Könyvtári e-haszonkölcsönzés: a Stichting Leenrecht ügy
Másfél hónapos elmaradást igyekszek pótolni azzal, amikor a Stichting Leenrecht (C-174/15) jogeset elemzését közzéteszem. A döntés jelentősége ugyanis óriási (és csak az időhiány miatt nem került ki a blogra). Az EUB ugyanis világossá tette: a digitális haszonkölcsönzés is beilleszthető az uniós joganyag keretei közé.
Miről is van szó? A haszonkölcsönzés jelenleg jól ismert felhasználási forma: a könyvek (és esetleg más művek) könyvtárak általi ingyenes kölcsönzését jelenti. Az uniós jog harmonizálta e jogot, és eszerint erre csakis a jogosultak engedélyével kerülhet sor. Pontosabban kerülhetne. Ugyanez az irányelv ugyanis (amelyet általában Bérlet-irányelvként ismerünk, ugyanakkor szabályozza a haszonkölcsönzést és a kapcsolódó jogi jogosultak vagyoni jogait is) lehetővé teszi, hogy a kizárólagos engedélyezési jogot a tagállamok díjigényre szorítsák. (Vagyis a jogosultaknak járjon a pénz, de nem függ az engedélyüktől a könyvtárak ezen tevékenysége.) Ismert továbbá egy korlátozott hatókörű kivétel is, amelynek értelmében egyes intézmények teljességével ingyenesen és engedély nélkül gyakorolhatják a haszonkölcsönzést. Ezen intézmények száma azonban mindenkor szűk kell, hogy maradjon.
Nos, ebbe az „alapállásba” úgymond „rondít bele” a digitális műpéldányok haszonkölcsönzésének a kérdése. A sokáig domináns gyakorlat szerint ugyanis a kiadók licencia-szerződések keretében biztosították a könyvtárak számára a hozzáférést az e-könyvekhez (melyeket dolog helyett szolgáltatásnak tekintenek/tekintettek Európa számos országában), és bizony e licencia-szerződések nem engedik minden esetben az e-könyvek haszonkölcsönbe adását.
A Stichting Leenrecht ügy alapjául is ez az elvi kérdés szolgál: a holland könyvtári érdekképviseleti szerv felfogása szerint ugyanis az a holland nemzeti jogszabály-tervezet, amely szerint az „e-haszonkölcsönzés” nem illeszthető be a hagyományos (tehát fizikai műpéldányokra nézve megalkotott) haszonkölcsönzés szabályanyagába, hibás. Más szóval a kérdés egyszerűen az: maradjanak-e a licencia-szerződések vagy az e-haszonkölcsönzésre is az első bekezdésben összefoglalt elvi keretrendszer alkalamzandó.
Az EUB döntésében visszakanyarodott a nemzetközi szerzői jogi szabályanyaghoz, és úgy találta, hogy bár az EU figyelembe vette a WIPO Szerzői Jogi Egyezményét (WCT) a saját jogának a kidolgozásakor, azonban a bírák szerint az uniós jogalkotó nincs kötve a WCT által alkalmazott fogalmakhoz – jelen esetben ahhoz a kérdéshez, hogy a bérlet és haszonkölcsönzés tárgya csak és kizárólag fizikai műpéldány lehet-e (34-36. pontok). Sőt, tette hozzá az EUB, az EU a bérletet és a haszonkölcsönt eleve külön szerette volna szabályozni (38. pont). Ebből is következik az EUB számára, hogy az EU kezei nincsenek megkötve e téren, és a nemzetközi előírások nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy az EU a haszonkölcsönzés lehetőségét a digitális példányokra is kiterjessze. Az EUB egyébként ugyanerre a következtetésre jutott a vonatkozó irányelv megszületésével kapcsolatos előkészítő dokumentumok vizsgálatát követően is, vagyis a teleológikus értelmezés is az e-haszonkölcsönzés elfogadhatósága mellett szól a tanács szerint.
Ugyancsak erős érvet húzott elő a kalapból az EUB ezt követően – egy olyan érvet, amitől az EUB aktivizmusát elvetők kifejezetten ódzkodhatnak. Eszerint ugyanis:
„E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2006/115 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését – mivel az az ezen irányelv 1. cikkében foglalt kizárólagos haszonkölcsönzési jog alóli kivételnek minősül – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében szigorúan kell értelmezni, ugyanakkor az említett értelmezésnek lehetővé kell tennie az így megállapított kivétel hatékony érvényesülésének megőrzését és céljának biztosítását is. (…) Az e‑könyvek nyilvános haszonkölcsönzésének jelentőségére tekintettel, valamint a 2006/115 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a nyilvános haszonkölcsönzési kivétel (a továbbiakban: nyilvános haszonkölcsönzési kivétel) hatékony érvényesülésének és a kultúrpolitikai célkitűzések e kivétel általi előmozdításának biztosítása céljából ezért nem zárható ki, hogy a 2006/115 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó abban az esetben, amikor a nyilvánosság számára hozzáférhető könyvtár által végzett tevékenység – különösen az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában támasztott feltételekre tekintettel – lényegében a nyomtatott művek haszonkölcsönzésének feltételeihez hasonló feltételekkel rendelkezik.” (50-51. pontok)
Mindebből pedig végső soron arra a következtetésre jutott a taláros testület, hogy az e-haszonkölcsönzés beilleszthető az uniós joganyag által meghatározott keretek közé. Következésképp ezekre vonatkozóan a jogosultak engedélyére van szükség a felhasználáshoz, kivéve, ha – ilyen tartalmú nemzeti előírás létezése esetén – e kizárólagos jog díjigényre van szorítva. Ez utóbbi esetben pedig végső soron arról van szó, hogy a haszonkölcsönzés után járó díjakat „beszedő” (nálunk ez kicsit másként megy) közös jogkezelő szervezet eljárhat az e-haszonkölcsönzést kapcsán is.
Az előzetes döntés további részei sem jelentéktelenek, igaz, a bennük foglaltak súlya elenyésző az előzőekhez képest. Az EUB ugyanis jelezte, hogy a tagállamok nincsenek attól eltiltva, hogy az e-haszonkölcsönzés előfeltételeként tűzzék azt, hogy a műpéldányt a jogosult vagy az ő engedélyével más személy az EU területén előzetesen adásvétel vagy a tulajdon más módon történő átruházásával hozza forgalomba; továbbá hogy a műpéldánynak jogszerűen forgalomba hozottnak kell lennie (55-72. pontok).
Az előzetes döntéssel kapcsolatban lásd az IPKat elemzését, a Kluwer Copyright Blog írását, valamint a CMS Law-Now összefoglalóját.