Részesülhetnek-e a kiadók a magáncélú másolásra tekintettel fizetett díjakból?

A magáncélú többszörözésre tekintettel fizetett méltányos díjazás kérdése a Padawan-döntés óta folyton visszatérő témája az EuB elé kerülő előzetes döntéshozatali kérdéseknek. A saga újabb epizódját a HP Belgium és a Reprobel közötti perben előterjesztett előzetes döntéshozatali kérdés jelenti, amely a korábban felmerültekhez képest egy újabb aspektust adott a témakör eddigi elemzéséhez.

Ez az újabb témakör pedig a feltett kérdések közül szám szerint a harmadik, amely arnnak a tagállami gyakorlatnak az InfoSoc-irányelvvel való összhangjára kérdez rá, amely a kiadókat is részesíti a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjakból. A feltett kérdés egészen pontosan így szól:

“Úgy kell‑e értelmezni a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése a) pontját és 5. cikke (2) bekezdése b) pontját, hogy azok lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy a jogosultaknak járó méltányos díjazás felét a szerzők által létrehozott művek kiadóinak juttassák, anélkül hogy a kiadókat bármilyen kötelezettség terhelné arra nézve, hogy biztosítsák akár közvetve is, hogy a szerzők részesüljenek a tőlük elvett kompenzáció egy részében?”

A kiadók bevonása a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjakba érzékeny terület, hiszen a kiadók nem bírnak szerzői vagy szomszédos jogi jogosultsággal. Mindazonáltal a kulturális iparban jelentős szereplők, erős pozíciójukat pedig a kiadói szerződéseknek köszönhetik, melyek révén bizonyos vagyoni jogokat gyakorolhatnak. A magáncélú többszörözés tekintetében természetesen a többszörözés jogának gyakorlása bír relevanciával, erre tekintettel (vagyis elismerve, hogy a magáncélú többszörözés számukra is hátrányt okoz) részesítette őket a belga jogalkotó a beszedett díjakból. A belga példa ráadásul nem egyedi eset, Magyarországon és és Franciaországban is találhatunk hasonló rendelkezéseket a szerzői jogi törvényekben. Ez egyben annak is indikátora, hogy a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjazás funkciója túlmutat a szerzői jog keretein belül maradó értelmezésnél, vagyis több annál, semmint egy egyszerű kompenzációja a jogosultak kizárólagos engedélyezési jogától való megfosztásának. Jelzi, hogy a díjak, éppen átalányjellegük miatt, alkalmasak arra, hogy részben kultúratámogató, további alkotásra ösztönző szerepet is betöltsenek. Ehhez hasonló indikátor egyébként a szociális és kulturális célú felhasználás.
Az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre adott válaszokat tehát mindennek figyelembevételével érdemes röviden elemezni. A főtanácsnok indítványában amellett érvelt, hogy a tagállamok fenntarthatnak egy olyan sui generis díjazási rendszert, amelyben a kiadóknak a magáncélú másolatokkal okozott hátrányt veszi figyelembe, és ezt kompenzálja. Ezt azonban nem lehet a szerzők javára biztosított díjazás rovására bevezetni. Sőt, a kiadókat nem lehet olyan kulturális vagy szociális intézményként kezelni, amelynek javára történő kifizetésekről a Bíróság korábban már megállapította, hogy azok összeegyeztethetőek a méltányos díjazás funkciójával. Ezek alapján tehát a magyar és francia megoldás, amely a díjrendszer szerves elemeként tartja fenn a kiadók díjazását, nem tekinthető a főtanácsnok szerinti sui generis rezsimnek.
Bár impozánsnak tűnik a főtanácsnok érvelése, veszélyeket is rejt magában. A főtanácsnok igyekezett egy olyan értelmezést adni, átvágja az InfoSoc-irányelv gordiuszi csomóját és lehetőséget biztosít a tagállamoknak hasonló rendszer fenntartására. Az InfoSoc-irányelv 5. cikk (2) bekezdés a) pontja ugyanis nem utal a kiadókra, mint a díjazás jogosultjaira. Vagyis az irányelv szoros értelmezéséből az következne, hogy nem lehetnek egy ilyen tagállami díjrendszer jogosultjai. A sui generis díj ötlete ebből a szempontból nagyszerű megoldásnak tűnik, más oldalról megközelítve a kérdést viszont úgy tűnik, mintha a tagállamoknak lehetőségük lenne az InfoSoc-irányelvben nem foglalt kulturális célú díjazás bevezetésére, amely ráadásul kvázi kapcsolódó jogi jogosultsággal ruházza fel a kiadókat.

A Bíróság józanságról tett tanúbizonyságot, amikor kimondta, hogy mivel a kiadók nem szerepelnek az irányelv alapján a méltányos díjazás jogosultjai között, nem részesülhetnek ebből a díjból. A Bíróság tehát nem különálló díjkategóriaként, hanem a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjak részeként tekintett a kiadóknak biztosított részesedésre. Ez pedig ily módon megnyirbálja a szerzők számára kifizethető összegeket, vagyis a díjrendszer ilyen módon történő fenntartása a szerzők számára hátrányos.

A tagállami szerzői jogok tehát nem biztos, hogy megfelelnek az EuB által adott értelmezésnek, és mint láttuk, a főtanácsnok megoldása is problémás. Ráadásul a kérdésfeltevés módja és a rá adott válasz egy újabb értelmezési dimenziót nyit meg, amelyre a későbbiek során talán választ kapunk. Ez pedig arra vonatkozik, hogy a kiadóknak juttatott díjazás beépítése a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjak rendszerébe összeegyeztethető-e az InfoSoc-irányelvvel abban az esetben, ha a kiadók az így kapott összegeket közvetetten vagy közvetlenül a szerzők javára használják fel.

Az ítélettel összefüggésben lásd a Kluwer Copyright blog bejegyzését.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.