Apáthy-pályázat 2017

Apáthy István (1829-1889), a pesti tudományegyetem hajdani rektora, neves jogtudós, az 1800-as évek második felének egyik legnagyobb tekintélyű kodifikátora volt. A magyar jogásztársadalomban a kereskedelmi és váltójog első hazai tudományos művelőjeként szerzett magának hírnevet, ugyanakkor elévülhetetlen érdemeket szerzett magának a szerzői jog területén is.

Nevéhez fűződik egyebek között a kiadói ügyletek szabályozása az 1875. évi XXXVII. törvénycikk nyolcadik címében , továbbá Arany László kezdeményezésére az első magyar szerzői jogi törvény – az 1884. évi XVI. törvény – előterjesztése is. A szellemi tulajdon máig meg nem haladott elméleti alapjáról kiindulva az említett törvények korszerű, a polgári viszonyokhoz igazodó kodifikációt valósítottak meg.

Apáthy István (1829-188); forrás: Wikipedia

Apáthy István szellemi öröksége ápolásának jegyében a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület 2002 óta minden évben, idén már tizenötödik alkalommal ír ki pályázatot az Apáthy István-díjra.

A pályázatot kiíró szándéka a szerzői jog, és a szerzői joghoz kapcsolódó más jogágak, társadalomtudományok tudományos igényű művelésének elősegítésére, az e terület iránt elmélyült érdeklődést tanúsító felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók ösztönzésére irányul.

A pályázati kiírás letölthető innen.

Benyújtási határidő: 2017. október 16.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük