Elképzelhető, hogy elérkezik az idő, amikor a Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnak véleményt kell formálnia a sampling témakörét illetően. Egy új felsőbírósági ítélet ugyanis ellentmond a 11 évvel ezelőtti, precedensértékű Bridgeport ügyben foglaltaknak.

Történt ugyanis, hogy Madonna „Vogue” című dalának „hátterében” 0.23 másodperc időtartamban (nem viccelünk!!!) hallható egy fúvós hangminta, amely a felperes „Ooh, I Love It (Love Break)” című dalában kapott eredetileg helyet. A felperes számítógépes program segítségével igazolta, hogy a hangminta valóban megtalálható Madonna közismert slágerében. A Ninth Circuit azonban – eltérve a Sixth Circuit 2005-ös híres Bridgeport Music v. Dimension Films ügyben hozott ítéletétől (e vonatkozásban lásd egy korábbi tanulmányomat) – úgy találta, hogy a felhasználás ténye ellenére e terjedelemben a jogsértés olyan minimális mértékű, hogy ez nem értékelhető az alperes kárára. E megközelítés az amerikai bíróságok által rendszeres jelleggel alkalmazott „de minimis” szabályon nyugszik. (Lelkesebbje talán tudja, hogy ez pedig még egy ókori római „de minimis non curat lex” tételből ered.)

E döntés egyértelműen figyelemre méltó, legalább két szempontból: egyrészt maga a tény, hogy a de minimis szabály elismerésre került, kiemelkedő fontosságú, lévén az más szerzői jogi jogvitákban előszeretettel kerül felhívásra és elfogadásra az Egyesült Államokban. Másrészt a tény, hogy a Ninth és a Sixth Circuit véleménye eltér egymástól, potenciális lehetőséget teremt arra, hogy – amennyiben a felperes úgy érzi, van rá ideje, pénze, energiája és kedve – az ügyet megpróbálja a Legfelsőbb Bíróság elé vinni, amely a felsőbíróságok véleményének eltérése okán („split of the courts„) elképzelhető, hogy befogadná ezt a jogi kérdést. Amennyiben bármi ilyen fejlemény lenne a közeljövőben, beszámolunk róla.

Addig is íme a Whosampled.com összehasonlítása a két dalt illetően. Valamint íme egy elemzés a Mondaq.com oldalról, és egy másik ugyaninnen.