(Évzáró) Hírmorzsák #4.23
Angol reformdömping. Ötven százalék az előadóknak! Újabb per elé néz a YouTube? Karácsonyi kiegyezés: a Hotfile olcsón megúszta. Szerzői jogi kódexet Európában! – (Évzáró) Hírmorzsák #4.23.
Angol reformdömping – De még milyen ütemben. Korábban már többször írtam arról, hogy az Egyesült Királyság szerzői jogi törvényében változások álltak be az idei év során. Ám ez nem a vége a folyamatnak, a jelek szerint ugyanis az angolok további módosításokat kívánnak eszközölni a CDPA szövegében. (Mély sóhaj, hogy ez milyen rendezett, megfontolt, korrekt ütemezéssel zajlik, a hazai kapkodás helyett…) Így konzultáció vette kezdetét az elmúlt hetekben a nyilvánosságra nem hozott („unpublished”), illetve az árva művekkel kapcsolatos szabályozás modernizálása/megteremtése kapcsán, továbbá a kiterjesztett közös jogkezelést illetően is reformot terveznek a szigetországban.
Ötven százalék az előadóknak! – 2014 novemberében Budapesten rendeztek meg egy konferenciát, amelyen az előadóművészeket képviselő közös jogkezelő szervezetek nyíltan kritizálták a szerzői jogdíjak különböző jogosultak közötti aránytalan elosztását. A „50 percent for performers” kezdeményezés arra szólít fel, hogy az előadóművészek a jelenleginél komolyabb anyagi elismerésben részesüljenek a befolyt (beszedett) szerzői jogdíjakból.
Újabb per elé néz a YouTube? – A fizetős YouTube indításával a bajok is csak szaporodhatnak, gondolhatják a tulajdonosok. Egy újabb keresettel mindenesetre bizonyosan foglalkoznia kell majd a videoportál szerzői jogászainak. A Stenk – a Hollywood Reporter írására hagyatkozva – arról számolt ugyanis be, hogy egy húszezer hangfelvétel jogait kezelő társaság végső soron akár több milliárd dolláros pert is indíthat a céggel szemben a hangfelvételek engedély nélküli előadása miatt, amennyiben azok vonatkozásában a YouTube nem köt szerződést a jogkezelő társasággal. A Global Music Rights nevű társaság az említett hangfelvételek szerzői jogok kezelésére a jogosultságot az e feladatot eddig ellátó ASCAP és BMI jogkezelőktől szerezte be. Az online streaminget (amelyet az Egyesült Államokban a nyilvános előadás jogába illesztenek be) az előbbi két jogkezelő eddig blanketta szerződésben engedélyezte a YouTube-nak, a Global Music Rights azonban ettől eltérően egyedi szerződés útján kívánja engedélyezni a streaminget.
Karácsonyi kiegyezés: a Hotfile olcsón megúszta – Az Egyesült Államok szerzői jogában sosem okozhat meglepetést, ha egy jelentős vereséget követően a győztes hajlandó bíróságon kívül egyezséget kötni a vesztessel. Ennek oka ugyanis nagyon egyszerű: a pervesztes fél sosem rendelkezik annyi tőkével, amilyen mértékű kártérítést a bíróságok megállapítanak a pernyertes részére. Ezt példázza kiválóan a Disney v. Hotfile per végkimenetele. Az eljáró bíróság által megállapított 80 millió dolláros kártérítésnek ugyanis csupán 5 (!) százalékára rúgó összeg – 4 millió dollár – ellenében végérvényesen lezárták az évek óta húzódó pert a felek.
Szerzői jogi kódexet Európában! – A European Copyright Society az újonnan hivatalba lépett és egyúttal új portfóliót kapó Günther Oettinger digitális ügyek és társadalomért felelős biztoshoz címzett legújabb anyagában erre tesz javaslatot. A szerzői jogok reformja mellett a Twitter oldalán is nyíltan kiálló Oettinger szerzői jogi jártassága megkérdőjelezhető, ezért is lehet esetleg érdekes, hogy milyen mértékben hallgat majd a sok kiváló szerzői jogászt felvonultató ECS észrevételeire, amelynek tagjai az egységes uniós szerzői jogi kódex és az uniós szerzői jogcím mellett érvelnek, elérve ezzel egy online és offline közös szerzői jogi piacot, csökkentve egyúttal minden költséget, ami e területen jelentkezik. (Jó tudni persze, hogy ezt az elképzelést sokan mások komoly kritikával illették.)