Döntés született a VCAST ügyben – Avagy mi fán terem a magáncélú nyilvánossághoz többszörözés

2017. november 29. napján vált elérhetővé az Európai Unió Bíróságának honlapján a C‑265/16. sz. VCAST ügyben hozott ítélet, ami egy kifejezetten érdekes szolgáltatás legalább annyira érdekes, szerzői jogi megítélésével foglalkozik.

Forrás: vcast.it/

Az angol székhelyű VCAST által nyújtott szolgáltatás a következők szerint foglalható össze: a társaság olasz műsorszolgáltató szervezetek által földfelszíni sugárzás útján, szabadon hozzáférhető módon közvetített jeleket fog, majd azokat a felhasználói által megjelölt időkeretben és terjedelemben egy harmadik, a felhasználó által igénybe vett felhő-alapú (cloud) tárhelyre menti el. A szolgáltatás elérhető ingyenes – reklámokkal támogatott -, és előfizetéses változatban is.

A VCAST saját értelmezésében csupán a távfelvevő szolgáltatásra alkalmas rendszert biztosítja, magát a többszörözést pedig a felhasználó végzi, így a tevékenység szabad felhasználásnak tekintendő, vagyis az eredeti jogosult engedélye és az ehhez kapcsolódó díjfizetés nélkül megvalósítható. Ezen jogértelmezésben a VCAST annyira biztos volt, hogy a torinói bíróság (Tribunale di Torino) előtt peres eljárást is indított az egyik olasz műsorszolgáltató társaság, az RTI ellen, kérve annak megállapítását, hogy tevékenysége nem minősül jogsértésnek (spoiler: ez a döntés fényében öngólnak tűnik).

Az eljáró bíróság elsőként ideiglenes intézkedés útján eltiltotta a VCAST-et a tevékenység folytatásától, majd pedig az alábbi kérdésekkel fordult az Európai Unió Bíróságához.

„1) Összeegyeztethető‑e az uniós joggal – különösen [a 2001/29 irányelv] 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával (valamint a [2000/31 irányelvvel] és az alapszerződéssel) – az olyan nemzeti szabályozás, amely megtiltja valamely vállalkozás számára, hogy magánszemélyek részére szerzői jogi oltalom alatt álló művek magáncélú másolatáról felhőmegoldások formájában, e vállalkozás aktív beavatkozását igénylő távrögzítő‑szolgáltatást nyújtson valamely informatikai rendszeren keresztül a jogosult engedélye nélkül?

2) Összeegyeztethető‑e az [uniós] joggal – különösen [a 2001/29 irányelv] 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával (valamint a [2000/31 irányelvvel] és az alapszerződéssel) – az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi valamely vállalkozás számára, hogy magánszemélyek részére szerzői jogi oltalom alatt álló művek magáncélú másolatáról felhőmegoldások formájában távrögzítő‑szolgáltatást nyújtson valamely informatikai rendszeren keresztül, ha ez a rögzítés tekintetében e vállalkozás aktív beavatkozását igényli, és arra a jogosult engedélye nélkül, a – lényegében kötelező engedélyezési rendszer hatálya alá tartozó – jogosult javára megfizetendő átalánydíj ellenében kerül sor?”

Az Európai Unió Bírósága – kicsit talán kioktató hangvétellel – rögzíti, hogy mivel az előzetes döntéshozatali eljárásra felterjesztett kérdésekre nem lehetne hasznos választ adni, ezért a két kérdést összevonva az alábbiakra fog válasz adni.

„[…] [A] 2001/29 irányelvvel, különösen annak 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával ellentétes‑e az olyan nemzeti jogszabály, amely lehetővé teszi valamely vállalkozás számára, hogy szerzői jogi oltalom alatt álló művek magáncélú másolatairól informatikai rendszeren keresztül, felhőmegoldások formájában e vállalkozás aktív beavatkozását igénylő távrögzítő‑szolgáltatást nyújtson magánszemélyek részére a jogosult engedélye nélkül.”

Miután az EUB helyesbítette a kérdést, áttért annak megválaszolására is. Érdekes módon a magáncélú többszörözéssel kapcsolatos eszmefuttatásból teljesen kimarad a főtanácsnoki indítvány – a döntésfigyelő rovat releváns bejegyzése itt – több megállapítása is, miszerint 1) bár az uniós jog – és egyébként a magyar szerzői jogi törvény értelmében is – magáncélú többszörözést természetes személy végezhet, önmagában a közvetítő igénybevétele nem zárja ki a szabad felhasználást, ha az a természetes személy kezdeményezésére és érdekében történik, 2) az, hogy a szolgáltatás nem ingyenes, önmagában nem zárja ki a szabad felhasználást, mivel a kereskedelmi cél kizártsága a másolatnak a szóban forgó kivétel kedvezményezettje által történő felhasználására vonatkozik, 3) az, hogy a felhő-alapú szolgáltatás alkalmas az állomány link generálása útján való megosztására, ugyancsak nem akadálya a szabad felhasználásnak.

A Bíróság csupán visszautal saját gyakorlatára – így többek között a C‑435/12. sz. ACI Adam ügyre -, és rögzíti, hogy a szabad felhasználásokat általában, és a magáncélú többszörözést is alapvetően szigorúan, megszorítóan kell értelmezni. Ez azt is jelenti, hogy bár a magáncélú többszörözés keretében a jogosult bizonyos körben nem gyakorolhatja a többszörözéssel kapcsolatos kizárólagos jogát, de nem jelenti azt, hogy a jogosult mindemellett meg lenne fosztva azon jogától, hogy megtiltsa (vagy engedélyezze) az azon művekhez való hozzáférést, amelyekről a felhasználók magáncélú másolatokat kívánnak készíteni.

Ezen a ponton a bíróság egy látszólagos – vagy valós – lóugrással áttér a nyilvánossághoz közvetítés kérdéskörének vizsgálatára, ami annak fényében, hogy az eljáró bíróság által felterjesztett kérdés ezt a kérdéskört nem tartalmazza, meglepőnek tűnhet. Az ellentmondás feloldásához ismét Spunar főtanácsnok indítványához kell visszatérnünk, az ugyanis a kérdéses felhasználás vonatkozásában két mozzanatot azonosít: egyrészről a – fentiekben már ismertetett – többszörözést, illetve a nyilvánossághoz közvetítést.

Ez ugyanakkor ellentmondásosnak látszik tekintettel arra, hogy a főtanácsnok egyrészt leszögezi, hogy a harmadik személy közreműködésével megvalósított magáncélú többszörözés nem problémás, majd a harmadik személy magatartását önállóan nyilvánossághoz közvetítésként is azonosítja. Láthatóan a Bíróság sem tudta feloldani ezt az ellentmondást – vagyis hogy miért szükséges az adott felhasználást egyszerre több felhasználási móddal azonosítani – ezért is lehet, hogy az ítélet 39. és 40. pontjai között mintha hiányozna a logikai kapocs, és a magáncélú másolás kérdésének elemzése igazából érdemi válasz nélkül marad.

Ezt követően a Bíróság saját, a nyilvánossághoz közvetítéssel kapcsolatba született (alkotott) joggyakorlatát alapul véve megállapítja, hogy mind a közvetítés, mind a nyilvánosság (új nyilvánosság) követelménye megvalósult a VCAST által megvalósított felhasználás során, ezzel kapcsolatban engedélyt nem kért a jogosulttól, tehát a felhasználás jogellenes volt. Végül a feltett és átdolgozott kérdésre az alábbi válasz született.

Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet, különösen annak 5. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely lehetővé teszi valamely vállalkozás számára, hogy szerzői jogi oltalom alatt álló művek magáncélú másolatairól informatikai rendszeren keresztül, felhőmegoldások formájában e vállalkozás aktív beavatkozását igénylő távrögzítő‑szolgáltatást nyújtson magánszemélyek részére a jogosult engedélye nélkül.

A VCAST ítélettel kapcsolatban mintha ismételten az a probléma ütötte volna fel a fejét, ami más EUB ítéletekkel is egyre gyakrabban előfordul: maga a végkövetkeztetés helytállónak tűnik, ugyanakkor az odavezető úton mintha kicsit elkalandozna a Bíróság. Érthetetlen, hogy ha megvan a lehetőség annak kimondására, hogy a közvetítő igénybevétele a magáncélú többszörözést alapvetően nem érinti, és a konkrét eset az ACI Adam ügyben kimondottakkal azonos végkövetkeztetésre hozható – mivel a többszörözés forrása viszont egyértelműen jogellenes volt a territorialitásból fakadó korlátok miatt -, akkor miért van szükség a nyilvánossághoz közvetítésnek az indoklásba való belemosására?

Az ítélettel kapcsolatban ld. még az IPKAT – ugyancsak kissé elégedetlen – elemzését.

Nem utolsó sorban köszönet illeti Pogácsás Anettet és Gubicz Flórát a bejegyzéssel kapcsolatos segítségükért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük