A harmadik bejegyzés óta eltelt négy hónapban az építészeti alkotások szerzői jogi védelmével foglalkozó gondolat tanulmánnyá érett, amely meg is jelent az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2016 decemberi számában. Ennek apropóján a minisorozat záró epizódjában arra szorítkozunk, hogy bemutassuk az újáépülő várakra vonatkozó legfontosabb megállapításokat, amelyeket egyébként teljes egészében az elektronikusan is elérhető tanulmányban olvashattok.

Ahogyan az a korábbi bejegyzésekből kitűnhetett a kutatás alapgondolatát a várak és a történelem iránti szeretet szülte. Amellett, hogy személy szerint nem titkoltan örülök a vár- és kastély-rekonstrukcióknak, szerettem volna választ kapni arra, hogy van-e valamiféle kapcsolódási pont a szerzői jog és az épített örökségállomány között. Leszögezhető, hogy bőven akad ilyen kapcsolótényező, amelyből e bejegyzés a legfontosabbat, nevezetesen a szerző személyhez fűződő és vagyoni jogai közül a mű integritását nagyban érintő átdolgozás jogát fogom kiemelni.

A kérdés, amelyet a kutatás során számos alkalommal feltettem, ugyanis a legteljesebben – számos egyéb, a tanulmányban részletezett szabály mellett – itt kerül megválaszolásra. E kérdés így szól: „Mi a jogi helyzete azon rekonstrukcióknak, ahol egy romként bizonyos hányadban létező, ráadásul műemléknek nyilvánított objektumra terveznek rá egy „fedőépületet” annak megóvása érdekében?” Másképpen megfogalmazva, új épület jön létre, vagy a már ott álló romok átdolgozásával van dolgunk? Csak a már álló épületet lehet átdolgozni, vagy pedig – ha megvannak – annak eredeti tervrajzait is?

A tervek és az épület elválása a tanulmányban alátámasztást nyert. A tervek (corpus misticum) a tér egyéni-eredeti jellegű alakításának első, rögzített változatai, az épületek pedig annak a valóságban, ha úgy tetszik 3D-ben történő többszörözései. Ha nincs olyan rom, amelyet át lehetne építeni, kiegészíteni, de van terv, amely alapján az eredeti épületet rekonstruálni lehet (Szent István-terem, budavári Lovarda és Udvarlaki őrség, Küzlekedési Múzeum), akkor ott is az eredeti tervek átdolgozásával, illetve annak szükségességével állunk szemben. A szükségesség hangsúlyos, hiszen a századfordulós terveket a modern technológiákra, kivitelezésre kell szabni, tehát át kell őket megfelelő képpen alakítani, tervezni.

A mű átdolgozásához való jog és az integritáshoz fűződő jog kéz a kézben járnak, az első a vagyoni jogok, a második pedig a szerző személyhez fűződő jogai körébe tartozik. Tudjuk azt, hogy a személyhez fűződő jogok nem átruházhatók, bizonyos esetekben azonban korlátozhatók. Az integritáshoz fűződő jog olyan részjogosultság, amely az első nyilvánosságra hozás pillanatában elhagyja a jogosult rendelkezési körét, amellyel egy időben más személyek előtt megnyílik, hozzáférhetővé válik.

Az átdolgozásról az Szjt. 29. §-a akként rendelkezik, hogy az kizárólag a szerzőt illeti, de arra másnak engedélyt adhat. Átdolgozásnak számít az építmény térszerkezetébe, homlokzatába történő olyan beavatkozás, amelynek eredményeként az eredeti műből származó új mű jön létre. Kiváló példát szolgáltat a Szent István-terem budavári rekonstrukciója, ahol az eredeti, II. világháborút megelőző tér kialakításához a ma létező állapot jelentős megváltoztatásával számolnak.

Átdolgozásra tehát csak engedély alapján kerülhet sor, amely hiányában jogosulatlan megváltoztatásról beszélhetünk, amely sérelmes lehet a mű rendeltetésszerű használatára és hátrányosan befolyásolhatja a külső megjelenést. Az Szjt. 50. §-a alapján, ha a szerző az átdolgozásra engedélyét megadta, akkor a mű felhasználásához elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges, a mű lényegét nem érintő változtatásokat köteles a művön végrehajtani. Ha ezt elmulasztja, akkor tűrni köteles, hogy azokat helyette a felhasználó maga hajtsa végre. Az építészeti alkotások esetében az átdolgozási jog kiterjed a tervekre és a felépített épületekre egyaránt.

Az átdolgozás jogintézménye közelebb visz az igazsághoz Diósgyőr és Füzér esetében. Diósgyőrben Ferenczy Károly Ybl-díjas építész tervei alapján készítették el 1964-1968 között a romok első, nagyobb szabású helyreállítását. Az akkor hatályos 1921. évi LIV. törvénycikk 11. §-a alapján a védelmi idő 50 év volt, amely a szerző építész 2007-ben bekövetkezett halála óta ketyeg, tehát a részleges konzerválás tervei még védelem alatt állnak. Az épülethez hozzányúlni így csak olyképpen lehetett, ha a ’60-as években készült tervek átdolgozási jogát a szerző a dokumentáció átadásával a munkáltatóra ruházta vagy ha nem volt munkaviszonyban, akkor ő vagy jogutódja másnak erre kifejezetten engedélyt adott.

Ugyanezt a logikát kell követnünk a füzéri vár esetében is, ahol az újjáépítésre a már álló épületrészek új tervekbe történő belefoglalásával került sor. Az első nagyobb helyreállítási munkálatok a 2000-es években zajlottak, amikor Oltai Péter tervei alapján elkészítették a kápolna, a keleti kaputorony, a sütőház és a konyha részleges rekonstrukcióját. Skardelli György és a Hadas Építész Kft. ezeket az épületrészeket és a felhalmozott történeti, régészeti dokumentációt felhasználva alakították ki az új építmény terveit, amelyek álláspontunk szerint szintén átdolgozásnak minősülnek.

Ha nincs rom, vagy álló épületrész, vagy az elbontásra kerül, az eredeti tervek felett a védelmi idő pedig már eltelt, akkor új épület jön létre. Ez történik a Közlekedési Múzeum városligeti épületével, ahol Pfaff Ferenc eredeti tervei alapján kerül rekonstruálásra az épület, amelyet modern, 21. századi belsőépítészeti megoldásokkal töltenek meg.

A kérdés tehát úgy érzem megválaszolásra került. A rekonstrukciók, amennyiben van legalább részben álló épület, amely a jogosult szerző tervei alapján készült el és a védelmi idő még nem telt el, akkor átdolgozással van dolgunk, amelyhez a szerző engedélye szükséges. Amennyiben nem áll már fent az épület (Budavári Palota elpusztított terei, épületei), új épület keletkezik, de mindenképpen fontos ellenőrizni, hogy  jogosult szerző vagy jogutódja engedélyt adott-e az átdolgozásra, vagy sem, amennyiben természetesen a védelmi idő még nem telt el.

A kutatás során kezembe akadt egy SZJSZT szakvélemény (SZJSZT-1/2006.), amely még inkább megerősített a fenti vélekedésben. A szakvéleményben a Testület a budavári Szerecsen-ház esetét elemezte. A házat a tulajdonos szerette volna eredeti állapotában helyreállítani, ehhez azonban előbb le kellett bontani a modern, még védelem alatt álló épületrészeket. Az SZJT az ügyben kimondta, hogy ugyan a szerzői jogi védelem ezen épületrész esetében valóban fennáll, azonban az stílusában elüt a történeti részektől, nem illeszkedik a várnegyed egységébe, a helyreállításhoz fűződő társadalmi érdek pedig jelentős. A szakvélemény hivatkozott a Pf IV. 24 712/2001/6 számú ítéletére, amelyben az eljáró bíróság kimondta, hogy amennyiben a helyi építési szabályzat előírja egy adott épület lebontását, megváltoztatását vagy egy meghatározott stílusban történő átépítését, a tulajdonosnak – amennyiben magatartása megfelel a szabályzatban megszabott feltételeknek – a szerzőtől nem kell engedélyt kérni a személyhez fűződő jogokra tekintettel.

A cikk megírása során ráleltem Barta Judit egy tanulmányára, amelyben többek között a miskolci Deszkatemplom rekonstrukciójáról értekezett. Ebben leírta azt a gondolatot, amely nem csak további adalékokkal szolgál a kérdésünk megválaszolásához, és az egyéni-eredeti jelleg határához, hanem egyben kitűnő zárszó is a bejegyzés-sorozatnak. Barta úgy érvelt, hogy az egyszerű műemléki helyreállítások és azok tervei nem tekinthetők egyéni-eredeti jellegű alkotásoknak, csak akkor, ha az eredeti épülethez annyival többet hozzátesznek, hogy azzal elérik az átdolgozás szintjét.

A tanulmány e linkre kattintva érhető el teljes terjedelmében.
Barta Judit: Építészeti alkotások szerzői jogi védelme és a gazdasági reklámozás némely összefüggései megtörtént esetek kapcsán. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 6. (116.) évfolyam 6. szám, 2011.
Képek forrása: www.kirandulastippek.hu, www.kirandulastippek.hu.