… Címmel jelent meg Ujhelyi Dávid blogger társunk legújabb cikke az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle jelenleg legfrissebb, júniusi számában. Vaskos tanulmányában Dávid a paródia-védelem hazai és nemzetközi szabályozását és joggyakorlatát vette szemügyre.

A tanulmány alcíme egyben a mnka credójaként is felfogható: „van-e szükség paródiakivételre a magyar szerzői jogban?” És e kérdésfelvetés máris két értelmezési megoldást is kínál, még magának a cikknek az olvasása előtt. Először is világossá teszi, hogy a tanulmány azért született meg, hogy a magyar jogalkotó számára háttérinformációként szolgáljon arra az esetre, ha a paródiakivétel szabályozása terítékre kerülne. Másrészt implicit módon arra is utal, hogy jelenleg ilyen kivétel, legalábbis intézményesített keretek között, nem létezik. Ez a megállapítás természetesen kellő fenntartással kezelendő annyiban, amennyiben tudjuk, hogy bizonyos felhasználási módok – például stílusparódia – a szerzői jog egyéb előírásai folytán egyáltalán nem jogsértőek (pl. a stílus nem eredményez egyéni, eredeti művet, így az nem védett, így azt bárki másolhatja). Ugyancsak ismert olyan álláspont, miszerint a paródia „az átdolgozás fogalma alóli, de nevesített szabad felhasználásnak nem tekinthető kivétel” (SzJSzT-16/08 szakvélemény). Más szóval a paródiakivétel létezik hazánkban, de azt a törvény nem tartalmazza szó szerint.

Nem egyszerű ezért, ha valaki el szeretne igazodni ezen a területen, már csak azért sem, mert a paródia jellegénél fogva olyan dimenziókat is felvonultató vitaterület, mint a véleménynyilvánítási szabadság, az uniós jogharmonizáció hiátusa, vagy épp a nemzetközi példák ellentmondásossága. A kérdés mindössze az, hogy milyen irányból közelítünk. Dávid tanulmánya leginkább ez utóbbi dimenziót ragadta meg, így nagyon szépen végig halad az EU paródiával kapcsolatos gyakorlatán, valamint alaposan szemügyre veszi a külföldi példákat. Mindezek mentén jutunk el oda, hogy a szerző bemutatja a magyar valóságot, hogy ennek is tükrében végre állást tudjon foglalni a saját, a cikk alcímében feltett kérdésére. Ez pedig a következőként hangzik:

„A hazai dogmatikai megközelítés ugyanakkor a fentiekben kifejtettek alapján és azok mentén szintén átgondolásra szorul, mivel az SzJSzT szakvéleményeiben levezetett gondolatmenet bár logikusnak, mégis kevésbé megalapozottnak tűnik, ami mellett a jogbiztonság követelményének való megfelelést sem szabad szem elől téveszteni.”

E konklúzió első felével én személy szerint egyetértek. Ha sokat nem is írtam a paródiáról, rendszeresen oktatom a területet, mert izgalmas, jó vitaterület. Az utolsó megállapítást azonban annyiban árnyalnák, hogy a jogbiztonság felemlegetésének mindaddig semmi értelme, amíg a jogalkotó nem kívánja szabályozni a területet. Ha ugyanis valamit nem kíván jgoszabályba foglalni, akkor az iránt lehet sóvárogni (én is azt teszem), de a hiátust nem lehet a jogbiztonság hiányaként felfogni. Hozzáteszem, Dávid cikkének végén épp ezért kiváló jelzésértékkel bír az a táblázat, ami felsorolja azokat az európai (felteszem alapvetően EGT tag-) államokat, amelyek explicit módon elismerik a paródiakivételt (összhangban az InfoSoc irányelvvel).

Mindent egybevetve valóban ajánlani tudom a színes ábrákkal, számtalan példával tarkított tanulmányt (azért egy terhes Leslie Nielsen kép mindenkinek jót tesz) mindenki számára, mert bár nem rövid, mégis egy olyan anyag, amit az ember egy ültő helyében végig tud olvasni. (Igaz, csak a folyóirat 87. oldaláig. Az utána felsorolt irodalomjegyzékre szerintem ugyanis már semmi szükség nem volt, ha egyszer minden információ elérhető a lábjegyzetekből.)

A tanulmány bibliográfiai adatai:
Ujhelyi Dávid: Értem a viccet, csak nem szeretem, avagy van-e szükség paródiakivételre a magyar szerzői jogban?, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2017. június, p. 45-95.