Rekonstruált műemlékek szerzői jogi aspektusból #3

A második bejegyzés óta eltelt  egy kis idő, amely alatt a kéziratot sikerült közel 90%-os készültségi fokra tornázni, így végre elérkezett az idő, hogy folytassam, amit elkezdtem és egy kis szemelvénnyel szolgáljak arról, hogyan változott az építészeti alkotások szerzői jogi megítélése a XIX. századtól napjainkig.


A Magyar Állami Operaház tervei. Az épületet Ybl Miklós álmodta meg és alkotta.(https://operasztar.wordpress.com/)

A Magyar Állami Operaház tervei. Az épületet Ybl Miklós álmodta meg és alkotta.(https://operasztar.wordpress.com/)

Az 1884. évi XVI. törvénycikk az építészeti alkotások tekintetében elválasztotta egymástól a terveket és a kész épületeket. Az előbbieket az írói művek körében oltalmazta, a kivitelezés során létrejött homlokzat viszont képzőművészeti alkotásként volt védett.

Az 1921. évi LIV. törvénycikk megőrizte az imént említett kettős személetmódot. Az építészeti, mérnöki és más műszaki, valamint tudományos vonatkozású tervrajzokat, ábrákat, vázlatokat és plasztikákat, ha azok rendeltetésük szerint képzőművészeti vagy iparművészeti alkotásoknak nem voltak tekinthetők, a törvény külön részesítette szerzői jogi oltalomban. A határvonalat a „művészi vagy tudományos gondolat és a megvalósított egyéni forma” jelentette. Ha ezeknek a kritériumoknak megfelelt az építészeti mű, akkor képzőművészeti vagy iparművészeti alkotásnak minősült. A művészi elemek elvárása egyet jelentett azzal is, hogy a skiccek, sablonok kiestek a védelem köréből. A szerzők a műveik tekintetében kizárólagos jogot élveztek a tervek többszörözésére, közzétételére, forgalomba hozatalára, a már felépített épületek utánépítésére.

Az 1969. évi III. törvény szakított a bemutatott dichotómiával, kimondva, hogy a védelem megilleti az építészeti alkotások és egyéb műszaki létesítmények tervezőit. Ez a törvény volt az első, amely új alapokra helyezte az építészeti alkotások megítélését, amikor a védelmet a tér egyéni-eredeti alakításához kötötte, amelytől elválasztotta az építési technológiát. A vázrajzok, vázlatok, sablonok, makettek kívül rekedtek a védelem körén, amennyiben nem érték el a szükséges művészi színvonalat. A törvény lehetőséget adott a szerzőknek arra, hogy a nevüket ne csak a terveken, hanem a kész épületeken is feltüntessék. A mű egységéhez való jog tekintetében tilos volt minden olyan változtatás, amely az épület rendeltetésszerű használatát, üzemeltetését és külső használatát módosította.

A specialitást a Berni Uniós Egyezmény is tükrözi. Az egyezmény értelmében az épület az építészeti terv többszörözésének tekinthető, tehát másolat, amely elsősorban funkcionális rendeltetésű, csak másodsorban bír esztétikai értékkel.
A szerzői jog szilárdan territoriális jellege az építészeti alkotások vonatkozásában is kimutatható. A BUE rendelkezéseit az USA nem fogadta el, hanem a védelmet leszűkítette azon létesítményekre, amelyek kizárólag alkalmasak arra, hogy az ember életvitel szerűen bennük tartózkodjon, kizárva így a hidakat, gátakat és különféle más műtárgyakat.

Ettől eltérnek a kontinentális Európa szerzői jogi rezsimjei. Franciaországban a védettek az építészeti alkotások és a közterületen elhelyezett művek egyaránt (urban desing). Az Egyesült Királyságban oltalmat élveznek a tervekben található egyedi elgondolások.  A védelem szükségessége tehát a legtöbb helyen nem vitatott, azonban a mértéke és a tárgyköre már igen.

A következő rész tartalmából: a következő bejegyzés a szerzői jogvédelem alanya és a munkaviszonyban alkotott építészeti alkotások kérdéskörével fog röviden foglalkozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük