A Marrákes sztori – 1. rész
Egy három részes mini sorozatban Kaskovits Melinda és Munkácsi Péter arra vállalkozott, hogy a WIPO Marrákesi Szerződése kapcsán néhány gondolatot megosszon a blog olvasóival a multilaterális megállapodásról, az Európai Unió ratifikációjáról, hatásköri kérdésekről és a jogalkotási kezdeményezéseiről. A bejegyzés-sorozat a PPKE JÁK és a Szerzői jog a 21. században blog szervezésében 2016. október 7. napján megtartott ©21 Blogshop konferencián elhangzott prezentációk szerzők által összedolgozott szövegváltozata. Az első rész a témakör alapjaival foglalkozó bevezető gondolatokat tartalmazza.
„Multilateralism is the greatest source of legitimacy and inclusiveness for making rules.”
(Francis Gurry)
Az elmúlt években a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) égisze alatt két új multilaterális szerzői jogi megállapodást (az audiovizuális előadások védelméről szóló Pekingi Szerződést, illetve a vakok, a látáskárosultak vagy az olvasási képességükben másként korlátozott személyek kiadott művekhez való hozzáférésének előmozdítására irányuló Marrákesi Szerződést) tárgyalt meg és írt alá a szervezet számos tagállama. E legújabban elfogadott nemzetközi szerződések előkészítésében az Európai Unión belül Magyarország aktív szerepet játszott. Ez a három részes blogbejegyzés-sorozat a Marrákesi Szerződésre helyezi a hangsúlyt.
A WHO 2010-es felmérése szerint világszerte 285 millió ember küzd valamilyen látássérüléssel, közülük 39 millióan vakok.[1] Egy, a látók számára készült könyv csak akkor válik számukra is olvashatóvá, ha azt átalakítják nagybetűssé, Braille formátumúvá vagy hangoskönyvvé. Ez a cselekmény többszörözésnek minősül InfoSoc-irányelv alapján. Ez a szerzői jogosult kizárólagos joga épp úgy, mint az így létrejött műpéldányok belföldi vagy határon átnyúló terjesztése, valamint az online környezetben történő hozzáférhetővé tétele.[2] Az InfoSoc-irányelv az 5. cikk (3) bekezdés b) pontjában kizárólagos jog alóli kivételként nevezi meg a „fogyatékos személyek által végzett, a fogyatékosságukkal közvetlenül összefüggő, nem kereskedelmi jellegű felhasználás” esetkörét. Ez azt jelenti, hogy az EU biztosítani kívánja a látássérültek számára készült művek szerzői jogi jogosult külön engedélye nélküli többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését. Az irányelvek általános jellemzőiből fakadóan azonban minden állam saját belátásán múlik ennek a kivételnek a beillesztése a nemzeti jogba, így ezen opcionális jellegből fakadóan az implementáló országok szabályozása eltérhet egymástól.
Nem csak az Európai Unió szerzői jogi rezsimje és a tagállamok különböző szabályozási rendszerei gördítenek akadályokat a speciális formátumú művek létrehozása elé, a probléma világszerte fennáll. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a kiadott könyvek kb. 7%-a jelenik meg a látássérültek számára készült alternatív formában, a fejlődő országokban pedig ez a szám csupán 1%. A megfelelő formátumú könyvek hiánya miatt nagyban korlátozott ezeknek az embereknek az információhoz jutása. Akadályokba ütköznek a tanulás és a szociális és kulturális életben való részvétel terén is.
2013 júniusában a marokkói Marrákesben tartották a tárgybeli diplomáciai értekezletet, amelynek előzményeihez tartozik, hogy 2009 óta folyt intenzív munka a WIPO-n belül azzal a céllal, hogy elősegítsék a látáskárosultak és az olvasási képességükben korlátozott személyek hozzáférését a szerzői jogi védelem alá tartozó művekhez. A Szerzői Jogi Állandó Bizottság (SCCR) 18. ülésén ekkor terjesztette elő Brazília, Ecuador és Paraguay – a Vakok Világszövetségének (a World Blind Union) kezdeményezésére – az első tervezetet e tárgyban. Az e javaslat alapján megkezdett munkálatok arra irányultak, hogy nemzetközi konszenzus jöjjön létre a szerzői jog olyan speciális kivételeiről és korlátozásairól, amelyek megkönnyíthetik az érintett személyek számára az írott, nyomtatott művekhez való hozzáférést, illetve elősegíthetik a számukra hozzáférhető formátumban megjelenő másolatok többszörözését, terjesztését és hozzáférhetővé tételét.
Az Európai Unió és tagállamai kezdetben azt szorgalmazták, hogy csupán jogi kötőerő nélküli nemzetközi dokumentum – vagyis ajánlás – szülessen e témakörben, tekintettel arra, hogy a szerzői jogra vonatkozó hatályos nemzetközi egyezmények elegendő mozgásteret biztosítanak a szóban forgó kivételek és korlátozások bevezetéséhez és fenntartásához. Az SCCR 26. ülésével záruló tárgyalások során azonban az az álláspont kerekedett felül, hogy kötelező erejű dokumentum, azaz nemzetközi szerződés rendelkezzen e kivételekről és korlátozásokról.
A diplomáciai értekezlet sikeres eredményeként megkötötték a Marrákesi Szerződést, amelyen a magyar küldöttség a záróokmányt írta alá. A Marrákesi Szerződés Kanada általi, 20. WIPO tagállami megerősítést követően 2016. szeptember 30-án hatályba lépett – európai részes tagállamok nélkül.
A Szerződés legfőbb célja a látássérülteket érintő „könyv-éhség” megszüntetése, tehát a számukra érthető formátumúvá alakított nyomtatott művek lehető legszélesebb körű elérhetővé tétele. A Szerződés két eszközt határoz meg ennek elérésére:
- A ratifikáló államok vezessenek be nemzeti jogukba kötelezően alkalmazandó, a látássérültekre vonatkozó kivételt vagy korlátozást, hogy az arra jogosultak a szerzői jogosultak engedélye nélkül formálhassák a műveket speciális formátumúvá (2. cikk 1. pont).
- Az így létrejött műveket az arra jogosult szervek egymás között akár belföldön, akár határon átnyúló jelleggel cserélhessék, illetve a kedvezményezettek felé kiadhassák bármelyik szerződő államban, elősegítve azok terjesztését és megakadályozva a szükségtelen többletmunkát, amit ugyanazon mű több államban való átalakítása okoz (2. cikk 2. pont).
[1] Global Data on Visual Impairments (WHO/NMH/PBD/12.01), p. 3.
[2] InfoSoc-irányelv 2-4. cikk
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-ÚNKP-16-2 kódszámú
Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült
Folytatás következik…
2. rész – Aláírás, ratifikáció, hatáskörök