Ujvári diplomadíj: újabb szegedi siker!

Az Ujvári diplomadíj pályázaton a szellemi tulajdonjogot kutató szegedi hallgatók rendre sikeresen szerepelnek. Az idei kiírásban a szerzői jogi szekció első helyét – tavaly után ismét – a hallgatóm hozta el, de a második helyezést is szegedi kapta.

A pályázatot évek óta hirdeti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szerencsére, hiszen így az Apáthy verseny mellett – ami alapvetően a szerzői jogra koncentrál – a szellemi tulajdon más területein íródó szakdolgozatok is megmérethetik magukat. Igaz, a szívemhez továbbra is a szerzői jogi vonal áll közel, így amikor kiderült, ki nyerte az első díjat e kategóriában, nagyon megörültem.

Forrás: SZTNH

Név szerint: Walsh Máté Gergely. A második helyezést is szegedi hozta el, Tóthné Sztoján Krisztina. Máté dolgozata a „Kalózok a tudományos könyv- és folyóiratkiadás világában” címet viselte, Krisztináé „A vagyoni hátrány megállapításának problematikája a Btk. XXXVII.
fejezetében szereplő bűncselekmények esetén” címmel íródott. Mivel Máté a hallgatóm volt, külön kértem, hogy foglalja össze gondolatait a sikert illetően:

„Érdeklődésemet pályamunkám témája, a tudományos könyv- és folyóiratkiadás működése, valamint a tudományos publikációk kapcsán felmerülő sajátos szerzői jogi dilemmák iránt a több kutatásorientált képzésben is folytatott tanulmányaim keltették fel. Emellett megszállott könyvgyűjtőként természetesen minden érdekel, ami a könyvekkel, könyvkiadással kapcsolatos. Magának a pályamunka gondolatának megszületése azonban Dr. Mezei Péter tanár úr oktatói munkájának volt köszönhető, illetve rendkívül nagy segítséget jelentett a kivitelezés során az SZTNH részéről Dr. Csősz Gergely személyében megnyilvánuló szakmai támogatás is.

A pályamunka megírása nagyjából hat hónap intenzív munkát vett igénybe úgy, hogy a szakirodalmi anyagot, vagy legalábbis annak lelőhelyeit, a munka megkezdésekor már ismertem, a hivatkozásokat, a bibliográfiát kezelő szoftvert kiválasztottam, használatával megismerkedtem. Nincs viszonyítási alapom, hogy ez soknak vagy kevésnek számít hallgatói szinten. Én már-már kétségbeejtően sokáig el tudok időzni egy-egy nem kellően gördülékeny gondolatmenet újra- és újrafogalmazásán. A pozitív visszajelzések, így különösen a szerzői jogi szekció bírálójának Dr. Lábody Péternek a végeredményt illető dicsérő szavai mindenesetre nagyon nagy örömmel töltenek el.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat egy képzéssel is egybekötött pályázat, amely kivételes módon lehetővé teszi nem csak a joghallgatók, hanem a szellemi alkotások joga által érintett valamennyi tudományterületről érkező hallgatók megmérettetését. Ez egy nagyszerű kezdeményezés, amely számos olyan eljövendő szakembert is bevon a szellemi alkotások jogáról való gondolkodásba, akiknek a sajátos nézőpontja jogász körökben egyébként fel sem merülne. A pályamunkákat pedig az SZTNH Akadémia utcai könyvtárában az érdeklődők számára is elérhetővé teszik.

Az ünnepélyes díjátadó egyébként egy nagyon barátságos, jó hangulatú esemény volt az SZTNH jelenlegi (ideiglenes) székházában, amelyen kiderült, hogy az ország legkiválóbb szellemi alkotásokkal foglalkozó jogászai között már-már tudományos magyarázatért kiáltó módon felülreprezentáltak az ikerlányok apukái. A díjátadón Dr. Németh Gábor igazgató úr mellett részt vettek az egyes szekciók bírálói, valamint a versenyzők is. Óriási köszönet illeti az egész pályázatért és a díjátadó ünnepségért Dr. Németh Gábor igazgató urat, a bírálókat, az SZTNH-nak a lebonyolításban részt vett valamennyi munkatársát és mindenekelőtt a versenyzőkkel való kapcsolattartást, szervezést, áldozatos munkával lebonyolító Baho-Borzók Noémit.”

Ennél részletesebb beszámolóval e blog nem is tudna szolgálni. Gratulálunk minden díjazottnak, és remélem, hogy a szegedi sikerek a jövőben is megmaradnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük