SzJSzTémák #4.1

Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2016. áprilisi száma – idén először – újra tartalmazott Szerzői Jogi Szakértő Testületi szakvéleményeket. Hármat ugyan, de ma ezek közül csak kettőt tekintünk át (a harmadik inkább formális, semmint tartalmi választ ad a megkeresésre). A témák: népdalok előadásainak védelme és szoftverhasználati kérdések.

Az SzJSzT-01/15-ös számú szakvélemény lényegében arra kereste a választ, hogy egy 1976-os hangfelvételen hallható előadást felhasználtak-e egy filmalkotásban. Az előadás népdalokat éneklő, úgymond “adatközlő” személyhez köthető (R.K. monogrammal), és a jogvita egyúttal azt is felveti, hogy ezen “adatközlő” személynek nincs semmilyen jogosultsága a népdalra vonatkozóan. Az eljáró tanács körültekintő, mégis tömör, precíz válaszában hangsúlyozta, hogy nagyon valószínű, hogy R.K. hangja hallható a filmrészletben, ám ennek teljes kétséget kizáró megállapítása csak zenei összehasonlító szoftverrel lenne lehetséges. A tanács ugyancsak jelezte, hogy mivel R.K. egy, a “cigány népi dallamkincs” részét képező tételt énekel a vitatott hangfelvételben, arra nézve szerzői jogokkal – az Szjt. 1.§ (7) bekezdésében foglalt kizáró szabályra tekintettel – nem rendelkezhet. Ugyanakkor, érvelt a tanács
“a filmben felhasznált dal előadásmódja kétséget kizáróan magán hordozza előadójának saját stílusát, személyiségjegyeit, sajátos előadásmódját, így az előadóművészi jogi szempontból védett előadásnak minősül.”
A tanács ezek után már csak azt vizsgálta, hogy egy ilyen védett előadás átemelése beilleszthető-e valamely szabad felhasználási esetkör keretei közé (mert ha igen, akkor nem volt szükség engedélykérésre). A potenciálisan szóba jövő idézés feltételeit azonban a tanács szerint nem teljesíti a film. Mert bár rövid, 20 másodperces a részlet, az eredetihez hű, és az átvevő mű is egyéni-eredeti jellegű alkotás, azonban a tanács szerint kérdéses a legitim cél megléte. Egészen pontosan:
“az idézés mint szabad felhasználási esetkör létjogosultságához ugyanis az is szükséges, hogy az z átvevő mű mondanivalóját alátámassza (vagy ellentételezze), azt illusztrálja, kiemelje, megmagyarázza.”
Az SzJSzT-06/15-ös számú szakvélemény egy bonyolult szerződéses konstrukció szerzői jogi elemzésére vállalkozott.A jogvita nagyjából abból eredt, hogy a peres felek számos szerződést kötöttek egymással, amelyek egy része biztosított azonban csupán az alperesnek lehetőséget arra, hogy a licencelt szoftvereket használja (vagy frissítse) saját üzletkörén belül egyedi számítógépeken vagy hálózatos rendszer esetén egy központi szerveren. Az alperes ugyanakkor 2008-ban egy másik céget (a másodrendű alperest) bízott meg azzal, hogy a kérdéses szoftvereket egy másik helyszínen egy terminálszerverre telepítse, s hogy onnan e programokat egyedi számítógépekről a végfelhasználók elérhessék.

A tanács első érdemi megállapítása az volt, hogy a peres felek közötti szerződések csupán 2008-ig engedtek felhasználási jogot az alperesnek, minden további szerződés csak a frissítést tette lehetővé, érvényes licenciát nem adtak, mivel a felhasználási szerződések számos fogalmi elemét mellőzték vizsgálni. A tanács végkövetkeztetése szerint

“nem felhasználási szerződés, hanem megbízási/vállalkozási jellegű szerződés [jött létre], amely szerzői jogi jogosultságot az elsőrendű alperes oldalán nem keletkeztet.”

A tanács egyébként a kibocsátott számlák tükrében is ugyanerre a következtetésre jutott, mivel azok is kifejezetten a frissítés tényére utaltak, és nem a licenciára.

A szakvélemény ugyancsak fontos megállapításokat tett a tekintetben, hogy a szerződések által érintett szoftvereket valójában volt-e lehetősége az első- és másodrendű alpereseknek terminálszerverre telepíteni, és ahhoz hozzáférést biztosítani. Az eredeti szerződések ugyanis ezt gyakorlatilag kizárták, amikor saját üzletkörén belüli, (eredendően) 58 számítógépre történő egyedi telepítést tették lehetővé. Így hiába is jelenti technikailag ugyanazt a terminálszerverről történő, szoftverhez való hozzáférés, mint az egyedi telepítés és ily módon történő használat, ha ugyanis erre a szerződés nem adott konkrét felhatalmazást (még pontosabban, az Szjt. 59.§-ával összhangban eltérő tartalmú rendelkezést tartalmazott), akkor a funkcionális egyenértékűség sem mentesít a szerzői jogok megsértéséből eredő következmények viselése alól.

A szakvélemények részletes bibliográfiai adatai:
SzJSzT-01/15 – Népdal felhasználása filmzene részeként, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2016. április, p. 185-189.
SzJSzT-06/15 – Szoftverfelhasználási szerződés értelmezése, terminálszerveren történő szoftverfuttatás szerzői jogi megítélése, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2016. április, p. 193-217.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.