Leonardo mesterművei akkor és most

Mint a sorozat korábbi írásaiban már bemutattuk,[1] Leonardo több területen is alkotott: jártas volt a festészetben, szobrászatban, fémművességben, zenében, mechanikában és optikában, anatómiai, botanikai érdeklődése volt, épület- had- és vízmérnöki feladatokat is ellátott. Hihetetlenül gazdag és változatos életművet hagyott maga után még akkor is, ha számos alkotása befejezetlen maradt vagy elpusztult (pl. Léda és a hattyú, Francesco Sforza lovasszobra).

Festményei a világ számos múzeumában látogathatóak: a Mona Lisa, a párizsi Louvre állandó kiállításának része Keresztelő Szent János portréjával, illetve a Szent Anna harmadmagával címet viselő festménnyel egyetemben. Más alkotásai Milánóban, Firenzében és Rómában láthatóak, a Hölgy hermelinnel című portré pedig Krakkóban van kiállítva. Rajzai is a világ több gyűjteményében fellelhetőek, így például az angol királyi gyűjteményben, amelyekből nagyszabású időszakos kiállítás nyílt az idén.[2] Amboise-ban, az élete utolsó éveiben otthonául szolgáló Clos Lucé kastélyban vázlatai alapján nemcsak abba nyerhetünk bepillantást, hogy hogyan élt és alkotott a művész, hanem megcsodálhatjuk a mérnöki tervei alapján elkészített modelleket is.

Aki Leonardo életművére kíváncsi, annak a digitalizációnak köszönhetően ma már a kanapéjáról sem kell felkelnie ahhoz, hogy gyönyörködhessen mesterműveiben. Ezeknek az online adatbázisoknak ugyanis szintén az a missziója, hogy a közkincs körébe tartozó alkotásokat minél szélesebb körben ismertesse meg a nagyközönséggel. Több ezek közül magán kezdeményezésre jött létre és ingyenesen hozzáférhető, mint például az 1996 (!) óta működő Web Gallery of Art[3] vagy a Google művészet digitalizálási projektje.[4] Ezek lehetőséget biztosítanak virtuális tárlatok révén ismerkedni egy-egy korszakkal vagy bizonyos alkotó munkásságával. Érdemes azonban azt is tudni, hogy a múzeumok katalógusa ugyancsak elérhető online, amely főleg a kutatóknak nyújt értékes információkat. A Louvre katalógusa[5] tartalmazza azt is, hogy mely teremben van kiállítva a keresett műtárgy és egyes részletekről (pl. a Mona Lisa szeméről) kiemelt képek is elérhetőek.

Az online adatbázisok könnyű hozzáférhetősége és egyre jelentősebb térnyerése mellett a közgyűjteményeknek ma is óriási szerepe van az alkotások azonosításában (I), a művek restaurálásában (II) továbbá azok megóvásában (III). E feladatokat da Vinci egy-egy híres művének segítségével mutatjuk be. Talán elsőre nem nyilvánvaló, de ezeknek a szerepeknek az ellátása szerzői jogi kérdéseket is felvethet.

 I – A világ legdrágább festménye, a Salvator Mundi

A Salvator Mundi a restaurálás után

A Leonardónak tulajdonított festmények közül csak a Salvator Mundi volt (van?) magánkézben. 2017. november 15-én a Christie’s aukciós ház árverésén a kép rekord áron, 450,3 millió dollárért kelt el, így vált belőle a világ valaha legdrágábban eladott festménye. Az aukciósház a vevő védelme érdekében nem adta ki annak adatait, így csak az ismert biztosan, hogy az eladó egy orosz oligarcha, Dimitrij Ribolovjev volt.[6] Minden jel arra mutat, hogy a vevő a szaúdi uralkodó család egyik tagja lehetett, aki talán az abu dhabi emíri famíliára licitált rá. Ilyen körülmények között egyáltalán nem világos, hogy mi lesz a kép későbbi sorsa. Mindenesetre az aukciót követően a Louvre Abu Dhabi bejelentette, hogy birtokában van a festménynek és 2018-ban a nagyközönség elé tárja azt, továbbra is nyitva hagyva azt a kérdést azonban, hogy kié a festmény tulajdonjoga. A kép kiállítását később indokolás nélkül bizonytalan időre elhalasztották, és azt sem lehet tudni, hogy fizikailag hol található meg a portré. A legújabb értesülések szerint a szaúdi herceg jachtján ringatózik a tengeren várva az alkalmas pillanatot, hogy ismét a nagyközönség elé tárják.[7] Az ügyben mindenki hallgat, senki nem kíván információt kiadni, így csak találgatni lehet, hogy végül mi lett a kép valódi sorsa.

Az eset pikantériája, hogy az is vitatott, tényleg Leonardo alkotásáról van-e szó.[8] Az utóbbi időben erőteljesen felerősödtek azok a hangok, akik kételkednek abban, hogy a mester saját keze munkája lenne. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonos nem fedi fel magát – szégyent hozhatna rá, hogyha végül mégis bebizonyosodik, hogy a világ legdrágább festménye nem is egy eredeti da Vinci. Ráadásul mivel a kép nagyon rossz állapotban volt, az elmúlt 10 évben igen erőteljes restauráláson esett át, alig hagyva meg valamit az eredeti ecsetvonásokból. A párizsi Louvre mindenesetre bejelentkezett, hogy kiállítaná a festményt az őszre tervezett Leonardo kiállításon – nem tudni, hogy ezzel elismerték-e a szerzőségét, vagy csak mint Leonardónak tulajdonított címkével látnák el. Újságírói értesülések szerint azonban az illetékeseknek nem sikerült kapcsolatba lépniük a tulajdonossal,[9] az abu dhabi testvérintézmény pedig azt állítja, hogy ők színét sem látták a képnek.

A festmények azonosítása és adott szerzőtől való származásának elismerése nagyon csábító lehetőség a jogutódok számára, hogy ily módon verjék fel a képzőművészeti alkotás értékét. A francia bírói gyakorlat a névhez való személyhez fűződő jogot elég megszorítóan értelmezi, így abba például az eredetiség megállapítása nem tartozik bele. Az ezzel való visszaélés azonban szerzői jogi jogsértésnek számíthat, amennyiben például a jogutód hamis posthumus műveket tüntet fel valódiként.[10]

II – Az enyészettől megmentett freskó, Az utolsó vacsora

1495-ben Leonardo felkérést kapott egy falfestmény elkészítésére, amely a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumát hivatott ékesíteni. A klasszikus freskófestési technika helyett, amely a nedves vakolatra való festést jelenti, ő más megoldást választott: a száraz falra olajos kötőanyagú temperával dolgozott. Ez tette lehetővé számára, hogy a rá jellemző stílust elérje ezen a nem hagyományos felületen is, valamint azt, hogy hosszú időn át dolgozzon a képen. A három évet igénybe vevő munka eredetisége egyrészt a jelenet dinamikusságában rejlik, másrészt pedig abban, hogy Júdást, a megszokott ábrázolásoktól eltérően, nem választja el a többi apostoltól, ő is egy közülük.[11]

Az utolsó vacsora

Sajnos a helyiség páratartalma miatt már az alkotás befejezését követő pár évvel a freskó mállani kezdett. Kortársak 1517-18 táján leírták, hogy a kép elég rossz állapotban van, Giorgio Vasari pedig egy fél évszázaddal később azt írta róla, hogy annyira rossz állapotban van, hogy alig lehet látni belőle valamit.[12] Nem véletlen tehát, hogy hét alkalommal kísérelték meg a helyreállítását, mintegy 50 000 munkaórát beleölve a mű megőrzésébe.[13] Legutóbb 1977 és 1999 között restaurálták a freskót, amely megmentette azt az utókor számára. A freskó látogatása is csak szigorú rend betartásával lehetséges. Egyszerre 25-en léphetnek be a refektóriumba és a látogatási idő mindössze 15 perc.[14]

A restaurálások kapcsán figyelembe kell venni, hogy ennek tisztelettel kell lennie a mű integritásához fűződő személyhez fűződő joghoz. Egy francia jogesetben például a bíróság úgy döntött, hogy a mű integritásához való jogát sérti, ha egy freskót rikító színekkel restaurálnak.[15]

A Mona Lisa

III – A világ legtitokzatosabb festménye, a Mona Lisa

Ha Leonardóra gondolunk, szinte azonnal a Mona Lisával azonosítjuk őt. Ez talán a világ legismertebb, legikonikusabb festménye. Valószínűleg 1503-ban kezdi el készíteni, talán a modell férje, Francesco del Giocondo, firenzei kereskedő megrendelésére. A festmény keletkezésének körülményeit illetően azonban rengeteg a bizonytalanság, nem tudjuk, pontosan miért kezdett el dolgozni a fiatal nő portréján, ahogyan azt sem, miért vitte magával Amboise-ba. Több szakértő azt is feltételezi, hogy a kép hátteréül szolgáló tájat csak jóval később, valamikor 1513 és 1515 környékén készíthette. Ezt többek között arra alapozzák, hogy Vasari, aki saját szemével nem látta a képet, hanem az arról készült elbeszélésekre támaszkodik, például nem tesz említést a kép hátteréről.[16] Talán Leonardo örök perfekcionizmusa gátolta meg abban, hogy a művet átadja a megrendelőnek, talán más ok. Mindenesetre annyira aprólékos technikával dolgozott, hogy ecsetvonás nyomát sem fedezhetjük fel a festményen!

A legnagyobb rejtély azonban mind között, hogy mit rejt Mona Lisa mosolya, és hogy kire is néz? Leonardo éppen a modell szeme és szája körül vitte tökélyre a sfumato technikáját, élettel telivé, mindazonáltal misztikussá formálva ezáltal a nő arckifejezését. A híres mosolyt az évszázadok során a korízlésnek és a festményt szemlélő személy lelkiállapotának, saját értékrendjének megfelelően különbözőképpen értelmezték: valaki visszafogottságot, más pedig csábítást vél benne felfedezni.

Érdemes pár szót ejteni a kompozíció korábban a portréfestésben nem látott dinamikusságáról is. Mona Lisa törzse enyhén jobbra fordul, miközben az arca egyenesen áll, szemei pedig balra és kifelé néznek a képből. Mintha csak éppen a néző felé fordulna, hogy eláruljon neki egy titkot.

A Mona Lisa már készítésekor híressé vált, a portré híre egész Firenzét bejárta. Nem meglepő, hogy több másolata is készült, például Raffaello is készített egy vázlatot 1504-ben, amelyen a Mona Lisa hatása egyértelműen kivehető. A portré titokzatosságához annak a három különböző másolatnak a kiléte is hozzájárul, amelyeket a madridi Pradoban, Szentpétervárott az Hermitage-ban és egy szingapúri széfben őriznek. Ez utóbbi festményt, amelyet az Isleworth-i Mona Lisaként ismerünk, egyes szakértők magának Leonardónak tulajdonítják azt feltételezve, hogy a Louvre-ban kiállított képhez készült tanulmányról van szó, amelyet 1500 táján alkothatott.[17]

Raffaello vázlata A madridi Mona Lisa A szentpétervári Mona Lisa Az Isleworth-i Mona Lisa

 

A híres festmények másolása a 17. században vált bevett gyakorlattá, ekkoriban ugyanis úgy tartották, hogy ez egy kiváló gyakorlat a technikai tudás elsajátítására. Mai szemmel nézve ez a gyakorlat egyértelműen a szerzői vagyoni jogok, nevezetesen a többszörözés jogának megsértését jelentené. Ha Leonardo köztünk lenne, minden bizonnyal elég gyakran hallanánk hírét a Mona Lisával kapcsolatos perekről.

A festményt, Az utolsó vacsorához hasonlóan, különleges óvintézkedéseknek kell kitenni annak érdekében, hogy megóvják a további állagromlástól. Az évszázadok során a festékrétegek megrepedeztek és elszennyeződtek. Amióta francia tulajdonban van, a portrét rendszeresen igyekeztek ápolni, amely újabb és újabb átlátszó rétegek felhordását jelentette a pigmentek védelme érdekében. Bár az utolsó ilyen dokumentált eset 1809-ből származik, a korábbi kezelések miatt az eredeti színek jelentősen kifakultak. A Louvre szakértői ma azt gondolják, hogy bármilyen restaurálási kísérlet visszafordíthatatlan károkat okozna a képben.[18] A festmény ezért egy speciális vitrinben kapott helyet, amely biztosítja az ideális hőmérsékletet és páratartalmat, valamint a golyóálló üveg révén óvja a művet a különböző fizikai behatásoktól. A Mona Lisa világraszóló ismertségéhez és sikerességéhez az is hozzájárult ugyanis, hogy 1911-ben egész egyszerűen ellopták a Louvre-ból és a lopással Pablo Picassot és a költő Guillaume Apollinaire-t is megvádolták. 1956-ban pedig egy elmeháborodott látogató megdobta kővel, ami maradandó sérülést okozott a festményen.

A Louvre-ból származó információim szerint legutóbb egy művésznő ellen kellett felkelni a festmény (és a múzeum) érdekében is: a hölgy altestét meztelenül hagyva, széttárt lábakkal a Mona Lisa vitrinjén ülve jelszavakat skandált miközben kísérője hegedűn játszott. A mű integritásának védelme ebben az esetben is felhívható érv lett volna, különösen, mivel ezek Franciaországban örökös védelmet élveznek (CPI, L. 121-1 cikk). Ennek gátja egyrészt az, hogy a múzeum rendelkezik-e szükséges perbeli legitimációval a személyhez fűződő jogok érvényesítése kapcsán. Másrészt pedig az érvet jelentősen gyengíti a Mona Lisa különböző paródiáinak, az erről készült kliséknek a sokasága: kirakták már gumicukorból, LEGO-ból, de még kenyérszeletekből is,[19] egy gyűjtő pedig a Louvre-ra hagyta a 11.000 darabból álló Mona Lisa-verziókat és átértelmezéseket tartalmazó gyűjteményét.[20]

***

Vagyis bár Leonardo művei a közkincs részét képezik, a szerző személyhez fűződő jogai, különösen mű integritásához való jog ma is megkerülhetetlen kérdések, amennyiben legalábbis a francia szerzői jog szerint a személyhez fűződő jogok időben nem limitáltak. A szerzői jog fejlődését pedig egyértelműen mutatja, hogy a képek másolása, ami azelőtt az alkotó nagyságának elismerése volt, egy önálló vagyoni joggá vált, amivel kapcsolatban a szerzőt kizárólagos rendelkezései jog illeti meg.

~~~

[1] http://copy21.com/2019/05/individuum-szerzo-a-reneszansz-ember/ és http://copy21.com/2019/06/leonardo-es-a-kreativitas/

[2] https://www.rct.uk/collection/themes/exhibitions/leonardo-da-vinci-a-life-in-drawing/the-queens-gallery-buckingham

[3] https://www.wga.hu/index1.html

[4] https://artsandculture.google.com/

[5] http://cartelfr.louvre.fr/cartelfr/visite?srv=crt_frm_rs&langue=fr&initCritere=true

[6] Emőd Péter: Zsenikérdés, HVG, 2019. április 18, p. 37.

[7] https://www.francetvinfo.fr/culture/arts-expos/peinture/un-specialiste-pense-avoir-localise-le-salvator-mundi-de-leonard-de-vinci_3484391.html

[8] https://www.theguardian.com/artanddesign/2019/jun/02/leonardo-da-vinci-expert-carmen-bambach-says-she-wont-back-salvator-mundi-as-his-painting

[9] https://www.nytimes.com/2019/03/30/arts/design/salvator-mundi-louvre-abu-dhabi.html

[10] Lucas, André – Lucas, Henri-Jacques, Lucas-Schloetter, Agnès : Traité de la propriété littéraire et artistique, LexisNexis, Párizs, 2012, p. 547.

[11] Angela, Alberto: Le regard de la Joconde. La Renaissance et Léonard de Vinci racontés par un tableau, Payot, Paris, 2018, p. 154-155.

[12] Uo., p. 156.

[13] Kirk, Andrew: Biographics de Vinci, Armand Colin, 2017, p. 75.

[14] https://www.milan-museum.com/fr/cene-leonardo.php

[15] CA Montpellier, 1996 október 9, JCP G, 1998, IV, 1282.

[16] Angela, i.m., p. 193.

[17] U.o., p. 99-101. A kép tulajdonosai még egy honlapot is létrehoztak annak érdekében, hogy a teóriájukat minél szélesebb körben ismertessék : http://monalisa.org/.

[18] U.o., i.m., p. 224.

[19] Kirk, Andrew: Biographics De Vinci, Armand Colin, 2017. p. 87.

[20] http://www.lefigaro.fr/arts-expositions/2014/06/20/03015-20140620ARTFIG00020-le-louvre-confirme-le-leg-des-11000-pieces-du-jocondophile.php

A képek forrása sorrendben:

https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Salvator_Mundi_by_Leonardo_Da_Vinci#/media/File:Leonardo_da_Vinci,_Salvator_Mundi,_c.1500,_oil_on_walnut,_45.4_%C3%97_65.6_cm.jpg

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/bc/The_Last_Supper_Leonardo_Da_Vinci_High_Resolution_size_32x16.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Mona_Lisa#/media/File:Mona_Lisa,_by_Leonardo_da_Vinci,_from_C2RMF_retouched.jpg

http://monalisa.org/2012/09/10/the-raphael-sketch/

https://en.wikipedia.org/wiki/Mona_Lisa_(Prado%27s_version)#/media/File:Gioconda_(copia_del_Museo_del_Prado_restaurada).jpg

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d5/Mona_Lisa_%28copy%2C_Hermitage%29.jpg

https://en.wikipedia.org/wiki/Isleworth_Mona_Lisa#/media/File:Isleworthml.JPG

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük