A Led Zeppelin döntés elemzése

Immár egy fél éve annak, hogy egy hírmorzsát szántam az elmúlt évek egyik legérdekesebb zenei szerzői jogi perében született esküdtszéki ítéletnek. Ebben az esküdteknek a Led Zeppelin zenekar legendás “Stairway to Heaven” című dala, és a Spirit zenekar “Taurus” című dalának entrée-i közötti hasonlóságról kellett dönteniük. Szerintük nincs a két mű között lényeges hasonlóság, ezért a felperes elbukta a keresetet. A malmok néha lassan őrülnek, de végre eljutottam odáig, hogy elolvassam az ítéletet. Íme egy tömör összefoglaló róla.

Ahogy az lenni szokott, hasonló jogviták elemzésekor, álljon itt mindenekelőtt a két hangfelvétel. Szerencsére ehhez viszonylag jó kis videókat lehet találni a YouTube-ról. Íme az egyik legalkalmasabb anyag.

Az ügy hátteréről annyit, hogy a Taurus-t eredetileg 1966-ban a gitárjátékot jegyző Randy Wolfe a feleségének írta, majd 1967-ben rögzítette a felvételt az Ode Records. A Led Zeppelin 1970-ben készítette el a Stairway to Heavent. (A felperes ugyanakkor az a Michael Skidmore, aki a Wolfe hagyaték bizalmi vagyonkezelője.) A két nyitány közötti hasonlóság elsőre is feltűnő, és már régen felhívták erre Wolfe figyelmét is egyesek. A gitáros azonban régebben is azt nyilatkozta, hogy ő nem kívánja a Led Zeppelint perbe fogni, ők ugyanis “barátok”, akik “rendben van, ha fel szeretnék használni [a Taurust]”.

Hasonló jellegű zenei szerzői jogi pereknél – az amerikai joggyakorlat alapján – a felperesnek alapvetően két dolgot kell bizonyítania: hogy a műre nézve rendelkezik a szerzői jogokkal, illetve hogy a jogvédett művet más személy engedély nélkül felhasználta. A jogok fennállása első pillantásra nem tűnt magától értetődőnek, ugyanis Wolfe eredetileg – 1967-ben – a Hollenbeck Music-kal kötött a zeneműre egy olyan szerződést, ami a Taurust munkaviszony keretében létrehozott műnek jelölte. E zeneműkiadó ráadásul a Szerzői Jogi Hivatalnál nyilvántartásba is vette saját neve alatt a zeneművet. Az eljáró bíróság azonban magát a regisztrációt nem tekintette megdönthetetlen vélelemként, így lehetővé vált, hogy utóbb az esküdtszék erről a tényről döntsön. (Végül is ezen a ponton az esküdtszék Skidmore-nak kedvezett.)

A felhasználás vonatkozásában a bíróság – követve a jól bevált gyakorlatot – hangsúlyozta, hogy a forrásműhöz való hozzáférést, illetve a felhasznált részletek közötti hasonlóságot kell vizsgálni.  A hozzáférést kétféleképpen is igazolni lehet: a forrásmű széleskörű terjesztése, illetve a tények olyan láncolata révén, amelyek a másodlagos művet a forrásműhöz kötik. A bíróság szerint ezek egyike sem tűnik igazolhatónak, igaz, utóbbi kérdést az esküdtszék elé engedte. A laikusok szerint ugyanakkor az a tény, hogy a két zenekar legalább két koncerten egymást követően adta elő a dalait, nem bizonyítja azt, hogy a Taurust a Led Zeppelin tényleg hallotta volna. Végső soron tehát a hozzáférést a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni.

Szerző: Mona Shafer Edwards

A bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy érdemi hozzáférés hiányában azzal is igazolható a jogsértés, ha a két mű között feltűnő a hasonlóság (“striking similarity“). A bíróság e ponton egyértelműen – és helyesen – kizárta a vizsgálat köréből magát a hangfelvételt, az amerikai szövetségi szerzői jog ugyanis csak az 1972. február 15-ét követően rögzített hangfelvételekre nézve biztosít védelmet. Vagyis ami potenciális kérdésként merült még fel, az a zeneművek közötti hasonlóság. E ponton legalább kétféle vizsgálati irány követhető: míg az ún. “intrinsic test” az átlagos szemlélő véleményét veszi alapul, addig az ún. “extrinsic test” a zenei szakértők álláspontján nyugszik. A bíróság az előbbi lehetőséget eleve az esküdtszéknek tartotta fenn, az utóbbi teszt alapján pedig arra a következtetésre jutott, hogy a meglévő hasonlóságok szükségessé teszik azok teljes tárgyalás keretében történő elbírálását. Az esküdtszék a verdiktjében előbb e tesztet vizsgálta meg, végül azonban – és ez a jogvita lényege – nem találták feltűnően hasonlónak a vitatott zenei részleteket.

A bíróságnak az alperes több védekezését is el kellett bírálnia, azonban ezek érdemben nem változtattak az egyébként is az alperesnek kedvező végső döntésen. Így nem tűnik világosan bizonyítottnak, hogy a Wolfe interjú a szerzői jogokról való lemondást igazolná; ahogy a felperesi követelés sem szükségképpen évült el, köszönhetően többek között azért, mert a Led Zeppelin 2014-ben is közzétette egy válogatáslemezen a Stairway to Heavent, vagyis a jogsértés potenciális lehetősége fennállt, és a felperes az elévülésre nyitva álló három éven belül nyújtotta be keresetét. (Persze nem jelentéktelen tény, hogy ha a felperes esetleg nyert is volna, minden bizonnyal csak a kereset benyújtását megelőző három évben okozott károk megtérítését követelhette volna, ahogy ezt a Legfelsőbb Bíróság Petrella v. MGM ügyben hozott döntése igazolni látszik.) Végül az, hogy a felperes művének a regisztráció során benyújtott példánya sem tűnt “hibátlannak”, nem jelenti azt, hogy a felperes ne járhatott volna el ebben az ügyben.

Végső soron tehát az esküdtszék a Led Zeppelinnek kedvező verdiktet hozott. A “substantial similarity” tesztet jómagam többfelé is oktatom, e jogeset mintapéldaként fog majd szolgálni (egyáltalán nem sajnálom tehát azokat a diákjaimat, akiknek majd el kell olvasniuk az ítéletet). A jogvita kimenetelével kapcsolatosan ugyanakkor továbbra is tartom, hogy szkeptikus vagyok. Szerintem ahogy a Blurred Lines ügyben is, ahol sokkal kevésbé nyilvánvaló – sőt, szerintem maximum műfaji, vagyis jogvédelemre önmagában okot nem adó – hasonlóság mellett is megállapításra került a jogsértés, úgy itt is hibás verdikt született. Szerintem a Led Zeppelinnek felelnie kellett volna ezért a gyanús összecsengésért. Privát véleményem, hogy az alperesi védekezések is arra engednek következtetni, hogy a “lényeges hasonlóság tesztjének” esetlegesen a számára kedvező alkalmazásán kívül SEMMI érdemleges eszköz nem volt a Led Zeppelin kezében az érveik alátámasztására.

Az ügyben eljáró bíróság közbülső ítéletét lásd itt, az esküdtszéki verdiktről pedig lásd például a Roling Stone magazin tárgyalótermi beszámolóját.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.