Először is hangsúlyozni kell: az említett jogvita a védjegyjog területéről érkezik. Ugyanakkor az Európai Unió Bíróságának a Jogérvényesítési irányelvet kell értelmeznie, s így előzetes döntése elvben a szerzői jog világában is irányadó lehet. Érdemes ezért tekintetünket Brüsszel felé irányítani.

Az alapügy tényállása szerint a Coty Germany cég a kizárólagos jogosultja a Davidoff illatszerek németországi terjesztésének. Próbavásárlás keretében egy online aukciós portálról hamisított terméket sikerült beszereznie a cégnek, s az e vonatkozásban vélt védjegyjogi jogsértésre tekintettel az akciós portál üzemeltetőjétől kérte a jogsértő eladó adatainak a kiadását. Az érintett személy ugyan beismerte, hogy az övé a kérdéses felhasználói fiók, amelyről az eladást lebonyolították, de tagadta, hogy ő adta volna el a parfümöket. A Coty Germany ezért a Stadtsparkasse Magdeburghoz fordult annak érdekében, hogy utóbbi adja ki számára az adásvétel során használt bankszámla tulajdonosának a nevét és címét. A bank ezt nem volt hajlandó teljesíteni, banktitokra hivatkozással. A több fokot is megjárt ügy végül az EUB előtt kötött ki, ahol Cruz Villalón főtanácsnok 2015. április 16-án hozta nyilvánosságra indítványát. Nem először és nem is utoljára a jut is, marad is elv jellemzi az indítványt.

Cruz Villalón helyesen foglalta össze a jogvita érdemi kérdését: banktitokra hivatkozással lehetősége van-e egy pénzintézetnek, hogy megakadályozza a védjegyjogosultat a Jogérvényesítési irányelv értelmében megillető tájékoztatáshoz fűződő jog érvényesítését. A releváns rendelkezések közül az irányelv 8. cikk (1) bekezdés c) pontja a következőket tartalmazza:

„A tagállamok biztosítják, hogy a szellemi tulajdonjog megsértése miatt indított eljárásokkal összefüggésben, és a felperes indokolt és arányos kérelmére az illetékes bíróságok elrendelhessék, hogy a szellemi tulajdonjogot sértő áruk vagy szolgáltatások eredetéről és terjesztési hálózatairól a jogsértő és/vagy a következő személyek adjanak tájékoztatást: (…) aki üzletszerűen nyújtott szolgáltatásokat jogsértő tevékenységekhez„.

A 8. cikk (3) bekezdés e) pontja ez alól a következők szerint fogalmaz meg kivételt:

„Az (1) és (2) bekezdés nem érinti azokat az egyéb törvényi rendelkezéseket, amelyek: (…) az információs források bizalmasságának védelmét vagy a személyes adatkezelést szabályozzák.„

A német védjegytörvény 19.§ (2) bekezdése lehetőséget teremt a tájékoztatás megtagadására, de csak akkor, ha arra a polgári eljárásjogi törvény szerint kerül sor. Utóbbi törvény 383.§ (1) bekezdésének 6. pontja 

„azon személyek számára, akikre megbízatásuk vagy foglalkozásuk miatt olyan információkat bíztak, amelyeket természetüknél fogva vagy valamely jogszabályi rendelkezés folytán titokban kell tartani, elismeri a vallomástétel megtagadásához való jogot azokkal a tényekkel kapcsolatban, amelyekre a titoktartási kötelezettség kiterjed.” (Indítvány, 7. pont.)

A főtanácsnok helyesen jelzi, hogy a Jogérvényesítési irányelv 8. cikk (3) bekezdés e) pontjából a „személyes adatkezelés” lehetőségét kell csak vizsgálni, az „információs források bizalmasságának védelme” nem releváns az alapügyben. (26. pont.) A főtanácsnok szerint a német nemzeti szabályozás egy közvetlen és egy közvetett hatással bír. A tájékoztatás megtagadása azonnali hatásként érvényesül, közvetetten azonban a védjegyjogosult szellemi tulajdonjogának az érvényesítését is érinti. (27. pont.)

Az indítvány szerint az érintett német jogszabályi előírás a Jogérvényesítési irányelv által meghatározott korlátozás hatálya alá tartozik, s ezért azt kell megvizsgálni, hogy ily módon a szellemi tulajdonvédelem érvényesítéséhez fűződő jog korlátozása megfelel-e az Alapjogi Charta 52. cikk (1) bekezdésében foglalt előírásoknak. Utóbbi szerint ugyanis:

„Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.”

A főtanácsnok hangsúlyozza, hogy az alapjog korlátozása csak akkor fogadható el, ha az Alapjogi Chartában foglalt valamennyi részfeltétel megvalósul (33. pont.). Ennek elemzése a nemzeti bíróság feladata, ugyanakkor a főtanácsnok az EUB ítélkezési gyakorlata tükrében saját álláspontját is kifejti a konkrét szabályozásról.

Eszerint először is a nemzeti szabályozásnak tiszteletben kell tartania a törvényesség elvét, s így a korlátozás csak annyiban megengedett, amennyiben olyan nemzeti jogszabályon alapul, amely hozzáférhető, világos és előre látható. A főtanácsnok hangsúlyozza, hogy bár a banktitok Németországban nem törvényi előíráson alapul, ez mégsem akadálya a törvényesség betartásának. Ahogy Cruz Villalón fogalmaz:

„a „törvény” szó a Charta 52. cikkének (1) bekezdése tekintetében – „anyagi”, és nem csupán alaki értelemben – úgy értendő, hogy az magában foglalhatja mind az „írott jogot”, mind az „íratlan jogot”, illetve a bíróságok által „alakított jogot” is, oly módon, hogy a közzétett, tehát hozzáférhető és az alacsonyabb szintű bíróságok által követett „állandó ítélkezési gyakorlat” bizonyos körülmények esetén kiegészíti a jogszabályi rendelkezést, és azt oly módon pontosítja, hogy ezáltal előre láthatóvá (kiszámíthatóvá) teszi.” (37. pont)

A fentieknél sokkal komolyabb problémának tekinti a főtanácsnok a „jog lényeges tartalmának tiszteletben tartását”. Ahogy az indítvány jelzi:

„a tagállamok mérlegelési jogköre e hatáskör gyakorlása során korlátozott azon előírás miatt, amely szerint a hatékony jogvédelmet minden esetben biztosítani szükséges azért, hogy a gyakorlatban ne lehetetlenítsék el, vagy ne tegyék túlzottan nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását. Mindenesetre egyértelmű, hogy a lényeges tartalmat nem tartanák tiszteletben, ha a vitatott nemzeti szabályozás azzal a következménnyel járna, hogy korlátozza a szellemi tulajdonjogok esetleges jogosultjainak a bírói jogvédelemhez való jogát.” (39. pont)

A főtanácsnok továbbá hangsúlyozta, hogy a nemzeti bíróságnak az alkalmasság, szükségesség és arányosság körülményeire is tekintettel kell lennie döntése meghozatalakor. Ezek közül a főtanácsnok érdemben a szükségességről és az arányosságról fogalmazott meg alaposabb véleményt, alapvetően nem az alperesnek kedvezve. Ahogy jelezte, a nemzeti bíróságnak arról kell véleményt formálnia, hogy

„meg kell vizsgálni azt is, hogy a gyakorlatban mennyire életszerű az a javaslat, amelyet a Sparkasse terjesztett elő az észrevételeiben arra vonatkozóan, hogy a Coty Germany kezdeményezzen büntetőeljárást ismeretlen személy ellen annak érdekében, hogy ily módon megismerhesse a feltételezett jogsértő nevét. Ehhez a nemzeti bíróságnak meg kell vizsgálnia azt, hogy a büntetőjogi út igénybevétele mennyire várható el a védjegy jogosultjától vagy a licencjogosulttól, illetve előzetes jelleggel azt is, hogy az a vonatkozó nemzeti jog szerint a gyakorlatban lehetséges‑e (valamint azt, hogy ha az lehetséges, nem valósít‑e meg a büntetőjoggal való, annak céljától eltérő céllal történő elfogadhatatlan visszaélést). (…) A nemzeti bíróságnak többek között figyelembe kell vennie (…) azt, hogy milyen mértékben bizonyított, hogy szellemi tulajdonjogot sértettek meg, valamint hogy a beazonosítani kívánt számlatulajdonos jogszerűtlenül járt‑e el, értékelnie kell továbbá azt, hogy az, aki feltehetően hamisított áruval kereskedik, mennyiben méltó a személyazonosságának védelmére, különösen mivel, ahogyan arra a Coty Germany az észrevételeiben hivatkozik, a pontos név és cím megjelölése a kereskedelmi forgalomban részt vevő valamennyi szereplő jóhiszemű eljárásra vonatkozó kötelezettségének részét képezi; az oltalom alatt álló védjegy jogosultjának okozott lényeges kár bekövetkezését, valamint azokat a biztosítékokat, amelyeket a Coty Germany nyújt az általa megszerzendő adatok felhasználására vonatkozóan arra nézve, hogy a felfedett információt csak a jogsértés feltételezett elkövetője elleni eljárás megindításához, és nem ettől eltérő célra használja fel. Mindenesetre a nemzeti bíróságnak ezen arányossági vizsgálat keretében valamennyi érintett alapjogot figyelembe kell vennie, és következésképpen egyensúlyba kell hoznia az egymással ütköző alapjogokat.” (42-43. pontok)

Annak eldöntése tehát, hogy a német nemzeti jogszabály megfelel-e a Jogérvényesítési irányelvnek, a tagállami bíróság feladata. Izgatottan várom, hogy az EUB miként határoz majd a kérdésben.