Új bloggerünk: Harkai István

A vérfrissítés mindig jót tesz. Főleg, ha olyan ember csatlakozik a bloggerek közé, akinek a témája kapcsolódik a blogunk fő vonalához, mégis tetemes lehetőségeket rejt magában az “elkalandozásra”, új területek meghódítására. Bemutatjuk Harkai Istvánt.


Harkai István
Új bloggerünk, Harkai István első éves doktorandusz hallgató az SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi Intézetében. Nemzetközi és uniós szerzői jogot, valamint a digitális világ által a szerzői jog elé támasztott kihívásokat fogja kutatni. A kutatásban való jártasságát kiválóan igazolja, hogy már több publikációja is megjelent, igaz, hogy azok nemzetközi jogi és nemzetközi kapcsolatok témában születtek, főként Afrikára fókuszálva. Mivel az egyetemen a nemzetközi jogban mélyült el leginkább (résztvevője volt a Regionális ENSZ Akadémiának, valamint második lett az országos nemzetközi jogi jogesetmegoldó versenyen), így reményeink szerint az ott megszerzett tudást és elhivatottságot a számára – egyelőre még – új kutatási területen is kamatoztatni fogja.

Első bejegyzését hamarosan közzétesszük, amelyben egy népszerű amerikai sorozatban felbukkanó szerzői jogi jogvitát mutat be.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.