Az EUB az elmúlt években számos jogesetben kellett, hogy körbejárja a terjesztés harmonizált vagyoni jogának pontos terjedelmét. Az ügyek jelentős részben bútorokkal és egyéb „divatos” kérdésekkel függtek össze. A legújabb, december végi Syad ügyben azt a kérdést kellett megválaszolnia a bíróságnak, hogy a kereskedelmi üzletben árusított hamis termékekkel megegyező ruhaneműk puszta raktári tárolása is terjesztést valósít-e már meg.

A feltett kérdés tűnhet evidensnek, mint ahogy épp az ellenkezője is állítható lenne. Hiszen a tények makacs dolgok. A jelek szerint a svéd büntetőeljárás terheltje a kiskereskedelmi boltba hamis ruhaneműket helyezett ki értékesítési célokból. Így legalábbis alapos okkal lehet feltételezni, hogy a raktáron tartott, a boltban kihelyezett termékekkel teljes egészében megegyező darabok is értékesítésre vártak (Csak ugye nem volt nekik hely a boltban.) Másrészt azonban azok a ruhadarabok még nem voltak konkrétan senkinek sem felkínálva eladásra. (Végső soron amúgy az alapügyben a kérdés legfeljebb csak az okozott kár miatt tűnhet életbe vágónak, hiszen a bűnösséget a bolti hamis darabokkal már sikerült magának vindikálnia Syed úrnak.)

Az EUB alapos, de nem túl hosszú (hallgatóbarát?) előzetes döntésében a nemzetközi és uniós joganyag, valamint a legfontosabb saját döntéseinek az áttekintését követően az alábbi fontos megállapításokat tette: a terjesztés joga magába foglalhatja a tényleges adásvételt megelőző cselekményeket is (23. pont), ugyanakkor az a jogosult/hatóság feladata, hogy bizonyítsa, a raktáron tartott ruhadarabokat is nyilvános terjesztésre szánták (27. pont). Vagyis a bíróság szerint azt kell a nemzeti bíróságnak eldöntenie, hogy a raktáron tartás abból a célból történt-e, hogy az adott ruhaneműk „adásvétel létrejöttét megelőző, előkészületi cselekménynek tekinthető[]-e”? (29. pont) Tény ugyanakkor, és erre a bíróság maga is utalt, hogy a kiskereskedelmi helységben értékesített hamis árukkal megegyező áruk raktározása kellő gyanújel (31. pont), de e tény puszta tény marad a szándék bizonyítása nélkül (32. pont).

A bíróság előzetes döntése helyesnek tekinthető, egyben kellő egyensúlyt is teremt a területen. A gyanújel ugyanis tagadhatatlan, mégsem elég. A divatban ugyanis nagyon nem mindegy, mikor történik az értékesítés. Gond nélkül elképzelhető ugyanis, hogy egy-egy ruhanemű kimegy a divatból. Ilyenkor a raktáron tartott darabok egyáltalán nem biztos, hogy valaha is átkerülnek a kiskereskedelmi egységbe, lehet, hogy leselejtezésre kerülnek majd. Ugyanígy jelentős, ahogy arra a bíróság is utalt, hogy a raktározás nem szükségképpen a raktár tulajdonosának kiskereskedelmi egységében történő értékesítést szolgálhat. Elképzelhető a tranzit-raktározás is, vagyis amikor a terméket csupán addig helyezik el egy raktárban, amíg egy harmadik országba tovább nem szállítják. A továbbszállítás önmagában viszont még nem illeszthető be a terjesztés joga alá.

Az EUB tehát egy újabb, fontos, bár csak részletkérdésre kiterjedő előzetes döntésével szélesítette a terjesztés jogával kapcsolatos joggyakorlatát.

Lásd még Bernd Justin Jütte elemzését a Kluwer Copyright Blogon.

Update #1: a jogerős svéd döntésről itt olvashatsz.