15 millió forintot kellett fizetnie egyetlen feltört szoftverért
Valamivel több, mint két évvel ezelőtt, egészen pontosan 2017. június 8-án K. Béla (az egyszerűség kedvéért nevezzük így, valójában a későbbi alperes személye nem megismerhető az ítéletekből, lehetett akár egy cég is) a tulajdonában lévő számítógépre, „tört” licenccel telepített fel egy szoftvert. Mindez élete legrosszabb döntése lehetett, mert két évvel később ugyanezért a cselekményéért – másodfokon – a Debreceni Ítélőtábla több, mint 15.000.000 forint kártérítés megfizetésére kötelezte, és még csak nem is ez volt a kilátásba helyezett egyedüli joghátrány.
A szoftver védelmi rendszere (DRM) ugyanis ettől a pillanattól kezdve a szerzői jogi jogosult részére riportokat küldött a jogsértő számítógépéről. Hogy pontosan milyen adatokról volt szó, az az ítéletekből nem derül ki, az azonban bizonyos, hogy 2017. július 10. napján, a későbbi felperes cégcsoportjának szoftver hamisítás megelőzéséért felelős régiós igazgatója e-mailt küldött a későbbi alperes részére, amelyben tájékoztatta arról, hogy olyan információ áll a rendelkezésére, amely szerint licenc nélkül, illegálisan használta a szoftverét.
Az ítélet szerint a képviselő egy közelebbről meg nem nevezett „Szerzői Jogi Hivatal” nyilvántartásának adataival igazolta, hogy ő a szoftver szerzői jogi jogosultja, pontosabban annak képviselője, így valószínűsítem, hogy a szoftver és a megkeresés az Egyesült Államokból származott. Más okból feltételezem azt is, hogy egy CAD alkalmazásról van szó, de az ítéletből ez nem derül ki (az ítéletekben a legpontosabb megjelölés: „SE290 kódmegnevezésű X Classic szoftver”).
A megkeresésben a szoftvercég a program kiskereskedelmi árának, azaz 53.799 eurónak megfizetését kérte kártérítésként, vagy felajánlotta 11.500 euró ellenében a szoftver prémium verziójának eredeti engedélyét. Viszont K. Béla akkori számítása szerint a céget csak 19,24 euró kár érte, melynek megfizetését egyébként felajánlotta. Talán meglepő módon K. Béla tehát lényegében egyből elismerte a jogsértést, az esetleges kártérítés mértéke kapcsán viszont jól láthatóan nem volt meg a szükséges konszenzus, így per lett belőle.
Az bizonyos, hogy K. Béla a jelzés hatására a szoftvert véglegesen törölte a számítógépéről. Ezzel pedig a szoftver futtatásához szükséges fájlok, a program konfigurációs állományai helyreállíthatatlanul törlésre kerültek. A szekértői vélemény szerint K. Béla számítógépe 2017. július 11. napján Windows XP operációs rendszerrel teljesen újra lett telepítve, és ennek később még nagy jelentősége lesz.
A Miskolci Törvényszék előtt zajlott elsőfokú perben a szoftvercéget képviselő ügyvédi iroda kérte, hogy a bíróság kötelezze K. Bélát a jogsértés abbahagyására és a további jogsértéstől való eltiltásra. Kérte továbbá az alperest kötelezni arra is, hogy a jogsértést megállapító jogerős ítélet rendelkező részét, saját költségén, egy pontosan megjelölt országos napilapba, két alkalommal, 1/12 (57 x 58 mm) méretben, fekete-fehérben közzétegye, illetve a törvényszék jogosítsa fel a felperest, hogy az ítélet rendelkező részét az alperes költségén közzétehesse.
Kérte azt is, hogy a bíróság kötelezze K. Bélát 15.820.200 forint megfizetésére, és a perrel felmerült költsége viselésére. Ennek alátámasztásául a cég kárszámítást csatolt, mely a nettó nagykereskedelmi árait tartalmazta és részletesen felsorolta, hogy a K. Béla által felhasznált szoftver és annak kiegészítő moduljai milyen licencdíj fejében kerülnek értékesítésre. Emellett állította, hogy „minden feltört szoftver minden kiegészítő modult tartalmaz, mely tény a felperes általános üzletpolitikájából következik.”
K. Béla védekezett. Az állította, hogy a szoftver internetes letöltés útján került hozzá, melynek során annak „feltört volta nem volt felismerhető.” A letöltésre álláspontja szerint abban a meggyőződésben került sor, hogy a szoftvercég oldalán szereplő ingyenes letöltés és 45 napos kipróbálási lehetőség erre, a régebbi szoftverre is vonatkozik. A letöltés után annak kb. egy hónap időtartamú kipróbálására került sor, melynek ideje alatt gazdasági hasznot eredményező felhasználására nem került sor.
A szoftver pontos ismerete és a benyújtott iratok pontos ismerete nélkül nehéz az ítélet ezen részét értelmezni, de a védekezés tehát részben arra építhetett, hogy a cég a szoftver legújabb verziójához 45 napos ingyenes kipróbálási lehetőséget biztosít. K. Béla azonban nem ezt töltötte le (későbbi, másodfokú ítéletből kiderül, hogy azért, mert az új szoftver futtatásához egész egyszerűen nem volt elég erős az informatikai rendszere), hanem egy régebbi programot.
Álláspontja szerint utólag már nem volt megállapítható, hogy a letöltött szoftver milyen módon volt feltörve, különös tekintettel arra, hogy a program a felszólítás hatására azonnal és véglegesen törlésre került. Az eljárás idejére semmilyen arra vonatkozó bizonyíték nem volt tehát, amiből az derülne ki, hogy bármilyen későbbi programverzió, vagy kiegészítő program letöltésre vagy telepítésre került volna. Hivatkozott arra is, hogy a szoftver kiegészítő moduljai nem lettek letöltve.
Mivel a jogsértés ténye érdemben nem volt vitatott, így tehát a per legfontosabb kérdése az lett, hogy a K. Béla által jogsértő módon használt szoftver mennyibe kerül. Az elmaradt jogdíj mértékét a bíróság mérlegeléssel állapította meg, alapul véve a szoftver kiegészítő modulokkal együtt számolt nagykereskedelmi árát. A bíróság e körben figyelemmel volt arra, hogy a szoftvercég tényként állította, hogy a feltört licenc fájl valamennyi modulhoz hozzáférést enged, mely állítást K. Béla vitatta.
Mivel viszont a számítógépéről törölte a letöltött szoftvert, ezért a kirendelt szakértő a szoftver ismételt letöltését követően már nem tudta megállapítani, hogy a telepített szoftver pontosan milyen modulokhoz engedett hozzáférést. A szakértő álláspontja szerint a perbeli esetben valószínűleg nem informatikai értelembe vett szoftver feltörést történt, hanem hamisított licenc fájl felhasználása.
A szakértő – a szakmai tapasztalata alapján – úgy vélte, életszerű, hogy egy minden egyes modult engedélyező licenc fájlt telepítsen jogszerűtlenül valaki, azonban az nem életszerű, hogy csak egyfajta ilyen licenc fájl létezhet. A rendelkezésre álló adatok alapján nem volt kizárható, de nem is volt megerősíthető, hogy pontosan milyen kiegészítő modulok kerültek letöltésre.
Azonban ezt a körülményt a bíróság a jogsértő alperes terhére értékelte, mivel a számítógépe teljes újratelepítését követően már nem állapítható meg az, hogy a letöltött szoftver pontosan milyen kiegészítő modulokkal rendelkezett. Erre figyelemmel a bíróság K. Bélát kötelezte a szoftver kiegészítő modulokkal számított nagykereskedelmi ára megfizetésére, az Szjt.94.§ (1) bekezdés e) pontja alapján.
Az elsőfokú ítélet tehát arra kötelezte K. Bélát, hogy fizessen meg tizenöt napon belül a szoftvercég javára 15.820.000 forintot, valamint 2.823.584 forint perköltséget. Emellett eltiltotta a további jogsértéstől és kötelezte arra is, hogy tizenöt napon belül adjon elégtételt a szoftvercég részére úgy, hogy az ítélet rendelkező részét megjelenteti az egyik országos hetilapban, kettő egymást követő lapszámban, 1/12 (57 x 58 mm) méretben, fekete-fehérben.
A fellebbezés után a Debreceni Ítélőtábla tárgyaláson kívül hozta meg ítéletét (Gf.I.30.016/2019/4.). A fellebbezés K. Bélától származott. Ebben egyebek mellett arra fókuszált, hogy az okozott kár mértéke ne a szoftver valamennyi moduljának megfelelő legyen, hanem csak az alapszoftver árára terjedjen ki (egyébként még ennek összege is vitatott volt, de mindenképp 10.000 euro alatti összegről beszélünk). Állítása szerint ugyanis a szakértő talált olyan licenc fájlt is, amely nem terjedt ki minden kiegészítő modulra. Ebből egyértelműen következik szerinte, hogy a letöltött fájlok nem tartalmaznak minden – vagy akár csak egy – kiegészítő modult.
A nemleges tények bizonyítása viszont épp azért nem lehetséges a véleménye szerint, mert a felperes felszólításának eleget téve törölte a programot. Szerinte az egyes modulok opcionálisan építhetők be egy adott szoftverbe, az pedig számára egyértelmű, hogy „a fémszerkezet tervezésével és gyártásával foglalkozó alperesnek nincs szüksége vezetéktervező vagy elektromos tervező kiegészítő modulra.”
A szoftvercég fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Fenntartotta állítását, hogy minden feltört szoftver tartalmaz minden kiegészítő modult, és nincs jelentősége, hogy az alperesnek szüksége volt-e a kiegészítő modulokra. A szoftver törlésére vonatkozó felhívása pedig a jogos érdekeit szolgálta, szerintük az alperes törölhette volna csak logikailag is a szoftvert, amely esetben a szakértő megállapíthatta volna a letöltött és telepített modulok tartalmát.
Az ítélőtábla szerint az kétségtelen, hogy az 1952. évi Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. E jogszabályhely „általában” kitétele viszont kivételt tűrő főszabályként azt jelenti a konkrét perben, hogy – figyelemmel az 1952. évi Pp. rendeltetésszerű joggyakorlást előtérbe helyező 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is – az elsőfokú bíróság megalapozottan értékelte az alperes terhére az általa letöltött szoftver kiterjesztésével kapcsolatos bizonytalanságokat.
Éppen ezért valamennyi modul kiterjedő kártérítési összeg megfizetésére kötelezte K. Bélát. Egy ponton azonban az Ítélőtábla nem értett egyet az első fokú ítélettel. Méghozzá az elégtétel adás kapcsán, mert érvelése szerint a bíróságnak a kérelem és ellenkérelem korlátai között az arányosságot és a végrehajthatóságot kell szem előtt tartania.
„Az arányosság körében azt kell biztosítani, hogy az elkövetett jogsértésről lehetőség szerint azok értesüljenek, akik a jogsértő magatartásról is tudomást szereztek. Ezért különös jelentősége van, hogy a rendelkezésre álló peradatok szerint mások nem szereztek tudomást a jogsértésről, az joghátrány a konkrét esetben így nem szolgálhat generálpreventív célokat.”
Szerintem ez az ítélet tanulságos lehet sokak számára. Hogy mi a konkrét tanulság az persze egyéntől-habitustól függ. Az első 10 helyen szerintem legyen az, hogy nem érdemes feltört szoftvert használni. Azután vérmérséklet szerint le lehet vonni olyan tanulságokat is, minthogy legalább ne használjon senki feltört ipari szoftvereket, amik közismerten milliókba kerülnek. Még távolabbról, úgy általában használjon mindenki VPN-t, mert potenciálisan minden szoftver és weboldal adatokat gyűjt róla.
Tanulság az is, hogy az eljárás kapcsán felmerült bizonytalanságokat a bíróság végig és következetesen a jogsértő alperes terhére értékelte és ezzel szemben a szerzői jogi jogosult által elmondottakat (például a kiadott licencek működésére és a szoftver egyes speciális moduljainak engedélyezésére vonatkozóan) tényként értékelte, amely kapcsán nem is történt bizonyítási eljárás.
De szerintem nem szabad elmenni szó nélkül a bírósági eljárás egyéb megállapításai mellett sem. Vajon mit értett a jogosult képviselője, amikor azt írta, hogy logikailag is törölhető lett volna a program? Mármint a logikai törlés fogalmát én értem, csak nem feltétlen ebben a kontextusban. Vajon milyen magatartás várható el egy „meggyanúsított” személytől, ha a szerzői jogosult kifejezetten azt kérte, hogy törölje az alkalmazást?
Végezetül érdekes kérdés lehet az is egy jogvédő szemüvegén keresztül, hogy vajon rendben van-e az, hogy egy jogsértő letölt egy alkalmazást, használja abban a hiszemben, hogy úgysem tehet ez ellen semmit a szoftvergyártó, majd amikor a DRM segítségével mégis beazonosíthatóvá válik, akkor pusztán kifizettetik vele a szoftver árát, amit egyébként is meg kellett volna vásárolnia. Ebben a kontextusban hol van a szankció, mi az elrettentő erő (leszámítva persze a vaskos perköltséget)? Használjon mindenki feltört szoftvert, mert a legrosszabb ami történhet, hogy végül ki kell fizetnie? Szerintem ezek is érdekes kérdések.
K. Béla természetesen nem létezik. Az ítélet alapján összességében azt feltételezem, hogy egy feltört CAD programot használó cég, talán egy egyéni vállalkozó lehet az alperes (bár a per kapcsán nem vizsgált állítása szerint K. Béla egyébként semmilyen módon nem gazdagodott a szoftver használatával), így lehetett akár egy egyetemista is. De én azt mondom: még hobbi célból se kívánd meg felebarátod szellemi tulajdonát, főleg, ha egyébként ipari felhasználást támogat, ennek megfelelő árakért.
Emlékszem egy konkrét esetre, ami bizonyos értelemben velem történt. Egy nagy IT cégnél végeztem évekkel ezelőtt jogi munkát és kaptam egy „ügyet”, ami arról szólt, hogy az egyik alkalmazott megkerülve a cég eljárásrendjét (a licencgazdálkodási szabályzatot) és letöltött egy feltört CAD programot, és azzal oldotta meg az egyébként a munkájához szükséges feladatokat (emlékeim szerint valamilyen alvállalkozó-beszállító más formátumban küldte meg az anyagot, mint amit kezelni tudott a vállalat CAD programja). A jogsértő módon telepített alkalmazást konkrétan egy más formátumban történő mentés erejéig használta! A feltört CAD program akkor is „hazabeszélt” és az IP cím hostname feloldásából a szerzői jogi jogosult elég jó közelítéssel célozta meg a jogsértő céget.
A per egyik legérdekesebb tanulsága ezzel együtt talán az, hogy azért volt büntetőeljárás nélkül sikeres a jogérvényesítés, mert az alkalmazott DRM technológia elegendő információt gyűjtött össze a jogsértő felhasználóról. Érdekes vetülete ennek a megoldásnak, hogy az adatvédelem GDPR utáni korszakában hogyan működhetnek majd tovább ezek a rendszerek, különös tekintettel azokra az esetekre, amikor olyan helyre történik az adattovábbítás, ahol a GDPR szabályai nem hatályosak.