Kezdjük is a frissebb résszel, amely a sorozat jelenleg futó utolsó (7.) évadának 12. része, amely a „Tracks” címet viseli. A rész központi jogi kérdése egy internetes videomegosztóra felkerült felvétel kapcsán bontakozik ki. A zenész egy gyermekéhez írt szerzeményét játssza el rajta, amely természetesen hamar népszerűvé válik az interneten. A művésszel szerződő lemezkiadó cég viszont magának követeli a zeneszám jogait azt állítva, hogy a  közöttük lévő szerződés még hatályos. Ebben ugyanis két album felvételében állapodtak meg, amelyeknek ugyanazt a stílust, „genre”-t és hasonló minőséget kell képviselniük. A lemezkiadó állítása szerint viszont zenészünk második albuma nem felelt meg ennek a kritériumnak, az új szerzemény viszont annál is inkább, így a zenész megsértette a közöttük lévő szerződést. Az előzetes egyeztetések és a bíróságon a tárgyalás során két érdekes, a szerzői jog lényegét, mibenlétét érintő kérdés is felmerült (a szerződéssel kapcsolatos jogi problémák mellett persze).Az egyik a műfaji, és stílusbeli azonosságot érintette, a másik pedig értelemszerűen a szerzői mű alapvető kritériumával, az egyéni, eredeti jelleggel foglalkozott.

Érdemes megnézni azokat a jeleneteket, amelyekben alperesi és felperesi szakértők elemzik, hogy mi tekinthető pop zenének, milyen jellemzői és ismertetőjegyei vannak. Ilyen vagy olyan módon végül is mindkét szakértő arra a megállapításra jut, hogy nagyon nehéz a pop zenének általános érvényű definíciót adni, pontos kritériumait felállítani. Fontos, érdekes, és vitaindító gondolatok fogalmazódnak meg a stílus kapcsán a művészi alkotófolyamatról is, és általában arról, hogy a művészetet nem lehet beskatulyázni.

Ez elvezet minket egyébként a szerzői jogi védelem alapvető kritériumaihoz is, amely viszonylag alacsonyan van meghatározva éppen az alkotói önkifejezési formák változatossága miatt. A kérdés tehát, hogy hol húzhatóak meg azok a határok, amelyen túllépve az ihlet forrásából mű formálódik. Az alkotás folyamatában, és az ennek eredményeként létrejövő műben  hol lelhető fel az alkotó személyiségének kivetülése, amely az egyéni, eredeti jelleget jelenti az egyébként építőkövekként használt ihletforrások között. Ahogyan az egyik szereplő szájából elhangzik, ha egy zeneszámot megfelelően apró elemeire bontjuk szét, akkor szükségképpen találunk egyezést más művekkel. És éppen ez az egyik alapvető kérdése a védelem megállapításának: a zeneszámot egységében vizsgálva kell róla állást foglalni, vagy pedig elemeire lebontva, a kottára, a használt hangszerekre stb. Hiszen nem egyszer fordult már elő, hogy laikus fül számára hasonlóan szóló két zeneműről kiderült, hogy a kottázásukban semmi hasonlóság nem lelhető fel.

Hasonló a jogi probléma a másik említésre méltó részben, amely az 5. évad 11., „Goliath and David” címet viselő epizódja. A részeket emellett az is összeköti, hogy ugyanaz a zenész a főhős ügyvédnő ügyfele. Ebben a részben zenészünk engedélyt szerzett egy másik zeneszám felhasználására. Lényegében ez azt jelentette, hogy az eredeti rap szöveget megtartva egy fülbemászó popzenét írt. Csakhogy egy zenés tehetségkutató tévéműsor az ő pop verzióját használta fel, amit a műsor résztvevői adtak elő, természetesen zenészünk engedélye nélkül, és persze millió dolláros üzletet generálva a dalból. Mint utóbb kiderült, sajnos az engedélyt eredetileg csak a mechanikai többszörözés jogára szerezte meg, átdolgozásra azonban nem. Az ügyvédek hathatós közbenjárására gyorsan ez utóbbit is megkapja. A tévéműsort gyártó csatornának viszont az eredeti szerző az átdolgozás jogára kizárólagos jogot adott a műsor elkészítése előtt. Vagyis a helyzet hirtelen fordult: úgy tűnik, hogy zenészünk sérti meg a tévécsatornának a zeneművön fennálló jogait és nem fordítva. A bíró úgy dönt, hogy mivel egy nem engedélyezett átdolgozásról van szó, annak egyértelmű felhasználása nem jogsértő, pláne, hogy a tévétársaság rendelkezett az eredeti mű átdolgozásának jogával.

Az ügyvédek viszont nem hagyták annyiban a dolgot, azzal érveltek, hogy egy rap szöveg Rick Astley stílusában való előadása valójában paródia, az eredeti zeneszám kigúnyolása. A transzformatív jelleg miatt viszont a felhasználási engedélytől függetlenül is a mű szerzői jogi védelmet élvez. Erre reflektálva a tévétársaság ügyvédei azzal álltak elő, hogy az eredeti rapszám, illetve annak szövege maga is parodisztikus, vagyis a kérdés, hogy lehet-e paródiából paródiát előállítani? A szövevényes ügy megoldása végül egy váratlan fordulattal következett be, amelyet nem árulok el, a kíváncsi olvasóra bízom, hogy járjon utána a gordiuszi csomó átvágásának. Annyit viszont leszögezhetek, hogy természetesen ezekre a már-már filozófiai kérdésekre a sorozat nem adott választ.

A sorozat mindkét epizódja körüljárja, hogy két mű közötti hasonlóság mikor állapítható meg, illetve mikor egyéni, eredeti jellegű mű, a kérdések különböző szegmenseit vizsgálva. Fontos, hogy ez a problémakör közérthető módon felvetődik, és még ha válaszokat nem is feltétlenül kapunk (ez nem is egy sorozat dolga), de legalább kiindulópontot szolgáltathatnak egy szerzői jogi diskurzushoz.