Booxup – megússza vagy „bookta” lesz?

A fenti gyengécske szójátékkal arra a rendkívül izgalmas kérdésre szerettem volna felhívni a figyelmet, ami a francia Booxup szolgáltatásával összefüggésében felmerül: jogszerűen működik-e az a start-up, amely „kiközvetíti” a felhasználókat, és segíti őket a könyveik kölcsönbe adásában?

A szolgáltatásra az 1709Blog hívta fel a figyelmemet még szeptemberben, de csak most jutottam oda, hogy leírjam a gondolataimat vele kapcsolatban. A szolgáltatás lényege nagyon egyszerű: bárki regisztrálhat a rendszerbe, online megosztja másokkal a rendelkezésére álló „könyvtár”, vagyis a kölcsönbe adható tételek alapadatait. Bármely más regisztrált felhasználó ezek alapján „bejelentkezhet” egy-egy kötetért, és annak kölcsönbe adását kérheti. Az átadás-átvétel ezt követően már a felek által megbeszélt helyen és időben történik. Vajon ez a modell sérti a francia jogot (ahol a Booxupot létrehozták)? (A kérdésfeltevés apropóját az adta, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság állítólag „járt a cég irodájában”.)
Az 1709Blog szerzője, Marie-Andree Weiss, alaposan körbejárta, hogy a francia szerzői jogi törvény előírásai alapján vajon milyen válasz születne a fenti kérdésre. Az ő véleménye szerint összességében nincs mitől félnie a start-upnak. Egyetértek. A modellről összességében elmondható, hogy egy közvetítő kapcsolja össze a végfelhasználókat, amelynek tárhelyén adatok (szerzői jogilag nem védett információk) kerülnek többszörözésre. Fontos körülmény, hogy az „üzleti modell” az ingyenességre épít, a tényleges kölcsönbe adást pedig a végfelhasználók végzik. Mindez azt jelenti, hogy elsősorban ez utóbbi „ügyfelek” magatartását kell szerzői jogilag vizsgálni, és amennyiben az jogsértőnek bizonyulna, akkor kellene a közvetítőként fellépő Booxup magatartását áttekinteni.
Weiss elemzése egy ponton biztosan indokolatlan: a jogkimerülés tételének az alkalmazása fel sem merülhet e téren. Erre ugyanis csak akkor lehetne – egyébként világos sikerrel – hivatkozni, ha a Booxup használói kicserélnék egymás között, vagy eladnák egymás részére az egyébként jogszerűen forgalomba hozott köteteket. Itt azonban nem erről van szó. Haszonkölcsönzésről azért nem beszélhetünk, mert e magatartás csak a nyilvánosság számára hozzáférhető könyvtárak tevékenységével kapcsolatban merülhet fel, egy átlagos könyvtulajdonos azonban nem minősíthető ilyen intézménynek. Vagyis itt inkább „bérletről” beszélhetünk, ugyanakkor például a magyar polgári jog szabályai szerint (Ptk. 6:331.§) a bérbe vevőnek ellenértéket (bérleti díjat) kell fizetnie a dolog használatáért.
Ebből összességében az következik, hogy a Booxup modellje alapján nyújtott szolgáltatás vegytisztán egyik szerzői jogilag releváns felhasználási magatartásba sem illeszthető be. És ez lehet az egész modell szerencséje, vagyis a „könyvtárak leporolása” és a kötetek más számára történő elérhetővé tétele nem tekinthető engedélyköteles felhasználásnak. Az már teljesen más kérdés, hogy ez így nevezhető-e egyáltalán versenyképes üzleti modellnek – más szóval fogják-e annyian használni, hogy megérje foglalkozni vele? Szerzői jogilag, ha csak rövid eszmefuttatás erejéig is, de úgy gondolom, hogy megérte.

2 thoughts on “Booxup – megússza vagy „bookta” lesz?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük