DMCA at 20 – 3. rész

A március 24-ei második napon három panel került megszervezésre, ezúttal is kiváló és érdekes témákat körbejárva: így a DMCA elfogadása óta tapasztalható, újonnan felmerülő problémákról, a felelősségkorlátozási előírások speciális kérdéseiről, végül a DMCA jövőjéről beszéltek a résztvevők.

Az ötödik panelt Yvette Joy Liebesman (Saint Louis University School of Law) indította, és miközben amellett érvelt, hogy az §512(c) alapvetően jó szabályozás, számos negatív következménye is van: hosszú pereskedések (nem ritka a 7 évig húzódó per, ami az internet világában vicc), ráadásul ezt egyes cégek (többek is említették a Veoh-t) anyagilag már nem bírják és csődbe mennek, ráadásul a rosszindulatú értesítésekkel kapcsolatos §512(f) sem kerül következetesen alkalmazásra. Doris Estelle Long (John Marshall Law School) előadásában két olyan kérdést tárgyalt, amelyeket a DMCA 1998-as megalkotásakor nem igazán vettek (vehettek) figyelembe a Kongresszusban: egyrészt a magánélet védelmét (privacy) és a mesterséges intelligencia lehetséges térnyerését. Előbbivel kapcsolatosan jelezte, hogy az amerikai jogalkotó sokat tanulhatna az európai adatvédelmi szabályozásból, illetve az új-zélandi vagy fülöp-szigeteki – egyébként nem szerzői jogi – előírásokból, amelyek mentén erősíthetők volnának a DMCA által kevésbé vizsgált felhasználói jogok. A mesterséges intelligencia térnyerése pedig hosszú távon a szerzői jogok újragondolását eredményezheti (én ezzel egyelőre nem értek egyet), és így közvetlen hatása lehet a DMCA-re is. Végül Michael J. Madison (University of Pittsburgh School of Law) az adatmodellekről/adatstruktúrákról, vagyis nem a big datáról, hanem az adatok rendszerezését lehetővé tevő modellekről, valamint ezeknek az open access, a fair use és a reverse engineering kérdéseivel való összefüggéseiről értekezett. (Bár szeretem a technológiai kérdéseket, ez nekem már magas volt…)

Annamarie Bridy

A konferencia leghosszabb – összességében hatodik – paneljében Tyler T. Ochoa (Santa Clara University School of Law) a DMCA szabályain alapuló joggyakorlat történeti fejlődését vázolta fel. Így elsőként ismertette a DMCA-t megelőző esetjogot (összesen két eset ismeretes az Egyesült Államokból), majd kiemelte, hogy a DMCA §512 végső soron a Netcom döntést ültette át normaszöveggé, aminek ugyanakkor volt egy előre nem látható következménye: az általános nyomon követés tilalmát rögzítő 512(m) miatt Ochoa szerint a másodlagos felelősség doktrínája többé már nem alkalmazható a közvetítő szolgáltatókkal szemben (más kérdés, hogy ha a jogsértésről máshogy tudomást szereznek, akkor természetesen cselekedni kötelesek, és ha ezt elmulasztják, felelnek a jogsértésért közvetlenül is). Mary LaFrance (University of Nevada William S. Boyd School of Law) egy nagyon érdekes kérdésre hívta fel a figyelmet: a DMCA csak a szerzői jogsértésekkel összefüggésben hívható segítségül, viszont az amerikai szerzői jogi törvény kizárja a szövetségi szintű védelem köréből az 1972. február 15-ét megelőzően kiadott hangfelvételeket – amelyeket azonban a tagállami common law védhet. Komoly kérdésként merült fel, hogy az értesítési és eltávolítási eljárás alkalmazható-e a tagállami jog által védett hangfelvételek szerzői jogainak a megsértése esetén? LaFrance ismertette, hogy e téren eltérő álláspontot képvisel a Szerzői Jogi Hivatal (egy 2011-es jelentése), amely elutasítja az alkalmazhatóságot, és a Second Circuit (egy 2017-es) ítélete, amely teret enged annak. LaFrance utóbbit tartja helyes álláspontnak. James Gibson (University of Richmond School of Law) a felsőoktatási intézmények DMCA-vel kapcsolatos gyakorlatát vizsgálta előadásában, és arra az érdekes felismerésre jutott, hogy az amerikai egyetemek többsége (697 kontra 680) még csak nem is rendelkezik DMCA ügynökkel (pedig a jogszabály valamennyi tárhelyszolgáltatóra és más közvetítőre nézve előírja ezt, és az egyetemek természetesen legalább tárhelyeket biztosítanak az oktatók/hallgatók részére), és az értesítési és eltávolítási eljárást illetően sem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel. Az már csak hab a tortán, hogy a forrásokban gazdag, elit egyetemek egy része is szabálytalanul jár el. Annemarie Bridy (University of Idaho College of Law) a DMCA+ jogérvényesítési lehetőségekről, különösen az értesítési és eltávolítási eljárás jogellenes szolgáltatásokat nyújtó weboldalak domain neveinek az eltávolításával kapcsolatos MPAA-Donuts megállapodásról értekezett. Érdekesség, hogy a megállapodás eddigi két éves élettartama alatt összesen 12 domain került fókuszba, és 11 esetben a domain felfüggesztése let a végeredmény. Végül Anne Bartow (University of New Hampshire School of Law) ugyanezen az úton tovább haladva az értesítési és eltávolítási eljárás DMCA-n túli alkalmazását vizsgálta, különösen a pornográf, a becsületsértő, a magánélet védelmét sértő, gyűlöletbeszédet tartalmazó tartalmak, valamint általában véve az elfelejtéshez való jog kapcsán. Bartow meglátása szerint azonban ezeken a területeken az értesítési és eltávolítási eljárás számos okból nem működhet megfelelően.

Whac-a-mole

A hetedik panelben Kristelia A. Garcia (University of Colorado Law School) provokatívan feltette a kérdést: minek a DMCA, ha van Content-ID. A YouTube által kifejlesztett és a jogosultak meghatározott köre által igénybe vehető technológiai megoldás valóban alkalmas lehet a jogsértésekkel szembeni fellépésre (igazolják ezt az abszolút számok/letiltott videók száma), ám nem képes minden jogsértést megakadályozni (igazolják ezt a relatív számok/letiltott videók aránya). Előnyei között említette Garcia, hogy lehetővé teszi a tartalmak monetizálását (és így jelentősebb mennyiségű tartalom marad elérhető), illetve a bizonyítási terhet a jogosultak oldaláról a platform üzemeltetőjére tolja. Ezzel szemben áll, hogy a rendszer nem teljesen átlátható, harmadik személyeknek beleszólása nincs a rendszerbe, a megbízhatóság nem száz százalékos, drága (és így a kis szolgáltatóknak nem biztos, hogy megéri fenntartani – megjegyzem, ez egészében kétségbe vonja a value gap-re adott uniós válasz realitását), és versenykorlátozó hatása is van. Stan J. Liebowitz (University of Texas at Dallas) egy, a CISAC-nak készített tanulmányát ismertette az egybegyűltekkel, amelyben amellett érvelt, hogy bármekkora sikereket is lehet elérni az értesítési és eltávolítási eljárással, a jogsértő tartalmak számottevő része marad továbbra Is elérhető az interneten, s így a value gap igenis jogos félelem. Ezen felül Liebowitz a Google üzletpolitikájának a jogdíjak megállapítására gyakorolt negatív hatásairól beszélt: mivel a YouTube alapvetően élvezhetné a DMCA nyújtotta védelmet, jobb alkupozícióval bír, mint számos olyan cég, amely nem felhasználói tartalmakat tárol (és tesz elérhetővé), hanem eleve licencelt tartalmakat szolgáltat az előfizetőinek. Arról nem is beszélve, hogy a YouTube által begyűjtött adatokat a Google más célokra is használhatja. Liebowitz végső megállapítása szerint tehát a YouTube-nak igenis többet kellene fizetnie a tartalmak elérhetővé tételéért. A panelt és a konferenciát is John Tehranian (Southwestern Law School, Los Angeles) zárta, és a DMCA hibáit sorolta több nézőpontból vizsgálva őket. A jogosultak szempontjából a jelentős bizonyítási terhek, a “whac-a-mole” effektus (vagyis a jogsértésekkel szembeni szinte parttalan küzdelem), az eltávolítással szemben benyújtott kifogások (counter-notification) egy részének jogellenessége, valamint a törvényi megfogalmazások nehézkességét említette. A szolgáltatók szempontjából az értesítések tömegességét, a törvény számukra is nehézkesen értelmezhető megfogalmazásait emelte ki, valamint azt, hogy a jogszabályi környezet az automatizált együttműködésre ösztönzi a szolgáltatókat, ami azonban az elektronikus kereskedelemre lehet negatív hatással. Végül a felhasználók szemszögéből figyelemre méltó az erőforrások korlátozottsága (a nagy cégekkel kevesen tudnak versenyre kelni), a counter-notificationról sokan még csak nem is tudnak, a fair use tesztet pedig kevesen hívják fel, hiszen az csak drága perben bizonyítható.

Zárásként álljon itt két gondolat: kevés ehhez foghatóan érdekes és tartalmas konferencián jártam eddig. A kiváló előadások és a parázs viták igen élvezhetővé tették az eseményt. A másik: nagyon komoly és pozitív meglepetést jelentett számomra, milyen sokan elmélyedtek az európai megoldásokban. Más szóval igencsak nyitottnak tűnt ez a csoport a kommunikációra, és ez nagy szó. Remélem, hogy lesz még lehetőségem ehhez hasonló meghívásnak eleget tenni a jövőben.

Az 1. részt lásd itt.

A 2. részt lásd itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.