Kémek, cenzúra, szerzői jog

A Spycatcher című könyv és a körülötte kialakult vita alapvetően nem szerzői jogi. Annyiban biztosan nem, hogy itt nincs jogosulatlan felhasználás, nincs másolás, kalózkodás, átdolgozás. Van viszont cenzúra, aminek igenis vannak szerzői jogi vonatkozásai. Lássuk, mik azok!


Forrás: Discogs
A „Kémfogó” című könyvet Peter Wright korábbi MI5 tiszt (az MI5 a brit Biztonsági Szolgálat Katonai Hírszerzési Csoportja) és társszerzője, Paul Greengrass – akkor még csak asszisztens – filmrendező írták. (Csak megjegyzésként, de Greengrass nevéhez fűződik a Véres vasárnap, A Bourne-csapda, A Bourne-ultimátum, Phillips kapitány.) A mű annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában betiltották, óriási népszerűségre tett szert világszerte, sőt még a szigetországban is, ahová a tilalmat kijátszva csempészték be.

A Spycatcher egy életrajzi mű, amelyben a szerző leírja, hogy ügynöki pályafutása során azzal bízták meg, hogy leplezzen le egy szovjet ügynököt, aki az MI5-ban tevékenykedett. Wright visszaemlékezései szerint ez az ügynök nem más volt, mint az MI5 igazgatója, Roger Hollis. Ha a botrány még nem lenne elég, a szerző leírja azt is, hogyan tervelte ki az MI6 (Titkos Hírszerző Szolgálat) a Nasser egyiptomi elnök elleni merényletet a Szuezi válság idején, hogyan szőtt összeesküvést a CIA-val a baloldali Harold Wilson miniszterelnök ellen, titokban arról konspirálva, hogy KGB ügynök, és hogyan hallgatta le a Szolgálat a Brit Nemzetközösség magas szintű konferenciáját. Ezeken kívül felfedi a könyvben a Szolgálat „11. parancsolatát”, miszerint “Thou shalt not get caught” (vagyis Nem kaphatnak el!), valamint a Szolgálat tagjai által alkalmazott technológiákat. A könyvet egyfajta bosszúnak szánta Wright, mivel a brit kormány egy korábbi munkában való részvétele miatt csökkentette a nyugdíját.

Wright a könyvet Tasmániában írta, a brit kormány azonban betiltotta, sőt megpróbálta elérni, hogy Ausztráliában se adják ki. E kísérlet sikertelennek bizonyult, sőt Skóciában azonnal forgalomba is hozták. Az angol hatóságok tiltólistára helyezték a művet, sőt még a sajtó szájára is kosarat próbáltak tenni, tiltva minden hír kiszivárogtatását a könyvet érintő „hercehurcáról”. (Természetesen a skótok ezzel a legkevésbé sem foglalkoztak.) A könyv kereskedelmi forgalomban továbbra is kapható maradt, ráadásul elkezdték becsempészni Ausztráliából és máshonnan az Óhazába. A angol döntéshozók végül meghátráltak, és 1988-ban feloldották a tilalmat, viszont megtiltották, hogy Wright jogdíjat kapjon az Egyesült Királyságban értékesített műpéldányok után.

1991-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az angol kormányzat megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakat azzal, hogy a szólásszabadságot korlátozva megtiltotta a saját, hazai sajtójának, hogy beszámoljon a könyvről.

Hogy milyen szerzői jogi dilemmákat vet fel a „Kémfogó”? Kérdés elsőként az, hogy lehet-e egy mű kéziratának kiadását és forgalomba hozását tiltani, lehet-e cenzúrázni akkor, amikor nemzetközi egyezmények garantálják a szólás és önkifejezés szabadságát? Érvként a közrendvédelmi okot lehetne felhozni. A szerzői jogban erre vonatkozó szabály nincsen viszont a védjegyjog ismer korlátozást arra nézve, hogy egy védjegyet, ha az erkölcsi vagy közrendvédelmi okokból indokolt, ne engedjenek bejegyezni. A brit jogrendszer ismer olyan okokat, amelyek alapján meg lehet tagadni egy adott védjegy bejegyzését, ha az ellentétes a közrenddel (közpolitikával) vagy a bevett erkölcsi alapelvekkel. Hogy mik ezek, azokat egy blogbejegyzés kereteiben talán hosszas lenne taglalni, az mindenesetre megér egy gondolatot, hogy vajon analógia útján alkalmazhatjuk-e ezeket a szabályokat a szerzői jogra is? (A sértő tartalmú védjegyekkel kapcsolatban nem is oly rég egy szegedi workshop keretében John Cross és Enrico Bonadio fejtették ki véleményüket, bemutatva az angol és az amerikai joggyakorlatot.)

Korlátozhatjuk-e a szólás szabadságot ilyesféle érvekkel, illetve a szerzői jog egyik legnagyobb vívmánya, a szólás és alkotás szabadság olyan jellegű alapjogok-e, amik kollízióba kerülve más alapjogokkal, vagy esetleg államérdekkel, minden esetben védelmet érdemelnek?

További izgalmas kérdést vet fel, hogy amennyiben egy művet kitiltanak az ország piacáról, ám oda mégis behozzák, minősülhet-e ez párhuzamos importálásnak? (A parallel import előfeltétele ugyanis a mű külföldi piacon történő jogszerű, első forgalomba hozatal.) Anglia és Skócia egy piacként fogható-e fel? Ahogy az is megérne egy hosszabb elemzést, hogy alapvető joga-e a szerzőnek, hogy díjazást kapjon műve után, és ettől őt el lehet-e tiltani?

A Spycatcher története tehát több mint gondolatébresztő, pedig magát a könyvet még el sem olvastam…

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.