Turnén a Kottakalózok

A Kottakalózokat jó ideje feltettük már a YouTube-ra, azonban ezekre a napokra ért be egy intenzív kampány, amelynek eredményeként a rajzfilm, és annak apropóján a szerzői joggal kapcsolatosan számos helyen megjelentünk.

Fotó: Tresó Tibor

Elsőként, 2017. október 10-én, rögtön a Petőfi TV hozott le egy kicsiny részletet az első részből, majd egy kb. 5-6 perces riportot velem. Nagy élmény volt az A38 hajón lenni, és erről beszélgetni, sokat tudnék róla beszélni. Szinte idő se volt ugyanakkor arra, hogy kiérleljem az érzést, mert október 11-én már saját szűkebb pátriámban, a szegedi jogi karon a ProJure szervezésével tartottunk egy kreatív foglalkozást a Kottakalózokról és a szerzői jog fontosságáról.

Fotó: Böde István Gábor

Október 12-én Harkai István kolléga vitte el a sorozatot saját alma mater gimnáziumába, a kecskeméti Kodály Zoltán iskolába. A helyszínválasztás két indokkal magyarázható. Egyrészt az iskola falain belül, Kodály Zoltán szellemiségét ápolva és követve zajlik magas szintű zenei oktatás, amely kiterjed a zeneelmélettől kezdve a kóruséneklésen át a legkülönfélébb hangszerek és néptánc világára is. Ez a szellemiség rengeteg ötletet, merítési lehetőséget és ihletet adott a Kottakalózok készítése során. Másrészt az általános iskola, gimnázium, szakgimnázium és művészeti iskola növendékei és tanárai a leginkább hálás és a témára nyitott közönségnek számítanak, hiszen nem csak a szerzői jog által mélyen érintett tevékenységet űznek, hanem azért is, mert lehetőséget biztosítottak arra, hogy a Kottakalózokra épülő előadást egy olyan vezérfonalra fűzzük fel, amelyet talán csak azok értenek igazán, akik ott töltötték el ifjúkorukat.

Előadás a ProJure eseményén. Fotó: Németh György

Október 14-én aztán a Kottakalózokról készült sajtóhírt az MTI is leközölte, s így számos helyen lehetett visszaolvasni ezt a sorozatról készült rövid híradást. Így a Délmagyar, a Filmtekercs, a Hírek ma, a Kultúrport, a Szegedi Tudományegyetem, az Orient Press Hírügynökség, a szegedi Rádió88 hírei között. A Magyar Narancs enyhén lehúzott mindent, ami a rajzfilmben van, szívük joga, valószínűleg semmi nem jött át nekik abból, mi miért olyan benne, amilyen.

Jómagam október 20-án látogattam el alma materembe, a szolnoki SZIG-be, a Széchenyi István Gimnáziumba, ahol a dráma és rajz tagozatos osztályban és osztállyal beszélgettünk a szerzői jog fontosságáról, a rajzfilmről, a gimnazistákat érintő szerzői jogi kérdésekről – csak hogy a legfontosabbakat említsem.

Mindezek mellett október 24-én adta le a Lánchíd Rádió a két héttel korábban felvett beszélgetésünket, amelyben a Kottakalózokon túl mélyebben is boncolgattuk a zenei szerzői jogok és tartalomfogyasztás jelenlegi állapotát. Ugyanezen a napon, tehát október 24-én a Rock Rádió Magyarországnak, október 25-én pedig a Vörösmarty Rádiónak adtam mindkét esetben élő interjút. (Utóbbit egy, az fmc.hu-n megjelent írás is követett.) Október 26-án pedig a szegedi VTV-hez látogattam élő televíziós beszélgetésre. (A felvételt és a rajzfilmünk harmadik epizódját lásd itt.) Ezek is nagyon kellemes élményt jelentettek!

És a történetnek még mindig nem volt vége. November 2-án az ATV reggeli adásában szerepelt a Kottakalózok, ezúttal Temesi Bertalan, a projekt zenei producere is csatlakozott hozzám. Íme a videó:

Fotó: Harkainé Margit

November 5-én pedig még az M5 Belépő című délelőtti műsorában is jelenésünk volt Harkai Istvánnal. Ehhez egyelőre nem találtam videót, de fotó készült rólunk. Köszönet érte Pisti édesanyjának!

Az írott médiában is megjelent a hír a rajzfilmről. November 6-án a Magyar Nemzet vette át az MTI hírt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük