Zöld Könyv 1988

Nem is oly rég az Európai Bizottság Fehér Könyvének tervezetéről tettem említést, amelyben az uniós szerzői jogi szabályanyag legfontosabb változásairól (egész pontosan ezek terveiről) olvashatunk. Nem állhatom meg, hogy ne írjak egy rövid, jogtörténeti felütésű posztot az Európai Bizottság egyik legfontosabb Zöld Könyvéről, mely az akkor még EGK-s szerzői jogi szabályozás kezdeteit alapozta meg.

Az 1988-as Zöld Könyv több mint 200, „old-school” módon gépelt oldalon keresztül tárgyalta, hogy az Európai Gazdasági Közösség – akkor – 12 tagállama milyen kihívások előtt áll a szerzői jog területén. Az EGK primér jogforrások vázlatos áttekintése (egyúttal a szabályozási jogalap igazolása) után a Zöld Könyv néhány speciális részterületre tért át. Hosszú oldalakon keresztül olvashatunk a kereskedelmi célú többszörözéseknek a belső piac működésére gyakorolt hatásairól. Kifejezetten szembeötlő, hogy e magatartást a Bizottság már ekkor a „kalózkodás” kifejezéssel illete, ugyanakkor egyértelműen a szó hatókörén kívülre utalta az otthoni, magáncélú többszörözések kérdéskörét. S bár a Bizottság a kalózkodás jelentőségét világosan felismerte, ezzel szemben akkor, illetve egy jó ideig még nem tudott mit tenni. A kereskedelmi célú/mértékű szerzői jogsértések visszaszorításával szemben a közösségi (akkor már uniós) joganyag harmonizálása csak az új évezredben (a 2001-es InfoSoc-irányelvben kis részben, majd általánosságban a 2004-es Jogérvényesítési irányelv keretében) valósult meg.

Kimagasló szintű iromány a dokumentum harmadik fejezete, mely az otthoni magáncélú többszörözésekre fókuszált. A címével ellentétben (illetve kissé megtévesztően) nem csak az audiovizuális, de az audio szektorra is figyelmet fordított a Bizottság. Lebilincselő korrajz tűnik ki a dokumentumból a nyolcvanas évek kazettás magnóinak és videomagnóinak a koráról, a készülékek penetrációjáról, a felhasználás céljairól, a jelentős különbségeket mutató tagállami szabályozásokról (így egyes országokban akkor kifejezetten jogellenes volt a másolás, Írország és asz Egyesült Királyság kivételével ez mára már nem így van; más országok engedélyezték a többszörözést). Mindig szoktam mondani az óráimon, hogy 1985-ben Németország (pontosabban az NSZK) vezette be az üreskazetta díjat. Nem tudtam róla, s ezzel pocsék erkölcsi bizonyítványt állítok ki magamról, hogy mindössze hat (!) nappal maradt le Franciaország arról, hogy most őket nevezzük világelsőnek. Míg a berlini Bundestag és Bundesrat június végén, addig a francia Parlament július elején iktatta törvénybe ezt a díjat. (Sőt, még Portugália is ebben az évben módosította hasonló irányba a törvényét, habár a kapcsolódó rendeleti szabályozás évekig váratott magára.) Ugyane téren egy másik legalább ennyire érdekfeszítő jogpolitikai elemzést olvashatunk az üreskazetta díjak harmonizálása kapcsán. A Bizottság ugyanis azt mondta (1988-ban), hogy az audio kazetták kora a zenepiacon lassan lejár (pár évet saccoltak), vagyis mire végig futna az EGK jogalkotóin egy előterjesztés az üreskazetta díj bevezetése tárgyában, addigra a dokumentum már csak holt betűket tartalmazna. Ezzel ellentétben az audiovizuális szektorban a digitális technológia előretörése – bár már láthatók voltak a jelek – még sok évet igényelt. (A DVD 1995-ben került piacra, előtte két évvel már vásárolhatók voltak Video-CD-k.) Vagyis – ellentétben a zenepiaccal – e téren pedig még korai volt az üreskazetta díjak harmonizálásáról beszélni.

A Zöld Könyv két további kimagasló fejezettel bír. Ezek közül előbb a bérleti és haszonkölcsönzési jog uniós harmonizációjának megalapozásáról olvashatunk. Egészen pontosan 1988-ban a Bizottság a haszonkölcsönzés jogának rendezését még szükségtelennek látta, 1992-re – mikor az irányelvet elfogadta a Tanács – ez a vélemény már módosult. A Bizottság nagy alapossággal járta körbe azt is, hogy egyáltalán miért van szükség az új bérleti jog megalkotására. E vonatkozásban részletes ismeretekkel rendelkeztem eddig is a nyolcvanas évek kölcsönzési gyakorlatáról az Egyesült Államokat illetően. A „tékák” életéről azonban ebben a Zöld Könyvben olvashattam először olyan alapossággal, amire vágytam. (Hozzáteszem, gyermekkorom a videókölcsönzők lázában telt, de én csak a kilencvenes évek elején kezdtem „tékázni”. Azt is megjegyzem, szinte nincs az a „kilencvenes évekbeli film”, amit ne ismernék fel az első filmkockákról –  feltéve, hogy a kölcsönzőnek volt belőle példány.) Ebből kiderült, hogy a gombamód szaporodó kölcsönzők komoly gazdasági hatást gyakoroltak a szerzői jogosultak gazdasági érdekeire, s ezért indokoltnak tűnt a vagyoni jog bevezetése. (Megjegyzem, ezek után az sem meglepő, hogy a TRIPS Egyezmény 1994-es elfogadásakor az észak-amerikai és az európai országok jártak élen a bérleti jog nemzetközi szintű deklarálása tárgyában.) A Bizottság azt is körbejárta, hogy a bérleti jog bevezetését mennyiben befolyásolhatja az Európai Bíróság közel egy évtizedes joggyakorlata, amelyet – 1978-tól kezdődően – a jogkimerülés tárgyában kifejlesztett. A dokumentum szerint semennyire, ugyanis a precedensek rögzítették: a terjesztés jogát meríti csupán ki az első értékesítés, és kifejezetten nem meríti ki a szolgáltatásként értékelhető jogokat a „first sale”. A Bizottság szerint ezért a bérleti jog bevezetése indokolt, ugyanakkor egy egységes terjesztési jog és ehhez kapcsolódó jogkimerülés bevezetése szükségtelen. Persze jó, ha tudjuk, hogy az 1992-ben elfogadott Bérlet-irányelv e gondolatokat részben felülírta. Mint mondtam, nem csak a bérleti jogot harmonizálta, de a haszonkölcsönzést is, sőt – a kölcsönzői gyakorlatban érintett műtípusok szerzői jogosultjai vonatkozásában – terjesztési jogot is bevezetett. (Utóbbi általános harmonizálására 2001-ig várni kellett azonban.) Ezzel együtt a jogkimerülést is rendezte e körben, megerősítve az egy évvel korábbi Szoftver-irányelv által életre hívott „közösségi”, vagyis egy regionális jogkimerülést.

És ha már szoftver: az 1988-as Zöld Könyv tudományos igényességgel mutatta be, hogy miért, milyen feltételekkel, milyen jogokat biztosítva, e jogokat miként korlátozva, milyen időtartamra stb. szükséges, hogy az EGK bevezesse a szoftverek szerzői jogi (és nem sui generis, az irodalmi művekkel azonos szintű) védelmét. Ezzel – ismét csak megelőzve a TRIPS Egyezményt – 1991-ben, elsőként a világos multilaterális szintű oltalmat kaptak a számítógépi programalkotások. (Természetesen már ezt megelőzően is ismerték a nemzetállamok, Óperencián innen és túl is, a szoftverek védelmét.) Az 1991-es – időben abszolút első EGK-s szerzői jogi vonatkozású – Szoftver-irányelv megszületése iránt érdeklődők számára tehát e fejezet is kötelező olvasmány.

Zárásként még egy kis „nyolcvanas évek”: tessék csak megnézni a második oldal legalján a „copyright” logót: a C betű köré anno még kézzel róttak egy kört. Zseniális!

4 thoughts on “Zöld Könyv 1988”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük