerzőknek minősülnek-e.

A pályamű első részében a Szerzői Jogi Szakértői Testület (SZJSZT) 42/2000. számú a dokumentumfilmek szereplőire vonatkozó szakvéleménye alapján a cikk írója arra a következtetésre jut, hogy mivel a videósok és streamerek saját maguk tervezik meg, hozzák létre és közvetítik nyilvánossághoz videóikat és elő adásaikat, ezért ők ezek tekintetében szerzőknek minősülnek. Ugyanakkor az Szjt., a bírói gyakorlat és több nemzetközi egyezmény egybecsengő meghatározása alapján azok a videósok és streamerek, „akik önálló karakter szerepbe bújnak a műsoruk alatt, a saját személyiségüktől eltérő, akár karikatúra-szerű karaktert alakítva,” előadóművésznek is számítanak.

A cikk második részében a videósok és streamerek által feltöltött tartalmakkal kapcsolatos jogok és a felhasználási engedélyek keretei kerülnek bemutatásra a Youtube és a Twitch szabályzatai alapján.

A harmadik egységben a Midway Manufacturing v. Publications International ügy kapcsán a szerző azt a kérdést vizsgálja, hogy alkalmazható-e a fair use doktrína az ún. „Let’s play” tartalmak vonatkozásában, illetve a videójátékozás előadói teljesítménynek minősül-e. Kifejti, számos játékfejlesztő és forgalmazó cégnek már van szabályzata a streamelésre, videók közvetítésére, terjesztésére, és ingyen reklámként tekintenek a Let’s play tartalmakra, és külön felhasználási engedélyeket adnak streamerek részére.

A cikk írója megválaszolatlanul hagyja azt a kérdést, hogy minden esetben elégséges-e a gyártó és forgalmazó cégek jelenlegi gyakorlata, miszerint a honlapjukon közzétett ÁSZF-ben vagy nyilatkozatokban rendelkeznek a videók, streamek szabad felhasználásáról.

3. Erdősi Gergely: Amikor Luxemburgban a zöldfűszeres krémsajt került terítékre

Ez a cikk olyan nem mindennapi szerzői jogi problémákkal foglalkozik, mint hogy védelemben részesülhet-e egy élelmiszer íze vagy egy parfüm illata, illetve szerzői jogi értelemben műnek tekinthető-e egy íz vagy egy illat? 

A Levola Hengelo BV kontra Smilde Foods BV ügy (C-310-17.) kapcsán kerül bemutatásra az Európai Unió Bíróságának (továbbiakban: EUB) azon markáns véleménye, miszerint „a 2001/29/EK irányelv (InfoSoc-irányelv) alapján ellentétes egy élelmiszer ízének szerzői jogi védelemben részesítése, illetve egy nemzeti jogszabály olyan értelmezése is, amely egy ízt szerzői jogi védelemben részesít.” Az EUB a mű fogalmának vizsgálata során kiemelte, hogy annak szükségszerűen tartalmaznia kell „a szerzői jogi védelem tárgyának kifejeződését, amely lehetővé teszi, hogy azt kellő pontossággal és objektivitással azonosítani lehessen, még akkor is, ha ezen kifejeződés nem szükségszerűen állandó.” A szerző egyetért abban a luxemburgi fórummal, hogy ez a „kifejeződés” és „azonosíthatóság” hiányzik az ízek esetében, és objektivitásról sem beszélhetünk a kérdéskör vizsgálatakor.

Két felsőbírósági döntést hoz fel példaként egy másik, ugyancsak szubjektív jelenség, az illat szerzői jogi megítélése kapcsán. A Lancôme-ügyben (Nr. C04/327HR) a holland legfelsőbb bíróság elismerte, hogy a szerzői jogi védelemben részesülhetnek az illatok, míg a francia Semmítőszék egy későbbi ügyben ennek épp ellenkezőjét mondta ki. (A szerző az illatok kapcsán született eltérő felsőbírósági döntéseket a két ország különböző gazdasági berendezkedésének és a szépségipar abban betöltött differens jelentőségének tudja be.)

A cikkíró arra a konklúzióra jut, hogy érdemesebb lenne egy receptkönyvet, összetételt, vagy receptúrát védelemben részesíteni. Véleménye szerint, ha magukat az ízeket és illatokat védenénk és szerzőiknek vagyoni jogokat biztosítanánk, csak újabb és újabb megválaszolhatatlan kérdésekbe ütköznénk. Végül kitér arra is, hogy a védjegy a hasonló név és csomagolás esetén, vagy esetleg a know-how, illetve a szabadalom jelenthet megoldást arra, hogy az ízek és az illatok bizonyos értelemben mégis védelemben részesüljenek addig, amíg a tudomány el nem jut egy olyan szintig, amikor ezek már sokkal pontosabban azonosíthatóak lesznek.

4. Szilvási Evelin: Fény derült a Plágium-botrányok eddig tisztázatlan okára?

A szerzői jogot csak közvetve érintő cikk a plágium-ügyekként elhíresült esetek pszichológiai hátterével foglalkozik. A cikk első részében a szerzői jog által védett művek szándékos másolásról esik szó a Magyarországon is nagy visszhangot keltő Presser Gábor v. Kanye West ügy kapcsán.

A második részben bemutatásra kerül az az esetkör is, amikor a másodlagos mű szerzője nem tudatosan plagizál. Az „öntudatlan plágium” okaként az ún. „kriptomnéziát” jelöli meg. Ez egy „olyan emlékezetállapot, amelyben az eredeti tapasztalatok öntudatlan indítékok hatására elfelejtődtek, és ezáltal látszólag új kreációk jelennek meg, melyek nélkülözik az emlék tulajdonságait.” A cikk írója Steve Vai gitáros esetén keresztül mutatja be ezt a jelenséget.

A szerző a pszichológusok, zeneszerzők és a jogalkotók komolyabb együttműködését szorgalmazza az ilyen jellegű jogviták elkerülése érdekében.

+1 Oláh Bence: Az autók vezetnek, vagy autót vezetnek?

Igaz, nem szerzői jogi témájú cikk, de a szegedi kötődésére tekintettel Oláh Bence pályaműve sem maradhat ki ebből az ajánlóból:

Az autók vezetnek, vagy autót vezetnek? c. munkájában a szerző az önvezető autók által okozott károkért való felelősség kérdését boncolgatja. Úgy véli, az automatizáció (szintjeit az Európai Bizottság 2016-os az autóipar versenyképességéről és fenntarthatóságáról szóló szakértői jelentését, röviden a GEAR 2030 alapján vizsgálja) mai szintjén a veszélyes üzem jogintézménye, s a hozzá kapcsolódóan kialakult bírói gyakorlat megállja a helyét jelenlegi formájában. Ugyanakkor az üzembentartó felelősségének megállapítása egyre problémásabbá válik a tudomány folyamatos fejlődésével. Ezért a szerző szerint a technika magasabb fokán szükség lesz a hatályos jogszabályok módosítására, a teljes automatizáltság szintjén pedig egy teljesen új jogszabályi háttér kialakítására.

Úgy gondolja, a károkozás okai között akként kellene differenciálni, hogy azokat két nagy csoportra, a „tágan értelmezett hardveres hibákra (fékrendszer, futómű stb. meghibásodása) és szoftveres hibákra” kell osztani. Az előbbinél megmaradna az üzembentartó objektív felelőssége, az utóbbinál pedig „a gyártók, illetve fejlesztők irányába kellene eltolni a felelősséget és a bizonyítási terhet” úgy, hogy az üzembentartókat csupán szubjektív felelősség terhelje „a szoftver frissítésének elmulasztása, illetve az utólagos jogellenes módosításának tekintetében”. A gyártók és a fejlesztők akkor mentesülhetnének a felelősség alól, ha bizonyítanák, hogy az üzembentartó szándékosan vagy gondatlanul megszegte üzembentartói kötelezettségeit, vagy esetleg „a károkozásban elháríthatatlan ok hatott közre”. Ugyanakkor az osztott felelősség továbbra is alkalmazható lenne a károsulti közrehatás esetén.

Update: Erdősi Gergely 5. helyezést ért el a dolgozatával! Gratulálunk! (Fotók a díjátadóról itt.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük