Mackók és őzek a bíróságon: Disney és a szerzői jog

Walter Elias Disneynek fogalma sem volt, mit zúdít a saját nyakába, amikor az esti mese olvasásakor megígérte lányainak, hogy életre kelti nekik a könyv papagájfejes esernyővel repülő főhősét. Már a két évtizedig tartó tárgyalásnak elég figyelmeztető jelnek kellett volna lennie Pamela Lyndon Travers nem mindennapi személyiségéről.

A Mary Poppins című film bemutatásának 50. évfordulóján a Disney egy fikciós „így készült…” filmmel lepte meg a rajongókat. A Banks úr megmentése azonban Julie Andrews és Dick Van Dyke esetleges vásznon kívüli románca helyett a két irányításmániás alkotó, a könyvek írónője, P.L. Travers és a stúdió feje, Disney közötti jogi húzd meg-ereszd meg története. (Lásd erről korábbi írásunkat.)
A Banks úr megmentésének legfőbb erénye a két főszereplő játéka. Emma Thompson merev, mint a dauerja. Mindenkihez van egy rendreutasító megjegyzése, vagy néhány goromba szava. Akinek a moziban nem sikerült elég gyorsan felvenni a kabátját, az tudja, hogy a hölgy viselkedése nem az alkotók agyszüleménye, a stáblista után hallható egy rövid részlet a Travers kérésére rögzített forgatókönyv-megbeszélésekből. Thompson egy interjúban elmesélte, hogy a Sherman testvérek már az írónővel közös munka emlékének felidézésétől dühbe gurultak.
Már a szereposztásnál kiderült, hogy nem ebben a filmben fogják lerántani a leplet a Disney birodalom atyjáról, hiszen Tom Hankset, Amerika kedvenc színészét kérték fel a szerepre. Mikiegeres mércével azonban már az is hatalmas lépésnek számít, hogy cigarettázni látjuk. Disney, bár láncdohányos volt és végül tüdőrákban hunyt el, nagyon ügyelt rá, hogy a közönség ne lássa dohányozni.
Az egyik cselekményszálon a múltba, az írónő gyerekkorába pillantunk be, – karót nyelt viselkedésének okait apja alkoholizmusában kutatva, – a film jelenidejében, 1961-ben pedig a Mary Poppins könyvek filmre alkalmazásának folyamatába. A Disneynél nem volt bevett gyakorlat az adott szerzőt is bevonni a film készítésébe és nagy valószínűséggel az itt szerzett tapasztalatok alapján sem erőltették ezt a továbbiakban.
Három ikonikus alakja a történetnek:
Julie Andrews,
Walt Disney és P.L. Travers

P.L. Travers 1938-tól 1961-ig állt ellen a Disney ostromának, amikor jelentősen megcsappant bevételei miatt kénytelen volt belemenni, hogy megfilmesítsék a könyvét. A jogokat 100.000 dollárért és a bevétel 5 %-ért adta el, amiért cserébe jó néhány kikötése és feltétele volt. Disney végül átengedte neki a forgatókönyv jóváhagyásának jogát, azonban megtartotta magának a végső változattal kapcsolatos döntést.

Az írónő semmiképpen sem akarta, hogy a filmbe animáció kerüljön. Kizárólag angol színészeket kívánt szerződtetni. Dick Van Dyke kapcsán pedig a szerepe, Bert és Mary Poppins közötti románcot is helytelenítette. Kitiltotta a piros színt és harcolt, hogy a filmben Edward-kori zenék kerüljenek. A díszbemutató utáni fogadáson még felháborodva követelt változtatásokat Walter Disneytől, aki erre mindössze annyit felelt: „Ez a hajó elment, Pamela!” (A szerzők szigorú kikötései a későbbiekben sem ismeretlenek a filmes adaptációk esetében. Ian Fleming hosszú listát hagyott, hogy ki játszhatja el James Bondot. Őfelsége titkosügynökének nem csak a magassága és az állampolgársága, de pl. a szexuális orientációja is a megállapodás részét képezi.)
A nézők szerencséjére Walt tisztában volt a közönség igényeivel, és azzal, hogy mi működik a vásznon. Travers azonban a soha többet nem adta el egyetlen regénye megfilmesítési jogait sem (A Mary Poppins sorozatnak egészen 1988-ig, vagyis 54 éven át jelentek meg újabb részei). A színpadi jogokat végül végakaratában Cameron Mackintosh producernek adta azzal a kikötéssel, hogy a színpadra alkalmazásban kizárólag angol születésű alkotók vehetnek részt, a Disney film csapatából pedig senki.
A Disney-nek más rajzfilmek kapcsán is akadtak szerzői jogi problémái. Az 1942-es Bambi kapcsán a stúdió 1996-ban került vitába az eredeti könyv jogainak tulajdonosával. Felix Salten regénye először 1923-ban jelent meg Ausztriában. Ez a kiadás azonban nem tartalmazta az Egyesült Államok joga által megkívánt, a 1909-es Copyrigth Act-ben szereplő követelményeket. A könyv 1926-os, német kiadásában már megtalálhatóak a szükséges formaságok. 1927-ben pedig a jogok tulajdonosa Amerikában is bejegyeztette a szerzői jogát, amit örököse 1954-ben meg is újított.
A Disneynek azonban az volt az álláspontja, hogy az amerikai szabályok szerint hibásan publikált mű emiatt public domain lett, így szabadon felhasználhatták. Amennyiben az 1923-as megjelenést mégis elfogadná a bíróság, úgy annak 1954-es megújítását vitatták, arra hivatkozva, hogy a 28 éves szerzői jogi védelem így 1951-ben letelt. A bíróság mindkét érvet elutasította. Az 1909-es Copyright Act csak az Egyesült Államokban kiadott művekre vonatkozik, így az osztrák kiadás nem kerül emiatt public domain státuszba. Az 1926-os kiadástól –, ami már megfelelt az amerikai formaságoknak is – számítják a 28 éves védelmi időszakot, így az 1954-es megújítás is megáll.
A Micimackó esetében maga a pereskedés tartott 18 éven keresztül. 1930-ban Stephen Slesinger megvásárolta a könyv jogait A.A. Milnétől. 1953-as halála után az özvegye engedélyezte a jogok használatát a Disneynek rendszeres jogdíjak fejében. A család 1991-ben perelte be a vállalatot, arra hivatkozva, hogy 2 milliárd dollárral rövidítette meg őket. Szerintük a könyvhöz kapcsolódó különféle termékek bevételi adatai, ami alapján a jogdíjakat fizették, nem feleltek meg a valóságnak. A bíróság a Disney javára döntött.
Akad ellenpélda is. A 101 kiskutya szerzőjének, Dodie Smithnek már a regény írása közben megfordult a fejében, hogy műve remek alapanyag lenne egy Disney rajzfilmnek. Waltot nem csigázta fel a projekt, kimaradt a készítésből, de egyik régi, megbízható rajzolóját kérte fel, hogy készítsen egy tervezetet, rajzokkal, cselekménnyel. A végeredményt az írónő és a közönség, imádta. Kihúzta a vállalatot a korábbi, klasszikusabb mesék okozta anyagi válságból. Az egyetlen, aki nem kedvelte a rajzfilmet, maga Disney volt.
Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa az ELTE esztétika – filmelmélet-filmtörténet szakán diplomázott, mellette a Szegedi Tudományegyetem jogász szakán tanult. A Premier MoziMagazin szerkesztője, a Népszabadság és a 168óra külső munkatársa. Szakterülete a bollywoodi film, az adaptáció és az önreflexivitás.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.