Iparjogvédelmi és szerzői jogi konferencia Visegrádon – ingyenes részvétel fiataloknak

A lentiekben változatlan tartalommal közzéteszem a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület felhívását, amelynek értelmében egyetemi hallgatók és 35 év alatti szakemberek pályázhatnak arra, hogy ingyenesen részt vehessenek az Egyesült rendes, éves szellemi tulajdonvédelmi konferenciáján. Tessék pályázni!

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAGYAR IPARJOGVÉDELMI ÉS SZERZŐI JOGI EGYESÜLET (MIE) pályázatot hirdet egyetemisták és 35 év alatti fiatal szakemberek részére a „Múlt – jelen – jövő a szellemi tulajdon világában” című kétnapos szakmai konferencián történő térítésmentes részvételre.
A szakmai program és regisztrációs lap elérhető a MIE honlapján (www.mie.org.hu). 
Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel Visegrád****

Időpont: 2015. november 25-26.

A konferencián történő térítésmentes részvételt a GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONT-tól kapott pályázati támogatás összegéből finanszírozzuk. A támogatás alapján a konferencián legfeljebb 15 hallgató vagy 35 év alatti, ezen a területen gyakorlaton lévő, vagy dolgozó fiatal szakember a részvételi díj megfizetése nélkül vehet részt (kétágyas szobában történő elhelyezéssel).
A pályázathoz kérjük csatolni a konferencia jelentkezési lapját, a pályázó önéletrajzát és motivációs levelét, valamint egy ajánló javaslatát.
A pályázat leadási határideje: 2015. október 22.
Kérjük a pályázatot a következő címre elküldeni:
E-mail: racsek.zsoka@mie.org.hu
Tel./Fax: +36-1-353-1661
További információk: +36-1-353-1661 (Racsek Zsóka)
Budapest, 2015. október 05.
dr. Szecskay András, elnök
dr. Pethő Árpád, ügyvezető elnök
Dr. Sasvári Gabriella, alelnök”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük