Az EuB ismét állást foglalt a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjak kérdésében, ráadásul ismét a spanyol megoldást vette górcső alá – amit éppen a (szintén spanyol) Padawan-ügy miatt vizsgált felül a jogalkotó. Az EuB döntésének érvelése illeszkedik a korábban kialakított esetjoghoz, összességében azonban nem könnyíti meg a méltányos díjazás rendszerének tagállami újragondolását.

A Padawan-döntést követően kialakított új szabályozási környezetben a magáncélú többszörözésre tekintettel fizetett díjazást nem az érintett üres hordozók árába építve fizetik meg a másolást végző természetes személyek, hanem azt az állami költségvetésből folyósítják, vagyis az adófizetők összességét terheli. Az egyik spanyol közös jogkezelő szervezet, az EGEDA keresetet nyújtott be a fizetés rendjét ily módon meghatározó királyi rendelet megsemmisítése iránt, mivel álláspontja szerint az két okból sem egyeztethető össze az InfoSoc-irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával: nevezetesen a díj megfizetése nem a másolást végző természetes személyeket, hanem az adózók összességét terheli, másrészt pedig álláspontjuk szerint ez a rezsim nem biztosítja a díjazás irányelvben megkövetelt méltányos jellegét.

Az alapügyben eljáró spanyol legfelsőbb bíróság az EuB-hoz fordult, és két kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra. Az első annak megválaszolására irányult, hogy a díjazás állami költségvetésből történő fedezése összeegyeztethető-e az unós joggal, ha nem lehet biztosítani, hogy a díjazás tényleges költségét ne a magáncélú többszörözést végző természetes személyek viseljék. Erre a kérdésre adott igenlő válasz esetén összeegyeztethető-e az irányelvvel, hogy a díjazás összegét az egyes pénzügyi évekre megállapított költségvetési előirányzatok keretein belül kell meghatározni,

Az EuB, talán nem meglepő módon, először leszögezi, hogy főszabály szerint nem ellentétes az InfoSoc-irányelvvel egy olyan tagállami rendszer, amelyben a méltányos díjazást az állami költségvetésből fedezik (24. pont), azonban egy ilyen alternatív rendszernek is biztosítania kell a díjazás jogosultak részére történő megfizetését, valamint a részletes végrehajtási szabályainak a díjazás tényleges beszedését (25. pont). A Bíróság viszont korábbi ítélkezési gyakorlatában részletes szabályokat állított fel arra nézve, hogy kiket lehet tekinteni a díjazás tényleges teherviselőjének. Ebből következik, hogy bár vélelmeket lehet felállítani, és a díjazás bevezetését is a másolat puszta lehetősége, nem pedig azok tényleges elvégzése indokolja, a díjazási rendszernek biztosítania kell azt, hogy végeredményben a magáncélú másolat kedvezményezettjei, vagyis a természetes személyek viseljék ennek a díjazásnak a tényleges terhét.

A Spanyolország által bevezetett finanszírozási módozatból viszont az derül ki, hogy a konkrét bevételek nincsenek konkrét kiadásokhoz hozzárendelve, vagyis a költségvetési előirányzatot az adózók összessége (ideértve tehát a jogi személyeket is) fedez (39. pont), és úgy tűnik, hogy ez a rendszer nem biztosítja, hogy a jogi személyek mentesüljenek a hozzájárulás megfizetése alól, vagy kérhessék annak visszatérítését (40. pont).

Vagyis egy ilyen megoldás a fenti aggályok miatt nem egyeztethető össze az InfoSoc-irányelvvel (41-42. pont). A második kérdésre, amely lényegében a díjazás összegének méltányosságára kívánt utalni, az EuB a fenti válasza miatt nem is adott választ.

A Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatának szigorú alkalmazásával valóban erre a következtetésre juthatunk (bár azt is érdemes hozzátenni, hogy a főtanácsnok ezzel ellentétes álláspontot képviselt). A díj állami költségvetésből való fedezésének elvetése a díjazás szerzői jogi természetének is jobban megfelel. Praktikus szempontból viszont nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy ily módon a tagállamok mozgástere a méltányos díjazás rendszerének kialakítása során jelentősen szűkült. Még ha az állami költségvetésből történő kifizetést a Bíróság per se nem is utasítja el, kritériumokat állít fel ennek bevezetésére.

A döntés két további izgalmas kérdést is felvet: nevezetesen, hogy fenntarthatóak-e egyébként más olyan esetek, ahol az állami költségvetésből fedeznek szerzői jogi természetű díjigényeket (mint például a nyilvános haszonkölcsönzés esetében). Másrészt pedig, még jobban eltávolodva a normaszöveg elemzésétől, tágabb kontextusba helyezve a kérdést, a szerzői jog természete, célja és funkciója körüli diskurzus élénkülhet fel.

A döntésről egyébként a Kluwer Copyright Blog is beszámolt.