A nagy szemű kislányokat ábrázoló festmények az 1960-as években váltak rövid idő alatt népszerűvé, nem sokkal később pedig a szélesebb értelemben vett popkultúra részévé az Egyesült Államokban. Alkotójuk pedig ezáltal nagy vagyonra, és hírnévre tett szert. Csak hogy Walter Keane – akinek a neve minden egyes festményen fel volt tüntetve – szerzői minőségét 1989-ben perben támadta meg Margaret D. H. Keane, saját felesége.

Ezt az alapkonfliktust lovagolja meg a Nagy szemek című film – Amy Adams és Christoph Waltz főszereplésével, Tim Burton rendezésében. Maga a mű természetesen alapvetően a két személy kapcsolatából indul ki, bemutatva a karaktereket, majd az ikonikussá vált festmények, és azok népszerűvé válásának rájuk gyakorolt hatását, némi hollywood-i túlzásokkal (spoilerek nélkül gondolva itt a „villás”, illetve a „gyufás” jelenetekre, amelyek bevallottan a fantázia szüleményei).

Ám a film utolsó harmada túlnyomórészt a Keane v. Keane perre koncentrál. Maga az eljárás jogászi szemmel (sőt, talán laikus szemmel is) több helyütt akár nevetségesnek is tűnhet, mint például amikor az alperesi pozícióban szereplő Walter Keane önmagát képviselve az alperesi hely és a tanúk padja között szaladgálva kérdéseket tesz fel önmagának, több alkalommal eljárási hibákra hivatkozva próbálja megakasztani a bíróság munkáját, vagy az a jelenet – amely a film csúcspontját is képezi -, amikor az elsőfokú eljárásban eljáró Harold M. Fong bíró kötelezi a feleket arra, hogy egy óra alatt a bíróság és az esküdtszék előtt fessenek egy, a per tárgyát képező alkotásokhoz hasonló képet, bizonyítva azt, hogy melyikük is a híres képek valódi alkotója.

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, a fenti bizonyítási eljárás, és annak részletei is valóban megtörténtek (érdekes egyébként eljátszani azzal a gondolattal, hogy vajon mit tett volna az eljáró bíró, ha a peres felek mindegyike képes lett volna megfesteni egy képet a kívánt stílusban), és az első fokú bírság döntését a másodfok lényegében nem változtatta meg.

Akárhogy is, maga a per egy igen érdekes szerzői jogi problémával foglalkozik. A szerzői minőség természetesen nem függ attól, hogy a műveken vagy műpéldányokon kinek a neve van feltüntetve. A szerzőség vélelme, illetve számos más metajurisztukus kérdés – mint a szerző társadalmi megbecsülése – viszonyt annál inkább.  Magát az esetet pedig különösen érdekessé teszi, hogy Margaret Keane –  „ghost painter”-ként – a válás után még évekig festett a volt férjének, bár a filmben az ő felróható magatartásának kérdése nem igazán merül fel. Járulékos kérdésként fontos lehet még a szerzőség kérdése ebben az esetben, mivel a felek elváltak, így a jövőben esedékes jogdíjak például hazánkban teljes mértékben attól függenek, hogy ki a szerzői jogok jogosultja.

A Nagy szemek című filmet így a szereplőgárda, a felmerülő szerzői jogi kérdések és a bírósági eljárás miatt megtekintésre ajánljuk.