Away to CEIPI, Strasbourg

2019. április 10-11. között lehetőségem nyílt Európa egyik vezető szellemi tulajdonvédelmi központjában, a Strasbourgi Egyetem Szellemi Tulajdonvédelmi Kutatóközpontjában (CEIPI) egyetemi előadást és tudományos prezentációt tartani.

A meghívást a központ vezetőjétől, Christophe Geiger professzortól kaptam, akivel még a tavaly augusztusi, Helsinkiben tartott ATRIP alkalmával állapodtunk meg a vendég-előadást kereteiről. Szerencsére sikerült is megfelelő időpontot találni mindenki számára. A feladataim keretében először a CEIPI angol nyelvű szellemi tulajdonvédelmi mesterképzésén a nemzetközi és összehasonlító szerzői jogvédelem olyan aktuális kérdéseivel foglalkoztam a tucatnyi, nagyon felkészült hallgatómmal, mint a sportmozdulatok potenciális jogvédelme (ha már a sport az idei éves szellemi tulajdon világnapjának a témája), a képmásokkal kapcsolatos szellemi tulajdonvédelmi kérdések és a hangmintázás. Tudományos előadásomban a jogkimerülés tételének digitális korba való átültetését vizsgáltam. (Nehéz elszakadni a témától, de szerencsére felkérések is érkeznek e területen, sőt, a még mindig fejlődő témakör – ami a könyvem némi fejlesztését tenné szükségessé lassan – folyton új impulzusokat hoz.) A tudományos előadás után kiváló kérdéseket kaptam vendéglátómtól, illetve a CEIPI kutatóitól, PhD hallgatóitól. Az ilyen inspiratív események miatt éri meg ennyit utazni a nagyvilágban.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük