A május 17-én kihirdetett, digitális egységes piac szerzői jogáról szóló irányelv[1] neve a szakmán kívüli átlagos újságolvasónak is ismerős lehet, az ugyanis a végső elfogadása előtti pár hétben rendkívüli mértékű sajtóvisszhangot és szélsőséges érzelmeket váltott ki, újságcikkek, vélemények és felhívások tucatjait generálva.

Bár a közvélemény reakcióját elsősorban a teljes, 32 cikkből és 86 preambulumbekezdésből álló jogszabályból csupán két rendelkezés, a sajtókiadók szomszédos jogáról szóló 11. cikk (az elfogadást követő átszámozás után 15. cikk) és az online tartalommegosztó platformok felelősségét rendező 13. cikk (új száma: 17. cikk) foglalkoztatta, nem szabad szem elől téveszteni, hogy az irányelv ennél jóval szélesebb körű, és több szerzői jogi területet érintően tartalmaz új szabályokat.

Ugyan a sajtóban legkorábban a tavaly nyári, sikertelen Európai Parlamenti szavazást követően lett népszerű téma az új szerzői jogi irányelv, az uniós szerzői jog megreformálásának igénye már 2012-ben megjelent, majd hosszas előkészítő munka után végül a korszerűbb, európaibb szerzői jogi szabályozásról szóló közleményben[2] fogalmazta meg a Bizottság a folyamat prioritásait. A dokumentumban öt rövid távú célkitűzés található, ezek: a szerzői jogok digitális egységes piacon történő szabályozása, a tartalomhoz való szélesebb hozzáférés biztosítása, a kivételek kiigazítása, a jól működő piac megvalósítása, valamint egy hatékony és kiegyensúlyozott végrehajtási rendszer megteremtése. Ezek a célok végül rendelkezésekbe foglaltan meg is jelentek a 2016 szeptemberében kiadott irányelvjavaslatban. Az alábbiakban sorra vesszük az irányelv fő elemeit és rendelkezéseit, valamint, hogy azok miképpen változtak az eredeti javaslathoz képest a több mint két és fél éves tárgyalási folyamat során.

Kivételek és korlátozások

Az irányelv első fő, szubsztantív rendelkezéseket tartalmazó része a II. cím, ami a kivételek és korlátozások digitális és határon átnyúló környezethez való igazítására irányuló intézkedéseket tartalmaz. Ennek keretén belül bevezetésre került négy új, kötelezően átültetendő szerzői jogi kivétel. Két cikket szentel az irányelv a szöveg- és adatbányászati tevékenységekre vonatkozó kivételeknek: az eredeti bizottsági javaslatban is szereplő, tudományos kutatási céllal, kutatóhelyek és kulturális örökségvédelmi intézmények által végezett szöveg- és adatbányászatot illető kivétel (3. cikk) mellett az irányelv végső, elfogadott szövegébe került egy általános hatályú szöveg- és adatbányászati kivétel is (4. cikk), amely a tevékenység céljától és a működési formájuktól függetlenül megilletné a felhasználókat. Egy új kivétel segíti ezután az unión belüli, határon átnyúló online és távoktatási tevékenységet. Végül jutott egy új kivétel a kulturális örökségvédelmi intézmények részére is (6. cikk), amik ez alapján a gyűjteményük állandó részét képező művekről azok megőrzésének céljára, bármilyen formátumban vagy hordozóanyagon másolatokat készíthetnek. E rendelkezés célja a határon átnyúló digitális megőrzés és archiválás fejlődésének elősegítése, annak érdekében, hogy a különböző tagállamokban lévő intézmények együttműködhessenek, segíthessék egymást. Összességében elmondható, hogy az irányelv nem csak teljesítette, hanem meg is haladta a 2015-ös közleményben támasztott célokat, ugyanis az eredeti javaslathoz képest több és szélesebb hatályú kivételek kerültek az irányelv szövegébe a tárgyalások eredményeképpen.

Szélesebb hozzáférhetőség a tartalmakhoz – kiterjesztett közös jogkezelés

Az engedélyezési gyakorlatok fejlesztésére és a tartalmak szélesebb körben való hozzáférhetővé tételére irányuló intézkedéseket tartalmazó III. cím is átesett néhány változtatáson. A kereskedelmi forgalomban nem kapható művek hozzáférésének könnyítésére az eredeti javaslat egy kiterjesztett hatályú közös jogkezelési mechanizmust javasolt, ez bővült ki az Európai Parlament ötlete nyomán egy kötelezően bevezetendő kivétellel, amely a kulturális örökségvédelmi intézményeknek teszi lehetővé, hogy az állandó jelleggel a gyűjteményük részét képező kereskedelemben nem kapható műveket a nyilvánossághoz közvetítsék, amennyiben nem létezik olyan reprezentatív közös jogkezelő, ami az engedélyezéssel kapcsolatos feladatokat elláthatná. A jogalkotó tehát a lehető legszélesebb körben szándékozott biztosítani ezeknek a különleges műveknek az elérhetőségét. A végleges irányelv másik újdonsága az eredeti javaslathoz képest annak 12. cikke, ami általános jelleggel teremt uniós jogalapot a kiterjesztett hatályú közös jogkezelésnek. Ez a rendelkezés a tagállamok kérésére került a tanácsi tárgyalások során a szövegbe, ezzel pedig az EU szintjén is kifejezett elismerésre került ez a közös jogkezelési forma. Míg az audiovizuális művek video-on-demand szolgáltatásokon keresztüli hozzáférhetőségét és elérhetőségét segítő, az érintett felek közötti tárgyalási mechanizmusról szóló rendelkezés alapjaiban nem változott a tárgyalások során, a közkinccsé vált képzőművészeti alkotásokról szóló 14. cikk csak a tárgyalások vége felé vált a szöveg részévé, a Parlament javaslatára. Ez a rendelkezés biztosítja, hogy az olyan, szerzői jogi védelem alatt már nem álló festmények és más képzőművészeti alkotásokról készített másolatok (pl. reprográfiák vagy képeslapok) ne álljanak szerzői jogi oltalom alatt, kivonva az adott műveket a közkincsből.

Sajtókiadók, a „value gap” és a szerzők és előadók helyzetének erősítése

A harmadik nagy egység, a IV. cím alá rendezett, a szerzői jogok szempontjából jól működő piac megteremtését célzó intézkedések között találjuk azokat a rendelkezéseket is, amelyek már ismerősek lehetnek. A sajtókiadóknak a kiadványaik online felhasználására vonatkozó új szomszédos jogot bevezető 15. cikk az eredeti javaslathoz képest a tárgyalások során több ponton is konkrétabb és jobban behatárolt lett, mind a személyi, mind pedig a tárgyi hatályát illetően (rögzítésre került, hogy ez a jog csak az információs szolgáltatást nyújtó szolgáltatók felhasználására vonatkozik, a hiperlinkekre pedig egyáltalán nem terjed ki). Újdonságként került a szövegbe az is, hogy a szomszédos jog engedélyezéséből befolyó bevételeket a kiadóknak a kiadványaikban szereplő művek szerzőivel meg kell osztaniuk. Bár a cikk mögötti jogalkotói szándék a színvonalas újságírás elősegítésére irányult, az irányelv elfogadása után is kérdéses, hogy ezt a célt a rendelkezés hogyan tudja majd elősegíteni.

Az irányelv legtöbbet idézett és a jogalkotási folyamat során is a legnagyobb vitákat szító rendelkezése, a 17. cikk gyakorlatilag felismerhetetlenné vált az eredeti bizottsági javaslatban szereplő formájához képest. Az utóbbi időszakban egyes online tartalommegosztó platformok (pl. videómegosztók vagy a közösségi média oldalak) szerzői művek elérhetővé tételével és felhasználásával jelentős nyereségre tudtak szert tenni, míg a művek jogosultjai ezek után a felhasználások után csak minimális jövedelmet realizáltak – a bevételek közötti különbség az ún. „value gap”, aminek az enyhítésére vállalkozott ez a rendelkezés. Az eredeti bizottsági javaslat azonban csak egy önálló, a szerzői jogtól független kötelezettséget írt volna elő a platformoknak a jogosultakkal kötött megállapodások érvényesítését és a jogosulatlanul elérhetővé tett tartalmak szűrését illetően. Ez a megközelítés jelentősen megváltozott a tárgyalások során, aminek következtében kimondásra került, hogy a platformok szerzői jogi felhasználást végeznek, amikor a nyilvánossághoz közvetítik a végfelhasználóik által feltöltött műveket, emiatt pedig elsődleges felelősséggel tartoznak. A felelősségi forma tisztázása azonban részletszabályok megalkotását is szükségessé tette, így kerültek a cikk szövegébe az elsődleges felelősséget korlátozó rendelkezések, a jogszerűtlenül feltöltött tartalmak elérhetetlenségét biztosító intézkedések arányosságának kritériumai, valamint a felhasználók részére biztosítandó panaszkezelési mechanizmusról szóló passzusok és a felhasználók által készített tartalom (UGC – user generated content) megosztására vonatkozó kivétel. A cikk szövegezése során a jogalkotó végig egy egyensúlyos megoldás megtalálását tartotta szem előtt, a gyakorlati megvalósíthatóság és a piaci realitások mellett. Így született meg a kompromisszumos megoldás, amely a szerzők és előadók mellett a felhasználók érdekeit is erősebb pozícióba helyezte.

Az érdemi rendelkezések utolsó csoportja olyan szabályokat tartalmaz, amelyek a szerzők és előadóművészek pozícióját hivatottak erősíteni a felhasználási szerződések megkötése és végrehajtása során. Az eredeti bizottsági javaslatban még mindössze három rövidebb rendelkezés szerepelt ebben a fejezetben: az átláthatósági kötelezettség biztosításáról szóló cikk alapján az engedélyesnek vagy a jogok új tulajdonosának rendszeres tájékoztatást kell adni a művek vagy előadások hasznosításáról, az ún. „bestseller-klauzula” a szerződések kiigazítására ad lehetőséget, míg az alternatív vitarendezésről szóló cikk az ezeknek a rendelkezéseknek az alapján felmerült viták rendezésére biztosít a bírósági úton kívüli lehetőséget is. Ezek a cikkek a tárgyalások során részletesebbé és kidolgozottabbá váltak, emellett két új rendelkezés is az irányelv végleges szövegének részévé vált: a megfelelő és arányos díjazás elvéről szóló 18. cikk egy általános jogelvet rögzít, míg a visszavonás jogáról rendelkező 22. cikk harmonizált módon teszi lehetővé a jogátruházó vagy kizárólagos felhasználási szerződések visszavonását bizonyos körülmények fennállása esetén. Ezek a rendelkezések azért is fontosak, mert általuk a jogalkotó először harmonizálta uniós szinten a szerzői joghoz kapcsolódó szerződési jogot.

Összességében az irányelv teljesítette a vállalt célokat, sőt meg is haladta azokat: a szélesebb hatályú kivételek a felhasználók számára jelentenek jó hírt, míg a szerzői jogi szerződésekre vonatkozó rendelkezések bővítése a jogosultakat helyezi erősebb tárgyalási pozícióba. A platformokat érintő szabályok ezen felül a két érdekelti kör között közvetítőként működő vállalatok aktív szerepére mutatnak rá, ezzel kapcsolatban pedig a felelősségvállalásukat is rendezik. A korábbiakban megfogalmazott jogpolitikai célok az irányelv elfogadásával (ami a tárgyalások során több alkalommal is közel került a meghiúsuláshoz) megvalósultak, annak tényleges, nemzeti szintű kivitelezése pedig a tagállami jogalkotóra vár.

A cikk szerzőjéről

Tóth Andrea Katalin 2013-ban diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ugyanebben az évben pedig az ELTE és a Panthéon-Assas Paris II. közös képzésén francia mesterdiplomát szerzett összehasonlító és európai jogból. Fulbright-ösztöndíjasként a 2014-2015-ös tanévben a Univeristy of Houston jogi karán tanult, ahol 2015-ben szellemi tulajdonjogi és információs jogi LL.M. diplomát szerzett. Ph.D. tanulmányait 2014-ben kezdte az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában, fő kutatási területe a szerzői jog, ezen belül is a jogterület és a technológia különböző vetületeinek kapcsolatát vizsgálja. Az SZTNH Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályának munkatársa, munkája során részt vesz az uniós és nemzetközi szerzői jogi jogalkotással kapcsolatos hazai álláspont kialakításában és képviseletében.

[1] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 irányelve (2019. április 17.) a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról.

[2] A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának, A korszerű, európaibb szerzői jogi keret felé. Brüsszel, 2015.12.9. COM(2015) 626 final.