Tévúton a Btk.? Vagy valami egészen más…

A napokban volt szerencsém részt venni dr. Ujhelyi Dávid bloggertársam előadásán, mely a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület által, közösen megrendezett szakmai ankéton hangzott el, és a jelen bejegyzésem címében is jelzett, “Tévúton a Btk.?” felvetéssel foglalkozott.


btkA tények kedvéért

A felvetés alátámasztásaként a bevezető gondolatok között áttekintést kaphatott a hallgatóság a szerzői jog büntetőjogi vetületének fejlődéstörténetéről, számomra például újdonságként hatott, hogy az eleve szabálysértési alakzatként jelent meg, még 1983-ban, a 19/1983. (VI. 15.) MT rendelet alapján.

Az előadásban ezután dr. Ujhelyi Dávid áttért a jelenleg is hatályos, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény elemzésére, külön kiemelve a felhasználási módok, a vagyoni hátrány és a jövedelemszerzés kérdéskörét. Az elemzés szerint az 5. bekezdés de facto dekriminalizáló szerepe megkérdőjeleződhet a joggyakorlatban azáltal, hogy csak két felhasználási magatartást, a többszörözést és a lehívásra történő hozzáférhetővé tételt emeli be a Btk.-rendszerébe, míg más felhasználási cselekményeket nem.


Ezen a ponton kitért a szakértők szerepére is, melyben megemlítette azt a helytelennek tűnő gyakorlatot, hogy a szerzői jog megsértésével összefüggő történeti tényállások feltárásához igénybe vett igazságügyi informatikai szakértőktől a bíróságok, illetőleg a nyomozó hatóságok gyakran nem csak tény, hanem jogkérdések megválaszolását is (el)várják.


A nemzetközi szabályozási környezet áttekintése során jelezte, hogy a kalózkodás nemzetközi jogi értelemben a szellemi alkotások tekintetében nem értelmezhető, mint arra egyébként Dr. Mezei Péter a szerzői jog, dr. Harkai István a nemzetközi jog oldaláról, más tanulmányaikban már rámutattak, egyben előre bocsátotta, hogy a TRIPS 61. cikkének angol nyelvű verziója az aláíró félre bízza annak az eldöntését, hogy kell-e egyáltalán szabadságvesztéssel fenyegetni a szerzői jogot sértő magatartásokat, vagy sem.

Végezetül kitért a vagyoni hátrány mértékének a meghatározásával kapcsolatos problémakörre, melyben bemutatta az egyáltalán nem koherens joggyakorlat által követett számítási lehetőségeket, úgy is, mint a kis- nagyker árakat, licenszia-díjakat, jogosulti nyilatkozatokat. A javaslata alapvetően kétféle megoldást kínált: egyfelől egy akár bonyolult rendszert tartalmazó, rendeletben meghatározott, taxatív listát, ami ebből fakadóan majd folyamatosan módosítandó lenne, vagy az adott esetben ugyancsak bonyolult tiszta haszon megállapítását.

Előadásában utalt még arra az érdekes tényre is, hogy a szabálysértési alakzat feltámasztásakor számos eljárás megszűnt mondván, hogy a cselekmény elkövetésekor az nem volt szabálysértési törvénybe ütköző (merthogy akkor még bűncselekménynek minősült).

Íme az előadásának prezentációja:

Csak az nem érti, aki nem akarja

Az előadásra Dr. Vadász Viktor, a Fővárosi Törvényszék büntetőkollégiumának bírója hosszas elemzéssel, mondhatni kritikával válaszolt, gyakran utalva a még meg sem jelent, így a hallgatóság zöme előtt nem is ismert cikkre, melyet a témakörben ugyancsak  dr. Ujhelyi Dávid jegyez, és amely az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében fog megjelenni.

A bíró úr szerint túl korai egyébként erről a kérdésről beszélni, mondván, hogy úgyis a bírói gyakorlat fog a kérdésben dönteni, és a kezdeti bizonytalanságok, netalán ellentmondó ítéletek (jogbiztonság?) által kikövezett joggyakorlat útján majd eljuthatunk a megfelelő útirányba, vagy ha mégsem,  – gondolom – majd akkor lesz számára aktuális a kérdéskör.

A szakértői kirendelés kapcsán úgy véli, hogy a bírói gyakorlatnak nem egyszer szüksége van speciális segítségre, ezért – általánosságban – nem talál semmi kivetnivalót a szakértői munkában, bár elismeri, hogy a bizonyítási eljárásban, a bizonyítékok szabad értékelése során akár egyetlen okirati bizonyíték is “felülírhat” egy máskülönben jól alátámasztott szakértői tanulmányt is.

Az új büntetőjogi szabályozási koncepciót a megítélésem szerint, a szavai alapján inkább tartja megfelelőnek, mint a korábbit, amikor a gyakran számos jogosultat sértő történeti tényállás “sokezer rendbeli” bűncselekmény megvalósulását jelentette, aláásva a rendbeliség jogdogmatikai szerepét, ami miatt nem ritkán súlyosbító körülményként sem értékelte azt a bíróság.

Ő is utalt a szabálysértési alakzat megjelenésével kapcsolatos visszás helyzetre, melynek nyomán számos bűncselekmény elkövetője mentesült a felelősségre vonás alól azáltal, hogy a szabálysértési értékhatár miatt, ugyan szabálysértési eljárás lefolytatásának helye lett volna, de mivel az a cselekmény elkövetésekor nem volt szabálysértésként meghatározva, ezért eljárni sem lehetett vele szemben. Véleménye szerint egy-egy módosítás gyakran okozhat ilyen helyzeteket és nem talál kivetnivalót a jelenséggel kapcsolatos joggyakorlatban sem.

Mementó

A kritika kritikája véleményem szerint mindenképp érdekes volt, hiszen egy, a működési elvébe és gondolati racionalitásába betekintést ritkán engedő professzió véleménye hangzott el, retorikailag is élvezhetően felépített előadásmóddal párosulva, egy olyan bíró szájából aki jól láthatóan alaposan tanulmányozta az előadás tárgyát.

Az esemény azonban számomra mégis kétség kívül az ő szavaival terelődött szép lassan a szürrealitás vágányára, amikor dr. Ujhelyi Dávid véleményének ellenpontjaként jelentette ki, hogy a büntetőjogi megközelítésre márpedig szerinte igenis szükség van, mert a jogkövető tudat nincs meg a társadalomban, noha ennek ellenkezőjét (mármint a teljes dekriminalizáció szükségességét) dr. Ujhelyi Dávid emlékeim szerint egyszer sem állította.

Ezt a folyamatot Tomori Pál, a szakmai vita moderátora azzal katalizálta, hogy úgy vélte, hogy az igazságügyi informatikai szakértői munka kritikája kapcsán a Szerzői Jogi Szakértői Testület lett megszólítva, annak ellenére, hogy a kritika nyilvánvalóan nem a testületre vonatkozott. Mivel szerintem teljesen egyértelmű, hogy nem ők lettek megszólítva, így válaszukat most mellőzném és beszámolnék inkább arról, hogy a szürrealitás vágányán tovább robogva a felszólalók a szakmai vita kedvéért sem voltak hajlandóak a “kalózkodás” szót mellőzni, sőt már-már úgy tűnt, hogy egy igazi kalóztól sem riadnának vissza, olyan hevesen álltak ki a jelenlegi szabályozási koncepció és egyben joggyakorlat mellett.

Ezen igyekezeten ütött apró rést az Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársának a “beismerése”, hogy valóban nem a jogalkotói szándékot tükrözte a “kvázi amnesztia”, és ezt a visszás helyzetet orvosolták is később. Abban egyébként mindenki egyetértett a teremben, hogy a polgári jogi jogérvényesítés gyakorlatilag nem működik ma Magyarországon, ezért légiesen átlépve az ultima ratio követelményén, illetve azon a tényen, hogy változtatni lehetne akár ezen is – ahogy egyébként a bíró úr korábban megjósolta – egyöntetű volt a vélekedés, hogy a büntetőjogi út legalább jól működik. Ahogy egy ügyvéd úr fogalmazott: a bejelentést követően 24 órán belül már intézkedik is a NAV, miközben polgári jogi úton mindez hetekbe-hónapokba kerül.Ugyanő állt ki a terjedő joggyakorlat mellett, miszerint a kár mértékének meghatározásánál elsődlegesen a jogosult nyilatkozatát kellene alapul venni, merthogy ki tudná jobban, hogy mekkora kár keletkezett, mint a károsult, mire dr. Ujhelyi Dávid válaszában tájékoztatta az ügyvéd urat, hogy sajnos nem tartja kizártnak a jogosulti nyilatkozattal történő visszaélésszerű gyakorlat kialakulását. A rendeleti úton történő meghatározás felvetésénél egyébként sokak szemében láttam a csalódottságot, hogy ezt lényegében ők is kitalálhatták volna, de a többségük ismereteim szerint nem tette.

Az egyik jogvédő szervezet képviselője szerint a megoldást a terjesztési hálózat idejekorán történő lekapcsolása jelenti, például a DMCA/Elker tv. szerinti megkeresés eredménytelensége esetén, a digitális adattartalmak hozzáférhetetlenné tételének a segítségével, ami egy érdekes lehetőséget jelentene, bár nehezemre esett nem hozzászólnom a témához, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ismereteim szerint leginkább az engedéllyel nem rendelkező szerencsejáték szervezők hozzáférhetetlenné tételében jeleskedik az nCore helyett, igaz nem a Btk. vagy a Be, hanem a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény alapján, sőt teszik mindezt – halkan jegyzem meg – oly módon, hogy szerintem ezzel egyébként számos alapvető jogelvet megsértenek. Gyakorlatuk tehát mindenesetre már van benne.

Az viszont ennél sokkal fájóbb tapasztalat volt a részemről, hogy a büntetőjog ultima ratio szerepét a felszólalók zöme már rég az iskolapadban felejtette, de az est fénypontjaként megszületett ennek is a magyarázata a hallgatóság soraiban: azért nem probléma mindez, mert ha a szerzőt sérelem éri, akkor a társadalom tagjaként éri, sok szerző meg a társadalom egy jelentős része, ami pedig már közügy, tehát a szerző(k) védelme meg közérdek:

 no problem.



Ezt én viszont nem mondom, mert nem csak a Btk. van tévúton, hanem az is, aki azt hiszi, hogy érdemi változások történhetnek a vizsgált területen (mint a vagyoni hátrány kérdéskörének rendezése, a jogalkalmazói kör felkészítése, a polgári jogi jogérvényesítés reformja), aminek számtalan okát és a szereplők érdekeinek az elemzését ezúttal az olvasók fantáziájára bíznám, illetve egy külön bejegyzést szentelnék majd a kérdéskörnek.

Van azért még remény, kérdés, hogy mennyi

Mindenesetre a szakmai viták ellenére, amik néha a homoúsziosz vagy homoiusziosz vitájára emlékeztetnek engem, mintegy csak kapargatva a problémák felszínét úgy tűnik, hogy szerencsére nem ment még el a kedve az ifjúságnak, azon belül is a joghallgatóknak a terület tanulmányozásától és vizsgálatától.

Szerencsére Apáthy István szellemi öröksége ápolásának jegyében a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület rendszeresen pályázatot ír ki az Apáthy István-díjra, amelynek átadására 2015-ben is a szakmai ankét végén került sor.

“A pályázat célja a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok tudományos igényű művelésének elősegítése, az e terület iránt elmélyült érdeklődést tanúsító joghallgatók ösztönzése. A 2002-től kezdve évente kiírt pályázatra az Egyesület olyan szerzői jogi témában, magyar nyelven írt, a kiírás tanévében elkészített szakdolgozatokat (diplomamunkákat) várt, melyeket a jogász alap-, illetve posztgraduális képzés keretében nyújtottak be a felsőoktatási intézmények jogtudományi karain, és nyilvános közlésre korábban még nem kerültek.” – olvasható az Apáthy-díj honlapján.

Ezúton is gratulálok a magam és szerintem a bloggertársaim nevében is az alábbi díjazottaknak a 2015-ben meghirdetett pályázat kapcsán:

I. helyezett: Viltsek Anna, “A kiadói szerződések jogi szabályozásával kapcsolatos kérdések.”
Konzulens:  Dr. Tattay Levente

II. helyezett: Dr. Szabó János, “A szoftverek szerzői joga.”
Konzulens: Dr. Faludi Gábor

Az anyagi elismerés mellett a díjazottak lehetőséget fognak kapni az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében történő publikációra is. Hogy a most díjazottak mernek-e majd hatni is, nem csak alkotni, az pedig már az ő felelősségük lesz.

Kommentek:

komment

8 gondolat “Tévúton a Btk.? Vagy valami egészen más…”

  1. Aniko Gyenge says:

    A közérdek nem ebben a kontextusban merült fel, ha jól emlékszem arra, amit szoktam gondolni erről a kérdésről 🙂 Amit a Btk. büntetni rendel, az a szabályozás célja szerint általában nem csak az egyes sértettek saját érdekeinek védelmében történik (ennek az érvényesítésére való a magánjog), hanem a köz érdekében is. Ez következik a Btk. preambulumából is, egyébként, meg abból az eljárási sajátosságból is, hogy az ügyész az eljárásban az államot képviseli, és a konkrét jogosult/sértett ebben az eljárásban másodrangú szereplő. Az én állításom az volt, hogy nem mondható az, hogy a büntetőeljárás magánérdekeket szolgálna abban az értelemben, ahogy az a polgári eljárásokban történik. A büntető eljárás a közérdeket érvényesíti, és közérdek a szerzők (az összes szerző) hatékony védelme is.
    A többi hasonló bűncselekmény esetében is azért alkalmazzuk a büntetőjogot, mert közérdek az emberi méltóság védelme, a magánszféra védelme, az élet védelme, a személyes adatok védelme, stb. Ettől még van a sértettnek magánérdeke, de ahhoz, hogy az adott jellegű jogsértés össztársadalmi szinten is elismerten helytelenített legyen, a büntetőjog szolgál segítségül.
    Ettől még lehet enyhíteni btw, különösen a szab veszt büntetésen, ami ebben a terjedelmében a magyar jogban teljesen felesleges és ezt alá is lehetne támasztani rengeteg adattal, még ha a generális preventív hatását egy enyhítés előtt meg is kéne mérni.

  2. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Én egyetlen kommenttel (kis adalékkal) járulok hozzá az elhangzottakhoz, melyeket nem volt módomban élőben végig kísérni. Ez pedig az, hogy bár a jelenlegi Btk.-s tényállás "jogtörténeti" fejlődésével kapcsolatos fejtegetések helytállóak, az nem elfelejtendő, hogy a büntetőjogi védelem sosem volt idegen a szerzői jogtól. Az 1884-es első törvény még büntetőjogi szankciókat rendelt alkalmazni a jogsértőkkel szemben, de már az első, Szemere-féle szerzői jogi törvényjavaslat (1844) is ezen a talajon nyugodott, többek között az akkor még gyakorlatilag hiányzó egységes magyar magánjog hiányában.

  3. Gyömbér Béla says:

    Köszönöm a kiegészítést, a csalfa emlékezetem megtréfálhatott, mindenesetre abban egészen biztos vagyok, hogy egy-két összetett mondatnál több bizonyosan nem hangzott el, úgyhogy legalább most kifejtésre került ez a megközelítés is.

  4. Gyömbér Béla says:

    A témakör iránt érdeklődők számára Mezei Péter tanulmánya a történeti kérdésekről itt érhető el:

    http://jesz.ajk.elte.hu/mezei19.html

  5. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Aranyos vagy Béla, nem a reklámért írtam 🙂

  6. dr. Ujhelyi Dávid says:

    Kedves Tanárnő!

    Az észrevétel jogos, jogi értelemben valóban lehet vitatni, hogy magánérdekek kikényszerítése történik-e, úgy (olyan értelemben) ahogy a polgári peres eljárásokban. Én azt akartam felvetni, hogy viszont de facto erre használják, ami nem fér bele az ultima ratio-ba, még akkor sem, ha magánjogi út jelen állapotában nem alkalmas jogérvényesítésre. Ezt egyébként nem én találtam ki, a tanulmányban több helyen hivatkozok hazai és külföldi szerzőket egyaránt, akik hasonlóan vélekednek, sőt Lendvai ügyvédnő úgy emlékszem szintén beszélt hasonló tendenciákról december 1-én. Nekem egyébként nem volt szándékom az ankéton senkit megsérteni (remélem szándékon túl sem sikerült), tőlem jóval érdemesebb kollégák nyilatkoztak, ezt természetesen tiszteletben tartom.

  7. dr. Ujhelyi Dávid says:

    Én egyébként azzal teljes mértékben egyet értek (ezt hangsúlyoztam az ankéton is), hogy büntetőjogi védelemre szükség van. Én csak azt mondom, hogy nem így 🙂

  8. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Dávid, ezért is írtam, hogy mivel nem voltam ott, nem tudom, pontosan hogy hangzott el. A büntetőjogi beágyazottság egyébként érdekes, mert egységes magánjog híján az állami kikényszerítés tűnt anno a legegyszerűbbnek. Azért a magánjog fejlődésével áttértek – szerintem helyesen – a magánjogi/szerzői jogi jogérvényesítésre. Az 1983 óta tartó fejlődés mára idáig jutott. És örömmel olvastam fentebb, hogy erről sok a pro és kontra érv – tehát tényleg van értelme róla vitázni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.