A CDSM sorozatunk harmadik elemében az irányelv 5-7. cikkeiben olvasható oktatási és kulturális megőrzési korlátozások/kivételek vázlatos elemzését célozzuk. Szubjektív, tömör összefoglaló: erre már nagyon szükség volt.

Egy kis anekdota: még évekkel ezelőtt két Európai Uniós jelentés elkészítésében is részt vettem nemzeti szakértőként, amelyek a digitális egységes piac reformjához elengedhetetlen előtanulmányoknak tekinthetők. Ezek egyikét egy litván vezetésű munkacsoport végezte, és az online/digitális oktatás szerzői jogi kereteit elemezte. A jelentés végeredményben azt javasolta, hogy itt az ideje a reformnak az e-oktatás terén. Most úgy tűnik, hogy eljött az ideje a 21. századi oktatási kivételek bevezetésének.

Egy másik gondolat: a Google Books projekt megmutatta azokat a hatalmas kihívásokat, amelyeket a Google tud a digitális világban generálni – mind jó, mind rossz értelemben. Miközben a Google Books egy nagyon hasznos szolgáltatás, az adatok (súlyosan ide értve a felhasználói szokásokra vonatkozó metaadatokat is) egy magáncég kezébe kerülnek, ami végtelen kapukat nyit meg a platform-gazdaságban. Ezzel párhuzamosan pedig a szinte kizárólag közkincsbe tartozó tartalmakat gyűjtő és elérhetővé tevő Europeana messze nem tölt be olyan funkciót, mint az esetleg elvárt lehetne – főleg a fiatal generációk körében.

E két előképet indokoltnak láttam leírni azelőtt, hogy a CDSM-irányelv 5-7. cikkeire tekintenék, mert e történeti előképek is előrevetítik, honnan és hová jutott el az uniós jogalkotó.

A CDSM-irányelv 5. cikke [kapcsolódó preambulum-bekezdések: (19)-(24)] az online és távoktatási tevékenységekhez elengedhetetlen szerzői jogi korlátozás/kivétel bevezetését írja elő. A (19) preambulum-bekezdés kiválóan jelezte, hogy az eddigi uniós harmonizáció eredményeinek a digitális térben való alkalmazhatósága sok bizonytalanságot szült. Ezért az EU a digitális oktatás előmozdítása céljából valamennyi (alaptól felnőttoktatást végző) közoktatási intézményt abban a kedvezményben részesít, hogy munkája során (ide értve különösen a vizsgáztatást és az oktatást) szabadon használjon fel bármely műtípust vagy kapcsolódó jogi teljesítményt, egészen pontosan annak a cél által indokolt terjedelmű részét.

Az 5. cikk konkrét előírásai ezen felül rögzítik, hogy

• ez a bizonyos oktatás nem lehet kereskedelmi jellegű [5. cikk (1) bekezdés];
• a felhasználásra az intézmény területén vagy zárt hálózatú rendszeren keresztül történik [5. cikk (1) bekezdés (a) pont];
• a forrás megjelölése elvárt [5. cikk (1) bekezdés (b) pont – végül, ha csak indirekt módon is, de az EU csak szabályozza a személyhez fűződő jogokat];
• a létező szerződéses gyakorlatok különösen az oktatási piacra szánt tartalmak és kották vonatkozásában teheti lehetővé a tagállamok számára a szabályok limitált bevezetését [5. cikk (2) bekezdés];
• egy fikció révén a jogszabály rögzíti, hogy a felhasználásra az érintett intézmény székhelye szerinti ország területén került sor (függetlenül a technológia nyújtotta esetleges alternatív megoldásoktól) [5. cikk (3) bekezdés].

A kapcsolódó preambulum-bekezdésekből néhány bizonytalansági tényező azért kiviláglik. Épp ez a bizonyos cél által indokolt rész okozhat feszültséget unió szerte, mivel a jogszerű mennyiséget a tagállamok maguk határozhatják meg [(21) preambulum-bekezdés]. Ugyancsak fontos, hogy a tagállamokra bízta az uniós jogalkotó annak figyelembe vételét, hogy az adott területeken léteznek-e már szerződéses gyakorlatok, és ha igen, akkor ez mennyiben befolyásolja a korlátozás/kivétel bevezetését [(23) preambulum-bekezdés]. És ha már korlátozás vagy kivétel: a tagállamok végső soron ezek közül is maguk dönthetnek, hogy kívánnak-e méltányos díjazást bevezetni a jogosultak részére [5. cikk (4) bekezdés]. E „bizonytalansági tényezők” potenciálisan eltérő tagállami gyakorlatokat szülhetnek, ami összességében nem biztos, hogy elősegíti a tagállami oktatás-politikák pozitív fejlődését. Pontosabban szólva például a felsőoktatás nyíltan piaci alapokon nyugszik. Azok az országok, amelyek több korlátot állítanak a digitális oktatás elé, lépéshátrányba kerülhetnek a rugalmasabb országokkal szemben.

A CDSM-irányelv 6. cikke [kapcsolódó preambulum-bekezdések: (25)-(29)] a szerzői jogilag védett tartalmak hatékony, intézmények közötti kooperációt igénylő kulturális megőrzése mellett foglal állást. Ennek eszköze egy olyan kötelező kivétel (tehát a jogosulti díjazást kizáró megoldás) bevezetése lehet, amely bármely eszközzel, módon és technológia révén, bármely formában és hordozóra, ugyanakkor a megőrzési céllal összhangban, a cél által indokolt mértékben, és kizárólag az adott intézmény állandó gyűjteményébe tartozó művekről és teljesítményekről teszi lehetővé a megőrzést (többszörözést) [(27) és (29) preambulum-bekezdés]. Ezzel együtt arra is lehetőség nyílik, hogy az intézmény külsős partner bevonásával valósítsa meg a tényleges másolatok elkészítését [(28) preambulum-bekezdés]. Az irányelv 6. cikkének szövege az imént ismertetettekhez nem tesz hozzá további érdekességeket. Fontos lehet ugyanakkor, hogy az irányelv a 2. cikk (3) bekezdésben definiálja a kulturális örökségvédelmi intézmény fogalmát, amely a következőképp hangzik: „nyilvánosan hozzáférhető könyvtár vagy múzeum, illetve levéltár, vagy mozgóképörökség-védelmi vagy hangzóörökség-védelmi intézmény;”

A CDSM-irányelv 7. cikke néhány közös szabály keretében rögzíti, hogy a fenti előírások – az 5. cikk (2) bekezdés nyújtotta tagállami mozgástér kivételével – szerződéses úton nem korlátozhatók; illetve hogy a három lépcsős teszt általános jelleggel kiterjed az új oktatási és megőrzési célú kivételekre is.

Röviden és tömören összefoglalva a fentieket látható, hogy történt előrelépés az oktatás és az örökségmegőrzés területén. Nem lehet elbagatellizálni e fejleményeket, főleg az oktatás területén, és úgy gondolom, hogy a beépített feltételek/korlátok ellenére is az EU elment addig, amíg csak lehetett – feltéve, hogy a cél a fennálló status quo erős figyelembe vétele is. Az implementáció, majd a tényleges gyakorlat (ide értve a szerződéses gyakorlatot is) dönti majd el, hogy ezek a szabályok képesek lesznek-e mobilabbá (és szerzői jogilag aggálytalanná) tenni az oktatást és a kulturális megőrzést.