Átalányösszegű kártérítés az EU-ban: az OTK v. SFP ügy

Az Európai Bíróság előtt zajló egyik legizgalmasabb jogérvényesítési jogvitában még januárban született előzetes döntés. A kimondhatatlan nevű felek között zajló per egyik fontos mozzanata az EUB elé jutott, és az a következők szerint foglalható össze: összhangban áll-e az uniós joggal az a lengyel jogszabály, amely a kártérítés összegeként a felhasználás jogosult általi engedélyezéséért járó díjazás kétszeresében határozza meg a kártérítés összegét?

A Stowarzyszenie “Oławska Telewizja Kablowa” w Oławie és a Stowarzyszenie Filmowców Polskich w Warszawie között zajló jogvita tényeivel kevésbé kínzom a blog olvasóit. (A jogeset előzményeiről lásd különösen az EU Law Radar elemzését.) Ami azonban a lényeg: az alperes televízió-szervezet elmulasztott megfizetni bizonyos összegű jogdíjat egy közös jogkezelő szervezet részére, amely összegért ölre mentek a felek. (Amúgy viszonylag csekély, néhány tízezer eurós tételről beszélünk.) Az irányadó lengyel szerzői jogi szabályozás alapján a kártérítés meghatározásakor az általános (kártérítési) szabályok alkalmazásán felül arra is lehetőség nyílik, hogy a szerzői jogdíj kétszereséig terjedű átalány-kártérítést követeljen a jogosult. (A jogszabálynak volt egy olyan passzusa is, amely a szándékos jogsértések esetén háromszoros összeg megfizetését is lehetővé tette, ám ezt a lengyel Alkotmánybíróság megsemmisítette, így ezzel az EUB-nak sem kellett érdemben foglalkoznia.) Az alperes ennek a szabálynak az uniós konformitását vitatta, s az ügy végül Luxembourgban kötött ki.

A feltett kérdés szerint

“A 2004/48 irányelv 13. cikkét lehet‑e úgy értelmezni, hogy a megsértett szerzői vagyoni jogok jogosultjának lehetősége van arra, hogy a neki okozott kárért kártérítést kérjen a vonatkozó általános elvek alapján vagy a kár és a szerzői jog megsértését okozó tény, és az elszenvedett kár közötti okozati összefüggés bizonyítása nélkül a megfelelő díjazás kétszeresének, vagy a szerző jog szándékos megsértése esetén háromszorosának megfelelő összeg megfizetését kérje, miközben a 2004/48 irányelv 13. cikke úgy rendelkezik, hogy a bíróság a kártérítésről a 13. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett szempontok figyelembevételével dönt, és e cikk kizárólag másodlagosan rendelkezik úgy, hogy a bíróság a kárt indokolt esetben átalányösszegben állapíthatja meg az irányelv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett tényezők alapján? Az irányelv 13. cikke alapján az érintett fél kérelmére megállapítható‑e olyan átalány‑kártérítés, amelynek összegét előre meghatározzák, és amely a megfelelő díjazás kétszeresét vagy háromszorosát jelenti, tekintettel arra, hogy az irányelv preambulumának (26) preambulumbekezdése úgy rendelkezik, hogy az irányelvnek célja nem az, hogy büntető jellegű kártérítést vezessen be?”

Vagyis végső soron a jogszabály tartalmának elemzésekor két nagy kérdésre kellett választ találni: szabályos-e a lengyel “kétszeres összegű átalánykártérítés”, illetve megkövetelt-e ennek meghatározásakor, hogy a jogosult szolgáltasson bizonyítékot “a kárt keletkeztető tényre, az elszenvedett kárra és annak mértékére, a kárt keletkeztető tény és a kár közötti okozati összefüggésre, valamint a jogsértő személy cselekményeinek felróható jellegére vonatkozóan.”

Az EUB világossá tette, hogy a Jogérvényesítési irányelv célja a szellemi tulajdonjogok hatékony, arányos és visszatartó hatású érvényre juttatása. Ugyanakkor az irányelv a jogérvényesítésnek csak a keretrendszerét adja, a tartalmat a tagállamoknak kell feltölteni tartalommal, így az is elképzelhető, hogy a nemzeti előírások eltérőek lesznek, feltéve, hogy azok a jogosultaknak kedveznek. Az EUB szerint ezért nem ellentétes az uniós joggal a vitatott lengyel jogszabály. Többek között azért nem, mert bár a kártérítés összege ily módon nem áll arányban az okozott kárral (hiszen kétszerese annak), azonban az átalány-kártérítéseknek ez szükségszerű velejárója. Továbbá azért sem ellentétes az uniós joggal a lengyel szabály, mert bár az irányelv nem célozza a büntetőkártérítések bevezetését, ám azok tagállami elismerését sem tiltja. Ugyanakkor az EUB azt a felperesi álláspontot is osztotta, miszerint a kétszeres összegű átalánykártérítés már csak azért sem “büntető jellegű”, mert valójában egy egyszeri díjazás érvényesítése járulékos költségekkel (jogsértések felderítésével és beazonosításával kapcsolatos költségek, nem vagyoni károk, lejárt összegekre vonatkozó kamatok) jár, amelyek ily módon mégis megtéríthetők. Sőt, a lengyel kormány szerint a bíró nincs kötve ahhoz, hogy a kétszeres összegű átalány-kártérítést megítélje, amennyiben ez az összeg világosan meghaladja a jogosult kárát, s ily módon joggal való visszaélést is eredményezhetne a kártérítés.

Összességében ezért az EUB a lengyel jogszabályt EU-konformnak találta.

Két apró észrevétel: mivel az előzetes döntés egy bizonyos tagállami jogra vonatkozott, számomra kérdéses és egyben nyitott maradt, hogy mi van abban az esetben, egy tagállam ténylegesen büntető kártérítést vezet be a Jogérvényesítési irányelv érintett szakaszára hivatkozással. Vajon ez a fajta szabályozás összhangban állna-e az EU-s joggal? Illetve vajon mi van az olyan esetekben, ahol – ellentétben az alapul fekvő üggyel, ahol egy kjk által megszabott díjazásról beszélünk – egyedi joggyakorlással érintett műről, és következésképp szabadon szárnyaló jogosulti igényekről van szó. Ilyen esetben is el kell fogadni “bemondásra”, mi a kétszerese az elmaradt díjazásnak?

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.