Kiszivárogtatták a Trónok Harca ötödik évadának első négy részét

Tegnap este a nemzetközi, és ma hajnalban a hazai torrent-oldalakon is elérhetővé vált az HBO ikonikus sorozata, a Trónok Harca ötödik évadának első négy része. Infringement is coming.

Önmagában sajnos nem szokatlan, hogy a népszerű filmek és sorozatok adásba kerülésük után közvetlenül –  így jóval a hazai nyilvánosságra hozatal előtt – SD és HD minőségben egyaránt elérhetővé válnak a különböző fájlmegosztó oldalakon. Az viszont jóval ritkábban fordul elő, hogy az egyébként is komolyabban őrzött A-kategóriás alkotások jóval a hivatalos nyilvánosságra hozatal előtt, ráadásul elfogadható minőségben kerülnek a feltöltők kezébe.
Forrás
Így járt a 2015. április 12. napján – azaz ma este – adásba kerülő, a Tűz és jég dala ciklus alapján készült sorozat, a Trónok Harca ötödik évadának első része, a következő hetekben leadni tervezett három további részével egyetemben. A szerzői jogokat egyértelműen sértő szivárogtatás forrása valószínűleg az ún. screener verzió lehet, ugyanis a sajtó munkatársai számos esetben előzetesen megkapják a még be nem mutatott filmeket, illetve sorozatok egyes részeit, hogy az azokról írt kritikákat időben el tudják készíteni. Ezek a fájlok többnyire némileg gyengébb, de nézhető minőségben (ez esetben 480p, adába általában 720p és afeletti minőség kerül) jutnak el a kritikusokhoz, és a jogsértő beazonosítása érdekében digitális vízjelekkel vannak ellátva. Általában a szinkronok elkészítéséhez is ilyen állományokat használnak, így előzetesen ez a forrás sem kizárható.
Egy ilyen horderejű „leak” önmagában is hírértékkel bír, de a helyzetet számos más szempont is árnyalja. Egyrészről a Trónok Harca több éve sorozatban „elnyerte” az év legnagyobb illegális adatforgalmát generált sorozata díját (8,1 millió letöltés! Az első négy rész a haza legnagyobb torrent-oltalon eddig több mint 23.000 letöltésnél tart), amelyre nyilvánvalóan felfigyeltek a sorozat alkotói és producerei is. Másodsorban a sorozat egyik producere, Greg Spence pont a napokban nyilatkozta, hogy – úgy néz ki joggal – aggódik amiatt, hogy a sorozat egyik része előbb-utóbbi idő előtt kiszivárogtatásra kerül.
Forrás
Ami viszont a helyzet igazi érdekességét adja, hogy a sorozatot készítő HBO – talán pont a fenteikre tekintettel vagy azokból tanulva – pont az ötödik évad premierjéhez kötötte új szolgáltatása, az HBO Now külföldi elindítását. Ez a szolgáltatás 14.99 $ havidíjért cserébe, kábeles előfizetés nélkül, mintegy 170 országban on-demand hozzáférést nyújt az általa készített vagy forgalmazott sorozatokhoz. Az, hogy az HBO Now objektíve mennyiben alkalmas arra, hogy visszaszorítsa a jogsértéseket (különösen ezzel a sorozattal kapcsolatban), természetesen vitatható, de véleményem szerint vitán felül áll, hogy az eset hatalmas érvágást jelent, és nem csak az HBO-nak, aki a Trónok Harca hátán szerette volna új szolgáltatását megismertetni a felhasználókkal (annak ellenére, hogy önmagában az eset miatt talán nem is fog minden rajongó a számítógépéhez szaladni).
Ugyanis amikor egy jogosult ma már nem példátlan, de nem is jellemző módon arra vállalkozik, hogy jelentős befektetéssel legális alternatívát kínál a felhasználóknak, azt az erőfeszítést kár rövid távú hasznokért elbátortalanítani. Nyilván kizárólag emiatt az HBO nem fogja egyből lelőni a Now-t, de egy ilyen példa más jogosultakat elrettenthet hasonló szolgáltatások beindításától, így hosszú távon a felhasználók végül is saját maguktól veszik el a lehetőségeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük