Vicces kedvében van az Európai Unió Bírósága

Mikor máskor, mint nyaralásom alatt hozta nyilvánosságra az Európai Unió Bírósága a Deckmyn ügyben előzetes döntését. Mint arról korábban, a főtanácsnoki indítvány elemzésekor kitértem, a kérdés valójában az volt, hogy a paródia kategóriájának milyen tartalmat kíván tulajdonítani a bíróság ez EU jogában. Vicceset.

Az alperesi borító.
Forrás: Főtanácsnoki indítvány

A C-201/13-as számú előzetes döntés tényállásának egészében történő megismétlésétől eltekintenék, azt megtettem korábban. E helyütt, ami fontos lehet, az annak hangsúlyozása, hogy a másodlagos művön a genti polgármester burkába öltözött (muszlim) és színes bőrű embereknek osztogatja a pénzt. Az érdemi kérdése a belga bíróságnak így arra irányult, hogy vajon lehetséges-e, hogy az eredeti, gyermekmeséhez kapcsolódó borítót egy politikai párt paródia céljából engedély nélkül felhasználja. A Bíróság nagyon érdekes döntést hozott, bár én sajnos nem tudok rajta nevetni.

A kiindulópont világos: az InfoSoc-irányelv 5. cikk (3) bekezdés (k) pontja lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy paródia céljából szabad felhasználási lehetőséget vezessenek be jogrendszerükben. A belga parlament ezt a klauzulát átemelte saját nemzeti jogszabályába. A probléma abból fakadhat, hogy egyáltalán mit értünk paródia alatt? A főtanácsnoki indítvány e kérdéskörre nagyon alaposan kitért, bár mint anno jeleztem, engem nem győzött meg. A téren nem lehet vitatkozni sokat, hogy az EUB gyakorlata szerint amely kifejezés vonatkozásában az uniós joganyag nem utal kifejezetten a tagállami jogra, ott e kifejezést az uniós jog önálló fogalmaként kell értékelni. (A bíróság ezt a főtanácsnokkal egyetértve rögzítette is, lásd a döntés 14-17. pontját).

Ez elvi szempontból világos, talán még jó is, ugyanakkor a paródia “uniós szintű fogalmának” meghatározásakor egyértelmű problémákat szül. Ahogy Cruz Villalón fogalmazott: meglátása szerint megengedett a “valamivel való parodizálás”, más szavakkal a szerzői műveknek a mű eredeti kontextusától vagy szerzőjétől eltérő környezetben való felhasználása. A Bíróság ezt az érvelést tette magáévá, mikor jelezte (21., 23-24. pontok):

“Sem a ‘paródia’ kifejezés általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentéséből, sem pedig – amint arra a belga kormány és az Európai Bizottság helyesen felhívja a figyelmet – a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének k) pontjának szövegéből nem tűnik ki az, hogy e fogalom a kérdést előterjesztő bíróság második kérdésében említett feltételektől függne, amelyek szerint a paródiának eredeti, sajátos jellegről kell tanúskodnia, amely különbözik a parodizált eredeti műtől való érzékelhető eltérések bemutatásától, ésszerűen az eredeti mű szerzőjétől eltérő személynek kell legyen tulajdonítható, magára az eredeti műre kell irányulnia vagy meg kell jelölnie a parodizált mű forrását. (…) A paródia fogalma értelmezésének ugyanis mindenesetre lehetővé kell tennie az így megállapított kivétel hatékony érvényesülésének megőrzését és céljának biztosítását. (…) Annak, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének k) pontja kivételt állapít meg, nem az tehát a következménye, hogy e rendelkezés hatályát olyan – a jelen ítélet 21. pontjában említettekhez hasonló – feltételekkel szűkíti le, amelyek sem a ‘paródia’ kifejezés általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentéséből, sem e rendelkezés szövegéből nem következnek.”

Vagyis alapesetben “szabad a gazda”. 

Nekem ezzel több problémám is van. Egyrészt a bíróság véleménye végeredményben azt jelenti, hogy a paródia intézményének nincs jogi fogalma az Európai Unióban, azt kizárólag a hétköznapi értelemben szabad vizsgálni. Az EUB szerint ez a dimenzió pedig mindössze két fogalmi elemet ismer:

a paródia lényeges jellemzője egyrészt egy létező mű felidézése, bemutatva ugyanakkor az e műtől való érzékelhető eltéréseket, másrészt a humor vagy gúny kifejezése.”

E vélemény problémája ugyanakkor abban rejtőzhet, hogy egy-egy országban az elfogadott hétköznapi jelentése a kifejezésnek eltérhet egymástól (akárcsak jogi tartalmuk). Például a humoros tartalom nem szükségképpen előfeltétel, a kritikai célzat viszont sok esetben igen. Ugyancsak fontos, hogy a paródia kivételének a hatékony érvényesülését igyekszik garantálni az EUB, mikor lehetővé teszi a “valamivel való parodizálást”, holott semmi nem támasztja alá, hogy túl szűk lenne az a “valamit parodizálás” dimenziója (vagyis amikor a másodlagos műnek kifejezetten a forrásműre vagy annak szerzőjére kell irányulnia)

Ami miatt mégsem ez az ügy fogja megváltani az “uniós paródia világát”, az abból következik, hogy a kérdéses fotó egyértelműen olyan negatív töltettel bír, gyakorlatilag rasszista, idegengyűlölő, hogy annak bírósági jóváhagyása a paródia álarca alatt elfogadhatatlan. Végső soron erre utal az EUB is az előzetes döntés 26. pontjától, amikor az érdekek (szerzői jogok és felhasználói szabadságok, ideértve a véleménynyilvánítás szabadságát) egyensúlyát emeli ki.

Volna az előzetes döntésnek azonban még egy érdekes vetülete. Első blikkre kissé csűrés-csavarásnak hat, mikor a bíróság úgy fogalmaz:

Ily módon a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyó jogvitát illetően meg kell jegyezni, hogy Vandersteen és társai álláspontja szerint, mivel az eredeti műben előforduló szereplőket, akik összegyűjtötték a szétszórt érméket, az alapügyben szóban forgó rajzon lefátyolozott, színes bőrű személyekkel helyettesítették, e rajz hátrányos megkülönböztetést sugalló üzenetet közvetít, amely a védelem alatt álló művet ilyen üzenettel hozza kapcsolatba. Ha valóban ez az eset áll fenn, aminek értékelése a kérdést előterjesztő bíróság feladata, emlékeztetni kell a faj, szín és etnikai származás alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének fontosságára. (…) Márpedig ilyen körülmények között a 2001/29 irányelv 2. és 3. cikkében említett jogosultaknak, mint amilyen Vandersteen és társai, főszabály szerint jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a védelem alatt álló művet ne lehessen ilyen üzenettel kapcsolatba hozni.”

Ezek szerint a szerzői jogosult csak akkor jogosult tiltakozni a vélt jogsértéssel szemben, ha az ő eredeti üzenetét diszkriminatív töltettel felruházó másodlagos mű az eredet művet is a negatív üzenettel kapcsolja össze. A hátrányos megkülönböztetés tilalmát az EU irányelvi szinten és az Alapjogi Chartában is tilalmazza. Vagyis ez kifejezetten alapjogi vetület, és nem szerzői jogi gondolkodás. Mégis, meg lehetne vizsgálni a kérdést abból a szempontból is, hogy vajon a forrásmű kontextusból való kiemelése megsérti-e a személyhez fűződő jogokat? (Itt elsősorban a névfeltüntetés és az integritásvédelem a két érintett terület. Végső soron a belga bíróság kérdései is utalnak erre.) Igen, persze, ez utóbbi jogok nem képezik az uniós jogharmonizáció tárgyát. Az EUB fenti döntése ugyanakkor a maga formájában azt jelenti, hogy alapjogi jogsértések esetén az integritás is sérül, alapjogi jogsértés nélkül azonban a személyhez fűződő jogok marginálisak. Ez végső soron azt is eredményezheti, hogy a tagállami bíróságok patt helyzetbe kerülnek: mert miközben az EUB szerint a “valamivel való parodizálás” (alapjogi jogsértés hiányában) rendben van, addig a tagállamoknak a személyhez fűződő jogokra vonatkozó gyakorlata csorbát szenvedhet. Márpedig e kérdés vizsgálata híján az EUB előzetes döntése csak torz válasz a valós problémára.

A jogesetről lásd például a Kluwer Copyright Blog bejegyzését is.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.