Nyilvánossághoz közvetítési morzsák az EUB-tól #8: az SPA v. Ministério Público ügy

A jelen blog is külön sorozatot szánt az Európai Unió Bírósága által a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogával kapcsolatban kifejlesztett joggyakorlatának. A tendenciák szépen láthatók, még ha több esetben az ítéletek tartalma vitatható, azok helytállósága kétséges. Úgy tűnik azonban, hogy egy portugál bírót mégsem győzött meg a részletes esetjog, újabb előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett. A végeredmény egy gyors és egyszerű végzésben öltött testet.

Nem árt először is tudni, hogy végzést az EUB eljárási szabályzata szerint a bírák akkor hozhatnak, ha az adott jogkérdésben a fórum már határozott, és a tényállás sem teszi kétségessé a nemzeti bíróság által feltett kérdés megválaszolását. (Az uniós jog iránt rajongóknak íme a pontos szabály: A bíróság eljárási szabályzata, 99. cikk.)

Az EUB az elmúlt években számos esetben hozott előzetes döntést (mindeddig minden esetben ítélet formájában) az elé utalt ügyekben. (Lásd: Rafael Hoteles, FAPL, TVCathcup, Del Corso, PPI v. Ireland, C More Entertainment, OSA és Circul Globus Bucuresti ügyek.) Ezek keretében hol alapvetően helyes (pl. Rafael Hoteles vagy C More Entertainment ügyek), hol zavaros (pl. TVCatchup ügy), hol kifejezetten rossz válaszokkal szolgált (pl. Del Corso ügy). Ezzel együtt is világossá kellett válniamára a témakörrel foglalkozó szakemberenek, hogy alapvetően mit tekinthetünk az uniós jogban nyilvánossághoz közvetítésnek.

Ennek fényében rendkívül meglepő, hogy egy portugál bíróság újabb előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett (C-151/15 sz. ügy). A történet pikantériája az, hogy a feltett kérdésből világossá válhat: teljesen fölösleges időpocsékolás volt az indítvány a nemzeti bíró részéről. A kérdés ugyanis arra vonatkozott, hogy

Úgy kell-e értelmezni a művek nyilvánossághoz közvetítésének a 2001/29/EK irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalmát, hogy az magában foglalja a sugárzott művek olyan kereskedelmi létesítményekben televíziókészüléken keresztül történő közvetítését, mint a bárok, kávézók, éttermek, vagy hasonló jellemzőkkel rendelkező egyéb helyiségek, ahol e művek sugárzását hangszórók és kihangosítók segítségével oly mértékben felerősítik, hogy az a szerzői jog által védett művek új használatának tekinthető? Befolyásolja-e a fenti kérdésre adott választ az, hogy hangszórókat és kihangosítókat, azaz a televíziókészüléktől eltérő műszaki eszközöket alkalmaznak a hangvétel felerősítésére?”

A fenti kérdésre már csak azért is egyszerű választ adni, mert az FAPL ügy alapvetően ilyen tényállás mellett született, a nyilvánosság fogalmát pedig a korábbi esetjog egybehangzóan alkalmazta. A sokat vitatott “új nyilvánosság” fogalmát (melyet amúgy komoly kritikák érnek mostanában) fenntartotta az EUB. Egy bárban elhelyezett rádiókészülék kihangosítása esetén szükségképpen új nyilvánosságról beszélhetünk. (Vagy ahogy a nemzetközi szerzői jog alapján irányadó szabály is hangsúlyozza: harmadik személy/szervezet közbejöttével kerül sor továbbközvetítésre.)

Mindezek fényében más dolga nem is volt az EUB-nak, mint indokolt végzésben a fenti joggyakorlatra hivatkozással lezárni az eljárást. Az ügy vonatkozásában lásd az IPKitten rövid és tömör elemzését.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.