Hajdú Dóra disszertációja védésre vár

Hajdú Dóra kollegina tavaly ősszel szegeden műhelyvita keretében adott számot doktori kutatásainak gyümölcséről. Tartalmas fejlesztőmunka eredményeként elkészült a végső verzió, melyet egy francia rezümé egészít ki, hiszen a védés – június 10-én – Párizsban lesz.

Büszkének lenni könnyű, ha valaki olyat tesz le az asztalra, mint Hajdú Dóra. A közös jogkezelés témakörének újító megközelítésű feldolgozását adó mű, mely minden elemében kielégíti a doktori fokozatszerzési eljárás által támasztott követelményeket, a mai naptól elérhető a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának repozitóriumán keresztül. Nem csak az erős idegzetűeknek és a szerzői jog iránt rajongóknak ajánlom a kötetet, hanem azoknak is, akik kifejezetten szeretnének egy kicsit mögé látni annak, hogy miért is olyan fontos a közös jogkezelés, az – legalábbis részben, hiszen nem minden esetkört dolgozott fel Dóra – milyen feladatok ellátására szolgál, és hogy ez valójában érték-e vagy hátrány. (A felvetés költői, a válasz természetesen az első.)
A védésről, amely rendhagyó módon virtuális keretek között fog zajlani (a bíráló bizottság egy része Skype-on keresztül fog becsatlakozni az eseménybe), június 10-ét követően beszámolunk. Reményeim szerint komoly gratulációk közlésével egyetemben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük